Éremközelben a fiatalok
Negyedik helyen végzett a strandkézilabdázók Európa-bajnokságán a két DKKA-játékossal felálló magyar női U16-os válogatott.
Főoldali és belső kép forrása: beach.eurohandball.com
Bulgáriában, Várnában rendezték meg az U16-os strandkézilabda Európa-bajnokságot július 3. és 7. között, s a megméretésen a magyar korosztályos női válogatott is jó esélyekkel szállt harcba az érmekért, s nemzeti együttesünkben ráadásul két DKKA-játékosért, Kolonics Dorkáért és Köteles Miráért is szoríthattunk.
Fiataljaink a házigazdák elleni 2-0-s győzelemmel kezdték a viadalt, majd a szerbek ellen ugyanígy, 2-0-ra nyert válogatottunk, mely a románok ellen sem veszített szettet, s bár a lengyelek már egy játszmát elvettek a mieinktől, négy fordulót követően veretlenül álltak csoportjuk élén a magyarok. A németek ellen sajnos nem jött ki a lépés (0-2), de a spanyolok elleni negyeddöntőt már behúzták 2-1-re a mieink, így már ekkor eldőlt, hogy éremért játszhatnak majd a viadal véghajrájában.
Az elődöntőben a hollandok vártak fiataljainkra, s bár az első szettet sikerült megnyerni, a másodikat és a harmadikat hatalmas csatában a hollandok nyerték, így ők jutottak be a fináléba. A bronzmeccsen a horvátok voltak a mieink ellenfelei, s jobb támadójátékuknak köszönhetően 2-0-ra legyőzték a magyar csapatot, így válogatottunk végül a negyedik helyen fejezte be a küzdelmeket. A tornát végül a hollandok nyerték, miután a döntőben 2-0-s sikert arattak a franciák ellen.
A szép csapatsiker mellett ráadásul egy remek egyéni elismerésnek is örülhettünk, mert Köteles Mira, mint az Eb legjobb védője, bekerült az Európa-bajnokság All Star csapatába is, amihez természetesen szintén jár a gratuláció.
A rovat további hírei: Sport
Két döntős hely Riminiben
2024. máj. 03.
Két egyéni számban is döntőbe jutottak a magyar női tornászok az Európa-bajnokságon, míg a két DKSE-versenyzővel felálló női válogatott a tizedik helyen fejezte be a csapatversenyt.
Szép hazai siker az NB II-ben
2024. máj. 02.
Riasztó első tíz perc után remek játékkal aratott győzelmet a DKKA U21-es csapata a budaörsiek korosztályos gárdája ellen az NB II-es felnőtt bajnokságban.
Hajduék első lépése az olimpia felé
2024. máj. 02.
Óriási fölénnyel nyerte meg Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a kenu kettesek 500 méteres futamát a szolnoki válogató szerdai versenynapján.
Fényes maratoni érmek az évadnyitóról
2024. máj. 01.
Összesen hét dobogós helyezéssel, az összesített éremtábla ötödik helyével zárták kaposvári versenyüket a DKSE kajak-kenu szakosztályának ifjú versenyzői.
Eb-indulást ért a bajnoki arany
2024. ápr. 30.
Minden ellenfelét magabiztosan legyőzve szerzett aranyérmet az abonyi U17-es bajnokságon Pupp Viktória, a DKSE tehetséges birkózója.
Torna Eb: edzettek a lányok Riminiben
2024. ápr. 30.
Túl van első, átmozgató edzésén a Székely Zója, Mayer Gréta, Makai Lilla, Szilágyi Nikolett, Péter Sára összeállítású magyar tornász válogatott.
Értékes döntetlen a felnőttek között
2024. ápr. 29.
Fordulatos csatában ért el 25-25-ös döntetlent a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U21-es csapata a Tököl vendégeként az NB II-es felnőtt bajnokságban.