Közösségi álommenü a tikkasztó kánikulában
Két koncepció elvetése után jött egy harmadik, végül ez lett a befutó, majd elmesélem, hogyan és miként, de előtte egy szelíd javaslat: izzasztó hőségben senki ne merészkedjen gasztró felületekre – életveszély, és még finoman fogalmaztam.
Amikor a napi betevőnek elég lenne 5-6 hálépés és 2-3 liter koviubileves szóda, akkor már a kaják látványa is durva kihívás – márpedig hiába vettek vissza a tempóból a kánikulában a Teríték Újváros gasztronautái, még így is túl sok jóféleséggel kápráztattak.
Mi legyen? És mi lett?
Előzetesen két tervet fontolgattam az új összeállítás tematikájaként – az egyik amolyan kímélő kosztok keresztmetszet lett volna (ilyennek többször nekivágtam már, de mindig a „terítékenes” csapat hedonista koncepciója győzött), a másik egy süssünk-főzzünk a szabadban válogatás.
Ez utóbbi terv elég sokáig tartotta is magát – hiába, a nyár nem véletlenül a nagy közös kerti partik időszaka –, de aztán minden másképp alakult, mert azt ötöltem ki, hogy milyen szép is egy nagy klasszikus menü, nézzük, összedobható-e a dunaújvárosi kajakóma-közösség remekei nyomán. Nem a firleflancos 100 apró falat, nem is az egytálétel-diadalmenet a tét, sőt, elhagyom a sok helyen már kötelező előétel-fogást is. Mondom, a nagy klasszikus a játék: leves, főétel, desszert – slussz és passz, nyáridőben, dögmelegben ez is komoly erőpróba. Nem kellett sokáig keresgélnem – tessék!
Három remek mutatvánnyal
Aki ismer, tudja, hogy leves fronton nálam a húsleves visz mindent, aki jól ismer, azt is, hogy van (legalább) egy üdítő kivétel – ezért is örültem nagyon, amikor rátaláltam Varga György borsólevesére. Semmi bonyodalom, rengeteg sárgarépa és borsó, nagyon szép színek és tónusok, bár recept nincs a képhez, de sejtésem szerint a zöldségeket kicsi zsiradékon megkapatta a mester a hosszú lé előtt. Külön figyelmet és dicséretet érdemel a szép házi cérnametélt – íme, a remek példa arra, hogy a konyhában nem kell mindent agyon bonyolítani, az egyszerű is lehet tökéletes, sőt.
Szinte pepitában ugyanezt példázza M-Szombat Ildikó remekműve – sokáig kacérkodtam a rántott és sült jóféleségek ármádiájával, olyannyira, hogy a már szerepelt Varga György egyik sültes remeklése egészen a végül választott mutatványig szoros versenyben volt.
Nekem már a mű címe is varázslatos, már odáig gyönyörű, hogy „tépett grillcsirkés”, az viszont, hogy még a tetejébe "tökipomposféle" is, hát mindent visz. (A konyhában tündérkedő nők receptjeiben visszatérő tétel a „gondolomformán” meg az „amennyit felvesz” – ez a féleség ugyanerről a tőről fakad.) A tészta, a hús szinte elrejtőzik a hatalmas adag saláta (rukola!) alatt, laktat, mégis könnyű, egyszerű, mégis finom – nem találtam benne hibát.
Végül, de közel sem utolsósorban: több soron is remekel a közösségi válogatásban Molnár Tamásné Gerő Irén, az Ircsike konyhája aktora – desszert gyanánt a diós öntött kiflijére esett a választás, amit vaníliasodóval és áfonyával adjusztál. Már a külcsín is mesés, az íze mennyei lehet – egy mesés menü koronája, nem vitás!
(Fotók: Teríték Újváros – facebook)
A rovat további hírei: Mozaik
Rajzverseny és japán séta a népfőiskolán
2025. júl. 31.
Szó szerint színes kínálattal folytatja programjainak sorát a Dunamenti Regionális Népfőiskola – ráadásul minden korosztályt megszólítanak. A gyerekeknek online rajzversenyt hirdettek, a felnőtteket a japán séta elnevezésű mozgásformára csábítják.
Esti csobbanás az Aquantis Élményfürdőben (galériával)
2025. júl. 29.
Idén is csatlakozott városunk az országos kezdeményezéshez, a Strandok Éjszakájához, amely szombat este látogatók százait vonzotta az Aquantis Élményfürdőbe. Az időjárás megkönyörült, így sokan választották a dunaújvárosi bázis kínálatát!
DSTV: népszerű a DunaKosár közössége
2025. júl. 29.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy Dunaújvárosi Kosár Közösség népszerűsége változatlanul töretlen. A termelők gondos kezekkel ápolják portékáikat, így finom és minőségi termények és termékek kerülnek a vásárlók asztalára. Hangkép.
A gyerek szandálok jelentősége és választási szempontok
2025. júl. 28.
Amikor a nyár beköszönt, a gyerekek lába is szabadságra vágyik. A lábbeli kiválasztásakor nem mindegy, hogy milyen szempontokat veszünk figyelembe. (X)
Enyhül a héten a tikkasztó hőség szorítása
2025. júl. 28.
Napos és gomolyfelhős időszakok, nap közben a hőmérsékleti értékek lassú, de biztos emelkedése, ráadásként itt-ott üdítő záporok. Kellemes nyárias időt ígér a DO meteorológiai szakértője – a hőségnek lőttek, a viharzóna is átvonult.
DSTV: vadvirágok a városban – mindenki örömére
2025. júl. 28.
A témával már több soron foglalkoztunk hasábjainkon, ezúttal a Kertvárosban lévő vadvirágos kertet kereste fel a DSTV csapata. A szemet gyönyörködtető ligetecske látványa az arra sétálókat is felüdíti, ráadásul beporzó rovarok egész csapata keresi fel a színes és illatos bázist. Hangkép.
Természetes módon az egészséges mikrobiomért
2025. júl. 27.
Eszedbe jutott már, milyen hatással vannak a mindennapi szokásaink a bélflóránkra? Az emberi test egy lenyűgöző ökoszisztéma, ahol mikroorganizmusok trilliói élnek együtt, és számos életfontosságú folyamatban vesznek részt. (X)