A Karmacsié a Szuperkupa
Hiába hajrázott nagyot a Jóbarátok, a Karmacsi Autó FC gárdája hódította el a Szuperkupát a kispályás labdarúgók hagyományos szezonnyitóján.
Ahogy az elmúlt években már megszokhattuk, idén is a Markó Lajos városi kispályás bajnokság, valamint a Dunaújváros Kupa győztese mérte össze egymással erejét az új szezon első mérkőzésén, melyet a Szuperkupa elhódításáért írt ki a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. Idén a Karmacsi Autó FC együttese, illetve a Jóbarátok gárdája mérte össze egymással erejét a DLSZ Arénában csütörtökön este fél nyolctól, s ahogy az várható is volt, egy igen jó, színvonalas összecsapással vágtak neki a 2024/2025-ös szezonnak a felek.
Az első felvonásban a Szuperkupa és az ST Solar osztály címvédője, a Karmacsi volt az élesebb, s ezt jelezte Vincze Dezső bravúros, saját térfélről jegyzett találata is, s bár jól küzdött a Jóbarátok is, nem volt érdemtelen Kuti András 14. percben szerzett gólja sem, mellyel megduplázta előnyét a Karmacsi gárdája (2-0). A térfélcserét követően jelentősen feljavult a Jóbarátok együttese is, mely egyre többször veszélyeztette ellenfele kapuját, ám a Karmacsi jól védekezett sőt, a 40. percben előbb Kővári László, majd nem sokkal később Szalánczi Gergő is bevette a vetélytárs kapuját, végleg eldöntve ezzel a meccset (4-0).
Képek forrása: DLSZ/Ihász Martin
A Jóbarátok ennek ellenére sem adta fel a küzdelmet, de hiába talált be Kis Csaba kétszer is az utolsó két percben, a találkozót és ezzel a Szuperkupát a Karmacsi Autó FC gárdája nyerte 4-2-re, míg a meccs legjobbjának járó díjat Vincze Dezső vehette át az eredményhirdetésen.
A rovat további hírei: Sport
BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)
2025. aug. 18.
Szokás szerint remek hangulatban rendezték meg a BMW-sek hagyományos nyári márkatalálkozóját, a Bimmer Parádét a Szalki-szigeten, ahol csütörtöktől vasárnapig várta számtalan izgalmas program a résztvevőket.
Újabb döntetlen, ezúttal idegenben
2025. aug. 18.
Hiába vezetett ismét két góllal, az Érd elleni mérkőzést követően ezúttal a Dombóvár ellen ért el 2-2-es döntetlent a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászatban.
Ötödik helyen végzett a magyar válogatott a vb-n
2025. aug. 17.
Nem okozott gondot a hollandok legyőzése sem, így az ötödik helyen fejezte be a brazíliai világbajnokságot a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott.
DSTV: készülnek a szezonra
2025. aug. 16.
A régi Bánki épülete hétről hétre pingpong labdák pattogásától hangos. A Pentele ASE játékosai elkezdték a felkészülést a következő szezonra, ott jártunkkor is folyt az intenzív munka, az edzésen keményen dolgoztak az egyesület sportolói. Hangkép.
Ötödik helyért játszik a válogatott
2025. aug. 16.
Minden negyedet megnyerve aratott sima győzelmet a brazilok ellen a magyar U20-as női vízilabda válogatott a korosztályos világbajnokságon.
DSTV: táborozók a vízben
2025. aug. 15.
A Fabó Éva Sportuszodában heteken át várták a gyerekeknek – a DFVE vízilabda tábora idén is nagy sikert aratott. Tematikus eseményekkel kedveskedtek a táborozóknak, mindenki garantáltan élményekkel gazdagodva térhetett haza a medence mellől. Az elmúlt időszakot Miskovicz Zsuzsanna értékelte. Hangkép.
Ráadásos vereséggel kezdett a DAB
2025. aug. 15.
Nagy csatában, egy kettős emberhátárnyban kapott góllal szenvedett vereséget első edzőmeccsén a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a szlovák második ligás Léva ellen.