Az ötödik helyért játszhat a női válogatott

spigott - 2024. augusztus 9. 7:30

Háromgólos hátrányból fordítva aratott háromgólos győzelmet a magyar női vízilabda válogatott a görögök elleni helyosztón a párizsi olimpián.

Az amerikaiak elleni drámai vereség után az 5-8. helyért folytathatta a küzdelmeket a három DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott az ötkarikás játékokon. Mihók Attila és Cseh Sándor együttese a görögök ellen ugrott medencébe csütörtökön este, s bár az első gólt Parkes révén a mieink szerezték, sokáig úgy tűnt, hogy benne van még a keddi negyeddöntő csalódása együttesünkben. A folytatásban ugyanis nagyon visszaesett válogatottunk támadójátéka, míg a görögök az első negyedben fordítani tudtak sőt, a 12. percben már 4-1-re vezettek.

Szerencsére még időben kapcsoltak vízilabdázóink, akik támadójátékukat és védekezésüket is összekapták, s Keszthelyi, Szilágyi és Vályi találataival még a félidei szünetig sikerült egyenlíteniük (4-4). A térfélcsere után Vályi újabb gólja már magyar vezetést jelzett, s bár gyorsan fordítottak a görögök, Keszthelyi és Garda révén megint magához ragadta az előnyt válogatottunk, mely 8-7-es vezetésről vágott neki az utolsó felvonásnak.

A záró nyolc perc eleje parádésan alakult, Rybanska, Garda, Keszthelyi góljaival néggyel megléptünk az ellenféltől, mely hiába kapaszkodott, válogatottunk innen már nem engedte ki kezéből a nehezen megszerzett fórt, s taktikus játékkal aratott 12-9-es győzelmet. Ez egyben azt is jelentette, hogy szombaton délután kettő órától az olaszok ellen ugranak medencébe vízilabdázóink a párizsi olimpia ötödik helyéért.

Főoldali és belső képek forrása: MTI/Illyés Tibor

A mérkőzést követően Mihók Attila szövetségi kapitány az MTI-nek értékelte válogatottunk teljesítményét.
– Nagy volt a feszültség a csapatban, hiszen nem mindegy, hogy az ötödik vagy a hetedik helyért játszunk a végén. Ennek megfelelően ez volt a legrosszabb kezdésünk az olimpián, de a védekezésünk összeállt, és onnantól kezdve, hogy a bírók jobban engedték a besegítéseket a centernek, tudtunk fordítani. Annyit tehetünk, amennyi lehetőséget kapunk. Az amerikaiak ellen a csapat az idei legjobb teljesítményét nyújtotta. Amellett, hogy mindig első az eredmény, a sportnak kell, hogy legyen egy olyan vetülete is, hogy ha a legjobbadat nyújtod, akkor nem lehetsz elégedetlen. Ez szerintem két napja így volt, persze ez nem vígasztalt meg senkit, de nem érzem, hogy több lett volna bennünk.

Magyarország – Görögország 12–9 (1–2, 3–2, 4–3, 4–2)

Gólszerzők: Keszthelyi 4, Vályi 3, Garda 2, Parkes, Szilágyi, Rybanska 1-1, illetve Ninu, Xnaki, Elefteriadu 2-2, Plevritu, Aszimaki, Kidirioti 1-1.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: látványos mozgásforma

DSTV: látványos mozgásforma

2024. aug. 13.

Vannak olyan sportágak amelyeket mindenki ismer, és vannak persze olyan mozgásformák is, amelyek sokaknak még eléggé ismeretlenül hangozhatnak. A Spartan Cheerleading Sportegyesület nyári táborába kaptunk meghívást, s a tábor mellett kicsit a sportágat és az egyesületet is megismerhettük. Hangkép.

Sorsoltak a kupákban

Sorsoltak a kupákban

2024. aug. 13.

A Fejér Vármegyei Kupában a Beloiannisz, míg a Magyar Kupában a Faddi SE lesz a dunaújvárosi labdarúgók következő ellenfele.

Kovács-Seres Hunor remekelt az ifi ob-n

Kovács-Seres Hunor remekelt az ifi ob-n

2024. aug. 13.

Két aranyéremmel, egy ezüsttel, illetve egy szép trófeával térhetett haza a debreceni ifjúsági országos bajnokságról Kovács-Seres Hunor, a DKSE kiváló úszója.

Három dunaújvárosi érem Szegedről

Három dunaújvárosi érem Szegedről

2024. aug. 12.

Csernák Lilien kettő, Bebők Kitti egy dobogós helyezéssel zárta a Szegeden megrendezett gyermek és kölyök magyar bajnokság küzdelmeit.

Biztos továbbjutás a kupában

Biztos továbbjutás a kupában

2024. aug. 12.

Fölényes, hatgólos győzelemmel jutott tovább a Fejér Vármegyei Kupa harmadik fordulójába a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Klujber Katrin bekerült a női kézilabdatorna álomcsapatába

Klujber Katrin bekerült a női kézilabdatorna álomcsapatába

2024. aug. 11.

A dunaújvárosi születésű és nevelésű Klujber Katrin bekerült a párizsi olimpia női kézilabdatornájának álomcsapatába. Szívből gratulálunk, csak így tovább!

Becsületbeli ügy

Becsületbeli ügy

2024. aug. 11.

Nehéz helyzetből állt fel nemzeti csapatunk, ezért büszke a játékosok teljesítményére Mihók Attila, női vízilabda válogatottunk szövetségi kapitánya.