Meteo extra: felhőszakadás miatt adtak ki riasztást

Öcaline - 2024. augusztus 20. 10:00

A met.hu időjárási portál – egészen pontosan a HungaroMet – ma éjfélig adott ki riasztást a heves zivatarok, felhőszakadás miatt. A figyelmeztetés térségünket is érinti, de Veszprém vármegyére másodfokú szint érvényes.

Az ország északnyugati és középső régiójára – ideértve Fejért, Pest vármegyét, illetve a nagy tűzijátékra készülő fővárost – első, Veszprém vármegyére másodfokú riasztást adott ki reggel a nap közben, de kivált az esti órákban várható zivatarok és felhőszakadás miatt a Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt., vagyis a HungaroMet. 
A szolgáltató hivatalos honlapján  a riasztás indoklásaként azt írják, hogy legnagyobb eséllyel az ország északnyugati, nyugati felén – ezen belül is főként a Nyugat- és Észak-Dunántúlon, Pest megyében –, valamint az Északi-középhegység nyugati részén lesznek kedvezőek a feltételek zivatarok kialakulásához. A friss előrejelzés szerint délelőtt valamelyest kisebb, délután már nagyobb számban fordulhatnak elő. A zivatarokat átmeneti viharos széllökés, intenzív, 15-20 milliméternyi, illetve jégeső kísérheti. 
A HungaroMet prognózisa azzal is keseríti a szabadtéri programokra készülőket, hogy délután akár intenzívebb, egymást követő zivatarok is kialakulhatnak, amelyekhez a viharos széllökések mellett már nagyobb méretű jégeső, valamint 30-50 milliméter csapadékot hozó felhőszakadás társulhat. Kiemelten a Dunántúli-középhegység középső részén – vagyis a másodfokú riasztás érintett területein – akár 50 millimétert meghaladó csapadékösszeg is előfordulhat, amely arrafelé villámárvíz kialakulását eredményezheti. 

Aki egy kézlegyintéssel intézi a el a figyelmeztetést, annak itt a friss prognózis utolsó fejezete: e szerint az esti, késő esti órákban csak lassan csökken a zivatarhajlam, ugyanakkor teljes lecsengés az éjféli órákban sem valószínű.

(Forrás és illusztráció: HungaroMet)

A rovat további hírei: Sziréna

Végzetes faháztűz Rácalmáson

Végzetes faháztűz Rácalmáson

2024. jan. 08.

Idős, mozgásában korlátozott férfi vesztette életét a Bajcsy-Zsilinszky utcában lévő, életvitelszerűen lakott épületben. A tűz okát még vizsgálják a lánglovagok, értesült a DO.

Szirénapróba: most a második hétfőn morgatnak

Szirénapróba: most a második hétfőn morgatnak

2024. jan. 07.

Az új év első napján megúsztuk, de most bepótolják: a bevált havi gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba holnap; a városban 11 órakor morgatnak.

Vigyázzunk a netes csalókkal!

Vigyázzunk a netes csalókkal!

2024. jan. 06.

Egy közelmúltban történt eset nyomán adott ki figyelmeztetést a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata: szintet léptek a csalók, a tárházuk kifogyhatatlan, vigyázzon mindenki!

Így előzhetők meg a szilveszteri tüzek

Így előzhetők meg a szilveszteri tüzek

2023. dec. 28.

Részletes tipptárral szolgált a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője – a cél az, hogy a tűzesetek ne okozzanak fejfájást az év utolsó, vagy éppen az új esztendő első napjaiban. Tavaly nem jött be sajnos.

A tűzoltók nélkül ünnepeljünk!

A tűzoltók nélkül ünnepeljünk!

2023. dec. 20.

A figyelmetlenség és az égve felejtett gyertyák miatt, valamint a konyhai sürgés-forgás közben keletkezik a legtöbb lakástűz karácsonykor. Fontos a megelőzés – itt a katasztrófavédelem tipptára!

Letartóztatásban a dohányboltot késsel kirabló férfi

Letartóztatásban a dohányboltot késsel kirabló férfi

2023. dec. 20.

A vármegyei főügyészség indítványa nyomán döntött a Németországban elfogott férfi ügyében a fehérvári járásbíróság. Az ügyészi érvelés szerint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, értesült a DO.

Németországban csípték el a késes rablót!

Németországban csípték el a késes rablót!

2023. dec. 19.

A férfi még augusztusban követelte nagy konyhakéssel a bevételt egy dunaújvárosi trafikban – végül egyetlen doboz cigarettával távozott. Németországban kapták el, múlt pénteken ért haza, kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését, értesült a DO.