Újabb szépkorú ünnepelte a 90. születésnapját. Teleki Károlyné Veronika néni otthonában fogadta a városvezetés jókívánságait, amelyeket Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő tolmácsoltak. Boldog születésnapot!
Teleki Károlyné 1934-ben Nyírjákón született; városunkba az 1950-es évek elején költözött hőn szeretett férje miatt, akivel végül itt alapítottak családot.
Két munkahely öt évtized alatt
Veronika néni úgy került a városba, hogy a bátyja már itt dolgozott, és eljött meglátogatni. Ám minden másképp alakult, mesélte mosolyogva:
– Itt megismerkedtem egy fiatalemberrel, aki a bátyám jó barátja volt. Tudják, úgy voltam vele, hogy ma itt vagyok, elbeszélgetünk, aztán holnap hazamegyek, és folytatom a kis megszokott életemet. De ez a fiatalember a bátyámnak azt mondta: nagyon megkedvelt, és szeretne engem feleségül venni. A vége az lett, hogy Szabolcsból ide költöztem.
Azt is elmondta, hogy hamarosan családot alapítottak, két gyermekük született, és amikor az első gyermekével volt várandós megismerkedett az akkori Arany Csillag Szálló egyik alkalmazottjával, aki munkát ajánlott neki. Fia születése után hamar élt is az ajánlattal, és mosogatással kezdett a szálló konyháján:
– Azt mondták ott nekem, téged itt nagyon szeretnek, te innen nem menekülsz. Hát nem menekültem 30 évig! Egy hét mosogatás után konyhalány lettem, levizsgáztam, és betanított szakácsként dolgoztam itt három évtizedet, majd nyugdíjba menetem.
A nyugdíjas évek Veronika néninek azonban nem tartottak sokáig, pontosabban egy teljes hétig, emlékezett vissza nevetve:
– A férjem azt mondta: ismerlek, fogadjunk, hogy nem fogod kibírni, hogy ne dolgozz. A nyugdíjba vonulásom után egy hétre a Halászcsárdából hívtak. Már másnap mentem dolgozni. Ott pedig több mint 20 évet dolgoztam szakácsként.
Az unokákért érdemes
Veronika néninek ma már kevesebbet dolgozik, és a fáj is érte a szíve. Azt mondta: egészségügyi állapota miatt kénytelen volt otthagyni a Halászcsárda konyháját, de nagyon-nagyon hiányzik neki a munka, és a társaság is. Mindennapjai ma már unokázással és a Lebuki-patak partjánál lévő kis kert gondozásával telik. Az unokákból pedig van bőven: öt unoka és három dédunoka boldog mamája:
– Imádom őket, élek-halok értük. Mindig azt kérem, addig éltessen a jó Isten, hogy hadd lássam őket. Képzeljék, az egyikük 17 éves fiú, de már úgy főz, hogy bárki megirigyelné. Nagyon büszke vagyok rájuk.
DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)
