Rajt a bajnokságban
Az MTK elleni fővárosi összecsapással kezdi meg a bajnokság küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese szombaton délután.
Főoldali és belső kép forrása: DKKA-archív
Véget ért a felkészülési időszak a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata számára, ugyanis az előttünk álló hétvégén már Szalai Babették is megkezdik szereplésüket a 2024/2025-ös bajnokságban. A DKKA gárdája idegenben, az MTK ideiglenes otthonában, a Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban (Vasas) vág neki a pontvadászatnak szombaton délután három órától.
A feladat nem lesz egyszerű a tavalyi bajnokságban hatodik fővárosiak ellen, hiszen idegenben kezdeni sosem könnyű, s bizony ilyenkor le kell vetkőzni az első bajnoki izgalmát is, de a remények szerint ezzel sem lesz gondja együttesünknek. Ahogy a mieinknél, úgy a kék-fehéreknél is sok volt a mozgás a nyáron, ám vezetőedzőjük, a volt dunaújvárosi Vágó Attila abban bízik, hogy sikerül jól kezdeniük a bajnokságot, hiszen várhatóan nagyon szoros lesz a mezőny, így minden egyes pontnak döntő jelentősége lehet majd a végelszámolásnál.
A jó kezdésben, a jó játékban reménykedik együttesünk vezetőedzője, Gulyás Péter is, aki szerint a legfontosabb az lesz, hogy a játékosok tudásuk legjavát nyújtsák a szombati összecsapáson.
– Véget ért a felkészülésünk, s úgy érzem, hogy egy nagyon jó közösség alakult ki a lányok körében, s erre a jó közösségre próbálunk majd felépíteni egy szerethető társaságot a pályán is. Az első fordulókban minden csapatnak meg kell küzdenie azzal, hogy vagy a játékosok cserélődtek le a nyáron, vagy az edző. Ezzel együtt úgy érzem, hogy, ami munkát lehetett, azt elvégeztük, s ott állunk jelenleg, ahogy azt terveztük, s nyilván ebből lehet majd a későbbiekben tovább építkezni, de ehhez egyre több meccset kell játszanunk. Ami az MTK elleni találkozót illeti, én azt szeretném, hogy egy jó meccset játsszunk, egy olyat, melyen próbáljuk mi diktálni a tempót, s ráerőltetni az akaratunkat ellenfelünkre, s ha e sikeres lesz, természetesen a lehető legjobb eredményben bízom.
A rovat további hírei: Sport
Megújul a Dunaújvárosi Jégcsarnok
2025. aug. 04.
Alapos felújításon esik át augusztus második felében a Dunaújvárosi Jégcsarnok, amelynek palánkrendszerét és világítását is lecserélik az új szezon kezdete előtt.
Dunaújvárosi éremeső Szegeden
2025. aug. 04.
Összesen tíz dobogós helyezéssel, az összesített éremtábla tizenegyedik helyén fejezték be a Szegeden megrendezett korosztályos bajnokság küzdelmeit a DKSE kajak-kenusai.
Elhunyt a Dunaferr olimpiai és vb-bronzérmes szlovák hokisa
2025. aug. 03.
Szombaton éjjel 60 éves korában elhunyt a Dunaújváros jégkorongcsapatának korábbi szlovák kiválósága, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes Peter Veselovsky.
Kiütéssel tovább a kupában
2025. aug. 03.
Félidőnként négy-négy gólt szerezve aratott nagyon sima győzelmet a Dunaújváros FC labdarúgó csapata Bonyhádon a Magyar Kupa első fordulójában.
Két dunaújvárosi a vb-csapatban
2025. aug. 02.
Kardos Dominika és Kardos Laura is bekerült a magyar U20-as női vízilabda válogatott végleges világbajnoki csapatába.
Döntetlennel kezdte edzőmeccsei sorozatát a Kohász
2025. aug. 02.
Fordulatos csatában ért el 32-32-es döntetlent a Budaörs elleni felkészülési mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata pénteken délután.
DSTV: nemzetközi mezőny Dunaújvárosban
2025. aug. 01.
Múlt héten a nemzetközi Dunatúra evezősei városunk folyószakaszát is elérték. Az évtizedes hagyományokkal rendelkező esemény mozgatója a sport, a természet és a közösség szeretete. A programot Mezei Zsolt alpolgármester sem hagyta ki, ő is hajóba pattant és evezett egészen Dunaföldvárig. Hangkép.