Sorsoltak a Magyar Kupában
A Kecskeméti RC ellen vág neki a Magyar Kupa 2024/2025-ös kiírásának a DKSE felnőtt röplabda csapata.
Kép: DO-archív
A közelmúltban megrendezett III. Békéscsabai Nemzetközi Sporttudományos Konferencián sorsolták ki a röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntőinek párosításait. A "húzáson" a DKSE felnőtt röplabdázói is érdekeltek voltak, s mint az kiderült, Tomanóczy Tibor fiatal együttese a Kecskeméti RC együttesét kapta ellenfélként a sorozat első fordulójában.
A kupa szabályai szerint, amennyiben két azonos osztályú együttes méri össze egymással erejét, úgy oda-visszavágós rendszerben kell megrendezni a párharcot, s mivel a DKSE és a Kecskemét csapatai is az Extraligában indulnak a 2024/2025-ös szezonban, ezért Dunaújvárosban és Kecskeméten is pályára kell lépniük a kupasorozat nyolcaddöntőjében.
Mint az a sorsoláson kiderült, a kupacsata első felvonását a Dunaújvárosi Sportcsarnokban rendezik meg november 6-án, este hat órától, míg a visszavágót három héttel később, november 27-én rendezik meg Kecskeméten, s a győztes bejut a sorozat legjobb nyolc együttese közé, ahol már a címvédő Kaposvár is becsatlakozik a küzdelmekbe.
A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párosításai
Dág KSE – TFSE
DKSE – Kecskeméti RC
UNI Győr SZESE – Vidux-Szegedi RSE
MEAFC-Peka Bau – GreenPlan-VRCK
Veszprém RK – DEAC
Szolnoki Sportcentrum – Pénzügyőr SE
MAFC – MÁV Előre Foxconn
A rovat további hírei: Sport
Készen állnak a rajtra az Erste Liga csapatai
2024. szep. 11.
A DAB hokisainál nem elvárás a rájátszás elérése, de igyekeznek a lehető legjobban szerepelni az Erste Liga 2024/2025-ös szezonjában.
Focival emlékeztek egykori társukra a rendőrök (galériával)
2024. szep. 11.
A Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézet focicsapatának győzelmével ért véget a hatodik alkalommal megrendezett Ongai Gábor Emléktorna a vidámparki műfüves pályán.
Hazai és nemzetközi feladatok
2024. szep. 10.
Ezúttal nem sikerült dobogóra állnia Nyikos Veronikának a birkózók U20-as világbajnokságán.
Elrajtoltak a kispályások
2024. szep. 10.
Az ST Solar csoport és a Campus csoport együttesei is nekivágtak a városi kispályás labdarúgó bajnokság kiemelt alapszakaszának.
Kettős sikerrel kezdett a PASE
2024. szep. 09.
Magabiztos győzelemmel kezdte meg a bajnoki küzdelmeket a Pentele ASE asztaliteniszezőinek első és második számú csapata is a mögöttünk hagyott hétvégén.
Biztos győzelemmel folytatta a DFC
2024. szep. 09.
Tíz perc alatt lerendezte a Mezőfalva elleni hazai találkozót a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Fejér vármegyei bajnokság harmadik fordulójában.
Vereség a bajnoki nyitányon
2024. szep. 08.
Az első játékrészben még jól tartotta magát, a szünetre vezetéssel fordult, de a végjáték során nagyon elengedte a házigazda MTK gárdáját a DKKA a női kézilabda bajnokság nyitó fordulójában – a szombat délutáni meccs végén az ellenfél örülhetett a 31-26 arányú sikernek.