Remek eredmények a diákolimpián

spigott - 2024. október 1. 7:30

Hat dobogós helyezéssel zárták az országos diákolimpiai döntőt a DKSE és Gurics György BDSE ifjú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

A tatabányai Földi Imre Sportcsarnok adott otthont a birkózók leány és kötöttfogású országos diákolimpiai döntőjének a mögöttünk hagyott hétvégén, s a viadalon több DKSE-s sportoló is megmérette magát.

Az U13-as fiú kötöttfogású versenyt szeptember 27-én rendezték meg, s az igen erős mezőnyben összesen hét dunaújvárosi birkózó lépett szőnyegre, ám mint az a DKSE hírleveléből kiderült, hiába nyertek több mérkőzést is fiataljaink, ezúttal egyikük sem tudott dobogóra állni a viadalon.

Másnap már a lányok adhattak számot tudásukról az U11-es, U13-as, valamint az U15-ös korosztályban. A viadalon összesen százhetvennyolc versenyző vett részt, s a DKSE, valamint fiókszakosztálya, a Gurics György BDSE is népes különítménnyel vágott neki a három szőnyegen megtartott versenynek.

Képek forrása: DKSE birkózó szakosztály

A dunaújvárosi és mezőfalvi lányok nagyon kitettek magukért, a nyolc versenyző két ezüstérmet, négy bronzérmet és két ötödik helyezést ért el. Szinte mindenki a tudása legjavát mutatta meg a birkózószőnyegen, Krisztián Kira azonban extra teljesítményt nyújtott. Nincs egy éve, hogy elkezdte a birkózást, így az elvárás vele szemben a tisztes helytállás volt. Kira azonban nem foglalkozott a papírformával, három mérkőzést nyerve, egészen a döntőig menetelt, s bár ott sajnos már nem sikerült a bravúr, így is sikerült ezüstéremmel hazatérnie, árulta el Tombor István, a DKSE birkózóinak vezetőedzője.

Az U13-as kötöttfogású versenyzők: Bányai Levente (32 kg), Utczay Krisztián (35 kg), Davlyatov Szafar és Kaszala Máté (42 kg), Hegedűs Alex és Czeiner Péter (54 kg), Kopasz Sámuel (58 kg)

A leány csapat eredményei
Krisztián Kira – 2. hely
Szabó Szilvia – 2. hely
Szabó Viktória – 3. hely
Lengyel Csenge – 3. hely
Barta Krisztina – 3. hely
Drapos Noémi – 3. hely
Utassy Lilla – 5. hely
Tausz Lívia Eszter – 5. hely

A rovat további hírei: Sport

A legfiatalabbak is szőnyegre léptek

A legfiatalabbak is szőnyegre léptek

2024. szep. 25.

A Halas Kupán öt, a Csongrádon megrendezett diákolimpián egy éremnek örülhettek a DKSE birkózó szakosztályának ifjú versenyzői.

Kilenc DLSE-érem a tanévnyitó versenyen

Kilenc DLSE-érem a tanévnyitó versenyen

2024. szep. 25.

Remekül szerepeltek újszászi versenyükön a Dunaújvárosi Lábtoll-labda SE gyermek és serdülő korú sportolói a mögöttünk hagyott hétvégén.

DSTV: továbbra is az élmezőnyben

DSTV: továbbra is az élmezőnyben

2024. szep. 24.

Összességében elégedetten értékelte az Olaszországban megrendezett nyíltvízi junior úszó világbajnokságon nyújtott teljesítményét a DKSE tehetséges versenyzője, Kovács-Seres Hunor. Hangkép.

Újra bizonyítottak a veteránok

Újra bizonyítottak a veteránok

2024. szep. 24.

Hét dobogós helyezéssel zárták a DKSE birkózói a Kiskunhalason megrendezett Veterán Kötött- és Szabadfogású Országos Bajnokság küzdelmeit.

Versennyel emlékeztek a legendás edzőre (galériával)

Versennyel emlékeztek a legendás edzőre (galériával)

2024. szep. 24.

Teljes dunaújvárosi sikert hozott a negyedik alkalommal megrendezett Pap Zoltán Emlékverseny a tornacsarnokban.

Döntetlennel folytatta a DFC

Döntetlennel folytatta a DFC

2024. szep. 23.

Gólokban gazdag mérkőzésen, az utolsó percben egyenlítve ért el 3-3-as döntetlent Lajoskomáromban a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a vármegyei első osztályban.

Gyorsan eldöntötte a DEAC

Gyorsan eldöntötte a DEAC

2024. szep. 23.

A remekül kezdő DEAC 5-3-as győzelmet aratva vitte el a pontokat a Dunaújvárosi Jégcsarnokból vasárnap este.