Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

ICA-D: "Neandervölgyiek" – Utószó Darvasi Lászlóval

Öcaline - 2024. november 2. 17:00

A Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola, valamint a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) közös sorozatának következő felvonása kedden lesz. A fókuszban Darvasi László új nagyregénye.

Darvasi László Neandervölgyiek című kötetének bemutatójával folytatódik az ICA-D élő irodalmi antológiája: az Utószó irodalmi antológia következő eseményére november 5-én, kedden délután várják az irodalom szerelmeseit. A József Attila-díjas íróval monumentális nagyregényéről Gyöngyössy Csaba beszélget. Darvasi László új kötete 1908-tól 1957-ig vezeti végig olvasóját a magyar történelmen – a Magvető Kiadó ajánlása szerint magával ragadó látomás a XX. századról:
"A vidéki kastély grófja felesége halála után valószerűtlen építkezésbe fog: egy elpusztíthatatlan kertet akar megalkotni. A munkálatokban részt vesz a városi zsidó kalandor éppúgy, mint az indulatait nehezen fékező művezető, Lackó. A városban már ott téblábol a Pestről eltanácsolt Gál Endre tanár, kattogtatja masináját a sokat látott fényképész, illetve élni tanul egy cselédlány, Erna, aki a történet kezdetén ébred rá az erejére. A magyar vidék, a főváros és a nagyvilág az egymásba kapcsolódó történetek színhelye. Zsidók, magyarok, szegények, gazdagok, okosok és bolondok a szereplők, illetve föltűnnek a régről ismert könnymutatványosok is. A történelem alakulása végül mindenkit, épelméjűt, ábrándozót és pragmatikust is próbára tesz, viszont a nagyregény cselekménye mindegyre nem várt fordulatokat vesz. Darvasi három generáción átívelő elbeszélése gazdag és magával ragadó látomás a 20. századról. A tét elég komoly. Eltűnik-e a mese. S ha valóban eltűnik, mi marad utána." 

A kötetbemutató 18 órakor kezdődik az esemény a Szépírók Társasága támogatásával valósul meg – a belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várnak!

(Illusztráció: ICA-D – facebook)

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: Kim Corbisier festményei a Kortárs Művészeti Intézetben

DSTV: Kim Corbisier festményei a Kortárs Művészeti Intézetben

2025. okt. 03.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy megrendítő kiállítással idézi fel Kim Corbisier emlékét a Kortárs Művészeti Intézet. A fiatalon elhunyt alkotó Kitöltetlen című tárlata november 7-ig látható az Uitz Teremben. Hangkép.

Remek kínálattal, különleges gyűjteménnyel készültek a Magyar Papírmúzeumban

Remek kínálattal, különleges gyűjteménnyel készültek a Magyar Papírmúzeumban

2025. okt. 02.

Az intézményben szeptember végén új időszaki kiállítás nyílt, és persze nem maradt el a hagyományos programokkal egybekötött konferencia sem. A városvezetés részéről Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester látogatott el a Magyar Papírmúzeum rendezvényére.

Száz százalék techno a római kőtárban

Száz százalék techno a római kőtárban

2025. okt. 02.

Nem mindennapi kezdeményezés helyszíne lesz az ókori Intercisa emlékeit őrző bázis szombaton: két dunaújvárosi fiatal szervez techno-estet a kőtárba! A program nyitott, mindenkit szeretettel látnak!

DSTV: új tárlat a zeneiskolában

DSTV: új tárlat a zeneiskolában

2025. okt. 02.

Folytatódott a kamarakiállítások sora a Sándor Frigyes Zeneiskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény vendégei dr. Barna Erzsébet műveiből láthatnak válogatást, az összeállításban az alkotói hitvallásra is fény derül. Hangkép.

Gazdag pályától búcsúzik a "fémművész"

Gazdag pályától búcsúzik a "fémművész"

2025. szep. 30.

Rendhagyó dunaújvárosi vonatkozással bír a XV. Ötvösművészeti Biennálé – a fővárosi Klebersberg Kultúrkúriában múlt csütörtök óta látható seregszemlén vesz búcsút évtizedes pályájától Gombos István Ferenczy Noémi-díjas ötvös iparművész.

Ilyen hatalmas vásznon még nem vetítettek!

Ilyen hatalmas vásznon még nem vetítettek!

2025. szep. 29.

Dunaújvárosban jubilál a sorozat, a Kultik Mozi ad otthont a 70. Országos Függetlenfim Fesztivál elnevezésű eseménynek október első napjaiban. A Magyar Független Film és Videó Szövetség (MAFSZ) seregszemléjén a vetítések ingyenesek lesznek – minden mozivadászt szeretettel várnak!

Megnyílt Kim Corbisier emlékkiállítása

Megnyílt Kim Corbisier emlékkiállítása

2025. szep. 26.

Tragikusan korán, mindössze 27 évesen elhunyt művésznő emlékére nyitott tárlatot a Kortárs Művészeti Intézet – a dunaújvárosi kötődésű Kim Corbisier alkotásai díszítik az intézmény falait. A csütörtöki megnyitó eseményen a belga-magyar kulturális kapcsolati háló fontossága is fókuszba került.