Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Karikó Katalin: be kell mutatni a tudomány eredményeit az embereknek

Közélet
Karikó Katalin
tudomány
kitekintő

facebook megosztás

doszerk - 2024. nov. 08., 07:09

Be kell mutatni a tudomány eredményeit az embereknek - jelentette ki Karikó Katalin szerdán a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Innovációs napján.

Kép: MTI/Bruzák Noémi

A Nobel-díjas kutató előadásán azt mondta, "feladatunk tájékoztatni az embereket, lelkesíteni a fiatalokat, mert kutatónak lenni, újat létrehozni, segíteni másoknak nagyszerű".

Hosszú folyamat, ameddig az alapkutatás során elért felfedezésből termék, az mRNS esetében törzskönyvezett vakcina lesz – fejtette ki a professzor. Hangsúlyozta, a terméket pedig el kell fogadtatni a társadalommal, mivel az átlagember ismerete távol áll a tudományos közösségétől. Szavai szerint azok, akik ismereteiket az immunológiáról a közösségi médiában szerezték, és álhíreket terjesztenek az mRNS-vakcináról, arról nem tudtak, hogy gyermekkorukban kaptak kanyaró, mumpsz és rózsahimlő elleni, élő vírust tartalmazó védőoltást, amelyben ott volt az RNS.

Egyszerű szavakkal kell elmagyarázni az embereknek, miről van szó – mondta. A legfontosabb, hogy hinni kell önmagunkban, a hit azonban önmagában nem elég, sok tapasztalatot is kell szerezni, ehhez pedig el kell hagynunk a komfortzónánkat – közölte pályafutásáról számos személyes példát említve Karikó Katalin. Az akadémiai és az ipari szektorban is kiemelkedően fontos a stressz kezelése. Azokra a területekre kell koncentrálni, melyeken képesek vagyunk változtatni - hangsúlyozta. A kutató úgy látja, az, aki mentálisan és fizikálisan készen áll, képes kimászni azokból a hullámvölgyekből, melyekbe kerül.

A biokémikus problémának látja, hogy amíg korábban a természet megértése volt a kutatás célja, ma már publikáció vált a legfontosabbá, amely elismertséget, pályázati támogatást és összességében előrejutást hoz. "Ha van ötleted, valósítsd meg magad" – szögezte le Karikó Katalin. Ehhez partnerekre van szükség, a kutató ezért hangsúlyozta a személyes kapcsolatok és a bizalom fontosságát, példaként egykori doktorandusz társát, Ludwig Jánost említette, akivel bár az 1980-as éveket követően személyesen keveset találkoztak, de tartották a kapcsolatot és első közös, 1985-ös cikküket követő publikációjuk egyike volt annak a három közleménynek, amely a Nobel-díj indoklásában is szerepelt. Kérdésre válaszolva arra biztatta a fiatalokat, próbálják ki magukat külföldön is, fontos a tapasztalatszerzés, élmények begyűjtése az akadémiai szférában és az iparban is. Hasznosnak tartaná, ha a kutatók – például a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai – aktívabban bekapcsolódnának az oktatásba.

A rendezvényen átadták az SZTE innovációs díjait. Hallgatói kategóriában a szén-dioxid és glicerin egyidejű elektrokémiai átalakításával kapcsolatos munkájáért Szirmai Adriennt díjazták, szintén szén-dioxid redukcióval kapcsolatos kutatásaiért a leginnovatívabb PhD-munkáért járó elismerést Samu Angelika kapta. Élő természettudomány kategóriában Hunyadi Attila gyógyszerész professzort és Ducza Esztert a természetes ekdiszteroid előállításával és alkalmazása kapcsolatos kutatásaiért díjazták, Sápi András az élettelen természettudomány kategóriában 3D-nyomtatóba való filamentek készítésének kidolgozásáért, Fodor Gergely egészségügyi kategóriában egyedileg tervezett légáramlásmérők tervezéséért kapott díjat.

Humán vagy társadalomtudományok területén A platformgazdaság szerzői jogi kihívásai című kutatásaiért Harkai István és Mezei Péter vehetett át elismerést, szervezeti innovációs kategóriában pedig Töreki Annamáriát díjazták egészségügyi dolgozók kiégésének elkerülése érdekében kidolgozott programjáért.

(MTI)

A rovat további hírei: Közélet

Közmeghallgatást tart a közgyűlés – fókuszban a tervekkel

Közmeghallgatást tart a közgyűlés – fókuszban a tervekkel

2023. feb. 08.

Az önkormányzat idei elképzeléseit a költségvetés tükrében mutatják be a Városháza rendezvénytermében csütörtökön délután.

"Jót Szívből Dunaújvárosért!": nemes közösség kezdeményezés bont zászlót

"Jót Szívből Dunaújvárosért!": nemes közösség kezdeményezés bont zászlót

2023. feb. 08.

Új programmal rukkol ki, egyszerre gyerekbarát és környezettudatos közösségi kezdeményezést kezd a "Jót, Szívből – Dunaújvárosért", vagyis a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség adománygyűjtő akciócsoportja. Nagyon szép kísérlet, várják a csatlakozókat!

DSTV: az áraktól a bérekig

DSTV: az áraktól a bérekig

2023. feb. 08.

Az árrobbanás kapcsán kezdett sorozat utolsó állomásához érkezett a DSTV sábja. Az összeállításban Sólyom Balázs közgazdász-adószakértő kalauzol az áremelkedés, infláció, vásárlóerő útvesztőiben – az árak és bérek összefüggésrendszerét vizsgálva. Hangkép.
 

Érdekel a közoktatás helyzete? Akkor neked szól a MONDD!

Érdekel a közoktatás helyzete? Akkor neked szól a MONDD!

2023. feb. 07.

Folytatja az oktatás kérdéseire fókuszáló programsorozatát a Civilek az oktatásért – Dunaújváros és környéke csoport: a dunaújvárosi és környékbeli közoktatási intézmények képviselőit, pedagógusokat és de pláne szülőket is nagyon várnak a csütörtöki beszélgetésre!

"... felpezsdült az élet Dunaújvárosban"

"... felpezsdült az élet Dunaújvárosban"

2023. feb. 05.

Az energiaválság és az elszabaduló árak mindenki életét jelentősen megnehezítették, az önkormányzatokét pedig különösen is. Évnyitó visszatekintés Pintér Tamás polgármesterrel.

Kérdések és válaszok a DVCSH volt fogyasztóinak küldött levelek kapcsán

Kérdések és válaszok a DVCSH volt fogyasztóinak küldött levelek kapcsán

2023. feb. 04.

A napokban a DVCSH Kft. több volt fogyasztója kapott fenyegető levelet a Global Mediator Zrt.-től. A levélben a cég elmaradt távhő- illetve víz- és csatornaszámlák befizetését követeli – perrel, végrehajtással fenyegetőzik.

DSTV: az Aranyban is vállalták a "csapolást"

DSTV: az Aranyban is vállalták a "csapolást"

2023. feb. 04.

Folytatódott az iskolai véradások sorozata, derül ki a DSTV összeállításából. A Vöröskereszt helyi szervezete versenyt is hirdetett az intézmények között – legutóbb az Arany János Általános Iskolában várták az önkéntes véradókat. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  2. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. DSTV: harmadjára is nagy siker

  5. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő