Új Esély Központ: helyük lett a helyi szociális rendszerben
Áprilisban nyitotta meg hivatalosan is kapuit, a volt Bánki iskolában, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió, ahol nappali szociális központot üzemeltetnek. Azóta eltelt időben sok szenvedélybeteg fordult meg náluk, részük van a helyi szociális rendszerben. A tapasztalatokról, az eddig elvégzett munkáról egyeztetett szerdán délután Barta Endre alpolgármester.
A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió betegséggel küzdő, rászoruló emberek számára nyújt ellátást. A szenvedélybetegséggel és mentális problémákkal küzdő embertársaink számára hozták létre ezt a helyet, az Új Esély Központot, ahol szenvedélybetegséggel és pszichiátriai betegekkel foglalkoznak.
Bekapcsolódtak a helyi rendszerbe
Önkormányzatunk a kezdetektől fogva támogatta a baptista misszió kezdeményezést, Barta Endre humán alpolgármester szerint városvezetésünk is kiemelt feladatának tekinti, hogy a szociálisan rászorulók részére, önálló életvitelük fenntartásához minden támogatást megkapjanak:
– Épp a napokban volt a szociális munka napja, látogatásomnak lehetett volna ez is az apropója, de sokkal inkább az volt, hogy kíváncsi voltam az itt elvégzett munkára, a gondolataikra, tapasztalataikra. Jó látni ezt a közeget, ahová jó belépni, akik ide érkeznek, pozitív légkörrel találkoznak. Én hallom más intézményektől, hogy a misszió munkatársai milyen jól bekapcsolódtak a városi vérkeringésbe, nem konkurenciát látnak egymásban, hanem támogató partnereket. És ennek a rendszernek a betegek a nyertesei, ráadásul itt egy összetett, komplex munka kíséri végig az ellátottakat. Én hálás vagyok ezért a tevékenységért.
Önként lehet jelentkezni
A szenvedélybetegséggel és mentális problémákkal küzdők számára hozták létre ezt a helyet, az Új Esély Központot, ahol jelenleg is 90 ellátottal foglalkoznak, gondoskodnak róluk. Vászon Mónika nappali ellátásszervező szerint a szervezet engedélye egyébként száz főre szól, ötven fő pszichiátriai betegre és ötven fő szenvedélybetegre:
– Ellátottjaink számára különböző szolgáltatásokat biztosítunk. Ezek közé sorolnám a tematikus csoportfoglalkozásokat, e mellett jogi kérdésekben, adminisztrációs ügyekben segítünk, klienseink akár online formában tudnak konzultálni pszichológussal. Képzéseket tartunk sokfajta témában, igénybe lehet venni nálunk háztartáspótló segítségnyújtást, azaz moshatnak, fürödhetnek nálunk, vagy internetet használhatnak. Vannak olyan betegségek, amikből nem lehet teljesen kigyógyulni, éppen ezért igyekszünk komoly hangsúlyt fektetni a prevencióra. Fontos feladatunk ellátottjaink visszaintegrálása a társadalomba.
Az Új Esély Központ szolgáltatásait önkéntesen lehet igénybe venni, náluk minden önkéntes alapon működik. Nyilván az is, hogy ki hányszor érkezik, persze elmondják mindenkinek, hogy számára mi lenne a legjobb a gyógyulása érdekében.
Amilyen irányba halad a világ, nagy a valószínűsége, hogy a szenvedélybetegekkel és pszichiátriai problémákkal küzdő emberekkel foglalkozó Új Esély Központnak lesz dolga a jövőben is.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Gyászol a város, elhunyt Wünsch László
2025. aug. 03.
A gyászhírt percekkel ezelőtt Pintér Tamás polgármester osztotta meg – a több rangos elismeréssel, köztük a Dunaújváros díszpolgára címmel kitüntetett tánctanár, koreográfus és balettmester 94 évesen költözött az égi balett-terembe.
Kell a vér augusztusban is, várják az önkénteseket!
2025. aug. 03.
A remek tavaszi mutatók után a nyár csöndesebben alakult, de az augusztusi tervek ismét remek véradási alkalmak sorát ígérik. A lényeg: a vérigény változatlanul jelentős – nagyon várják az önkénteseket, lesz, ahol édes élménnyel, másutt sörrel és virslivel csalogatnak!
DSTV: tanszergyűjtést szervez az Útkeresés
2025. aug. 03.
A felhívást már olvashatták, most itt a DSTV összegzése az Útkeresés Segítő Szolgálat idei tanszergyűjtő akciójáról. Várják a felajánlásokat, cégek és magánszemélyek is segíthetnek – garantáltan jó helyre fut be a támogatás! Hangkép.
Street Kitchen: a legjobb olasz konyhák közé verekedte magát a Ristorante Azzari
2025. aug. 01.
A Street Kitchen Magyarország egyik legnépszerűbb gasztronómiai online magazinja és közösségi platformja. Csapatuk az országot járva keresi adott kategóriák legjobbjait – az egyiket Dunaújvárosban lelték meg.
A sas leszállt a Római trafóházon – lakossági fórumtól fejlesztésig és művészetig
2025. aug. 01.
Lakossági fórumot tartott Barta Endre, a 4-es számú választókerület önkormányzati képviselője, ahol a körzet fejlesztési lehetőségeiről, tervekről és az aktuális problémákról egyeztetett az ott élőkkel.
Kitűnő visszajelzés a hivatástudatra – elsők között a Duna Dog Center
2025. júl. 31.
Dunaújvárosban meghatározó szerepe van a Duna Dog Centernek – Czibere Cecília és munkatársai nagy szakértelemmel tesznek többek között a gyermekek fejlődéséért. Állatasszisztált terápiás módszerekkel segítik azokat a fiatalokat, akik az átlagostól eltérő életet élnek.
Panorámapadokat is telepítettek – új utcabútorokat helyeztek ki a Béke városrészben
2025. júl. 30.
Ismét a körzetét érintő fejlesztésekről számolt be Kálló Gergely önkormányzati képviselő. A padok, kukák és kerékpártároló mellett új panorámapadokkal is bővült a körzet, amelyekből hangulatos a kilátás a Cirkusz térre.