A jövő generációjáért dolgoznak
Dunaújváros közgyűlése minden évben kitüntetéseket, elismeréseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka díjazása céljából. Évzáró összeállításunkban ezúttal a Dunaújváros Ifjúságáért díj kitüntetettjeiről olvashatnak.
Városunk önkormányzata minden évben átadja a Dunaújváros Ifjúságáért díjat, amely olyan személynek vagy közösségnek jár, aki vagy amely városunkban az ifjúsági korosztály nevelésében és az ifjúságvédelemben kiváló munkát végzett. Egytől egyig sokat tettek a város közösségéért, köszönjük az elhivatottságukat!
Király Balázs (2020)
Király Balázs rendőr főtörzsőrmester szorgalmas, elhivatott munkaerő, kiváló problémamegoldó képességgel. Munkáját pontosan, szakmai jártassággal, hozzáértéssel végzi. Iskolarendőri feladataiban kiemelkedő. Folyamatosan tart prevenciós oktatásokat például az internet vagy a droghasználat veszélyeiről.
Bartók Gábor – posztumusz (2021)
Mintegy 40 évet töltött a pedagógusi pályán. Pályafutását az elhivatottság és a gyerekek iránti szeretet jellemezte – életcélja volt, hogy tanítványai a világra nyitott, érdeklődő, széles látókörű felnőttekké váljanak. Ez a cél vezérelte egész pályafutása alatt.
Boldizsár Ildikó (2021)
1991-ben jelent meg első mesekönyve, amely a megjelenés évében Az Év Könyve Artisjus-díjat kapott. Meseterapeutaként 1996 óta dolgozik, gyerekkórházakba járt mesét mondani a betegeknek, és eközben tett szert azokra a tapasztalatokra, amelyek gyógyító munkájában segítették. Létrehozta a Fabuláriumot, a tértől és időtől független tudástárat, amelynek szellemi vezetője.
Oláh Jánosné – posztumusz (2022)
Tanári hitvallása a kezdetektől: mindentudást oktatni, és segíteni a tanár kollégáknak ebben a tevékenységben. Nagy közösség-alakító tehetségével, a tanulók érdekeinek középpontba helyezésével, példaértékű munkájával kivívta tanítványai, kollégái elismerését. Sokat fáradozott a középfokú szakképzés korszerűsítésén.
Fási Erika (2022)
Nevelő-oktató munkáját lelkiismeretesen, odaadással végzi. Tanítói munkája példaértékű. Legjellemzőbb tanítási módszere a kooperatív munkára épülő, játékos tanítás. A tehetséggondozás és a felzárkóztatás egyaránt szívügye.
A korszerű eszközhasználat mellett komoly figyelmet fordít arra, hogy tanítványait megismertesse az etikus és biztonságos internethasználattal. 2021-ben a Pedagógus Oscar-verseny győztese lett, amelynek részeként a legjobb pedagógusnak választották.
Schneider László (2023)
A HIKARI DOJO Harcművészeti-, Sport- és Kulturális Egyesület sportolója, edzője, tulajdonosa. Fiatalok százait nevelte fel olyan kultúrában, szellemben és közösségben, amelyre méltán lehetünk büszkék. Nagyon sok gyerek nőtt fel a kezei alatt, akiket sajátként kezelt és tanította becsületre, tiszteletre, kitartásra.
Neszvecskó Zorica (2024)
Az óvodások nevelésében, fejlesztésében kiemelkedőek az eredményei. Elkötelezett az óvoda, az óvodai nevelés, a gyermeknevelés iránt, rendkívüli hivatástudat jellemzi. Sokat tesz és vállal a városi ifjúság mozgásfejlesztése, sportszeretete kialakítása érdekében. 2023-ban minden dunaújvárosi bölcsőde és óvoda részesült a Fát a bölcsődéknek, fát az óvodáknak, fát a gyermekeknek! elnevezésű kezdeményezésből, amelynek szervezésében hatalmas munkát vállalt.
(Forrás és illusztráció: DMJV Önkormányzata)
A rovat további hírei: Közélet
Halloween bulit rendeztek a Lajos király körúti játszótéren
2024. nov. 18.
Halloween napjára már jó néhányat aludtunk, de ez a száraz és egyébként üres tény cseppet sem zavarta a Lajos király körúton élőket, még múlt szombaton sem. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő karolta fel egy szülői csoport javaslatát, hogy rendezzenek Halloween partit.
Az óvodai közösség ismét nagyot villantott
2024. nov. 18.
Hagyományos jótékonysági gálaestet rendezett pénteken délután a Dunaújvárosi Óvoda. A Bartók színpadán jelenlegi óvodások, óvodapedagógusok, ismert előadóművészek léptek fel, hogy szórakoztassák a közönséget. És ebben nem volt hiány, a közönség láthatóan remekül szórakozott.
"Lányból nővé" – a térségben is fut a Magyar Vöröskereszt karitatív kezdeményezése
2024. nov. 17.
Ez már a hatodik tanév: a humanitárius szervezet 2018 óta törekszik arra, hogy támogassa az úgynevezett menstruációs szegénységben érintett diáklányokat. A városban és a térségben öt iskola kapott higiéniás termékadományokat a napokban.
Nagy munka zajlik az Útkeresés udvarán
2024. nov. 15.
A hivatalos átadónak még nincs időpontja, de nemsokára új játszótérelemekkel gazdagodik majd az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisa. De nem véletlenül volt a területen Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a Hankook önkéntesei, illetve a Pentelei iskola különítménye sem.
Tart a tervezés, szociálisan érzékeny, a jövőbe mutató költségvetésünk lesz
2024. nov. 15.
Elkezdődött városunk következő évi költségvetésének a tervezése, tájékoztatta honlapunkat Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester. Hogy pontosan mit tartalmaz majd a büdzsé azt az Országgyűlés által előterjesztett költségvetési törvény elfogadása után lehet tudni. Addig viszont folyhat az előkészítés.
Megemelt támogatás érkezik decemberben
2024. nov. 14.
Városunk közgyűlése októberi ülésén módosította a szociális rendeletét, amelyben összegszerűen megemelte, és évi két alkalomra bővítette az időskorúak természetbeni rezsitámogatását. Ennek köszönhetően nyugdíjasaink a december havi távhő-szolgáltatási díjból, jóváírás formájában kapják meg a támogatást.
Pappné Grabant Ilona: "az emberek otthona nem a lakásuk ajtajáig tart"
2024. nov. 14.
Pappné Grabant Ilona a 8-as választókerület megválasztott képviselője, és mint minden körzeti képviselő, ő is a "Rajta, Újváros!" Egyesület színeiben indult és nyert. Október óta látja el ezt a feladatot, sőt, városunk idősügyi tanácsnokának is megválasztották. Cikluskezdeti beszélgetést kértünk és kaptunk tőle.