Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Eredményes évet zárt a DKSE

Sport
DKSE
évzáró
Szabó Zsolt

facebook megosztás

spigott - 2024. dec. 12., 10:00

A hazai és nemzetközi mezőnyben kiemelkedően teljesítő felnőtt versenyzők mellett az év legjobb utánpótlás sportolóit is elismerték az egyesület évzáró ünnepségén.

Idén is megtartotta évzáró ünnepségét a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület, mely az egyetem aulájában látta vendégül szakosztályainak versenyzőit, edzőit, illetve támogatóit szerdán este.

Nagyszerű közösség

A remek hangulatú eseményen előbb Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, majd Süli János, a Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Süli János abban reménykedett, hogy sikerül szorosabbra fűzni az egyetem és az egyesület közötti együttműködést, míg Szabó Zsolt alpolgármester szerint nagyon fontos, hogy egy jó közösségben küzdhetnek céljaikért a dunaújvárosi sportolók, akik közül ismét volt kikre büszkének lenniük.

– Sportolóként nyilván mindig nyerni akarunk, de valójában a sport többről szól, arról, hogy közösségben lehetünk, közösen tűzhetünk ki magunk elé célokat, amelyekért megdolgozhatunk, s ha ezeket elérjük, akkor boldogok lehetünk. Nagyszerű, hogy egy ilyen közössége van Dunaújvárosnak, nagyszerű, hogy ebben a közösségben rengeteg ember szorgalmasan küzd az álmaiért, ezért ma mindenkinek azt kívántam, hogy érje el a maga elé kitűzött célt, és senki ne adjon lejjebb az álmaiból. Mi dunaújvárosiak egészen különleges kapcsolatban vagyunk a sporttal, szeretünk és tudunk büszkék lenni a helyi sikerekre, ezért én nagyon boldog vagyok, hogy 2024-ben is volt kire, kikre büszkének lennünk.

Elismerték a legjobbakat

A köszöntő beszédeket követően felidézték a DKSE szakosztályainak idei eredményeit, kiemelve, hogy a tornászok közül kettő, míg a kajak-kenusoktól egy versenyző jutott ki a párizsi olimpiára, s közülük Hajdu Jonatán pontszerző helyen végzett az ötkarikás játékokon. A folytatásban átadták az év utánpótlás sportolóinak járó elismeréseket, melyeket a szakosztályvezetők és az edzők ajánlásai alapján egy-egy leány és fiú sportoló kaphatott meg sportáganként. Természetesen nem maradhatott el a párizsi olimpián szerepelt dunaújvárosi versenyzők és edzőik köszöntése sem, de rajtuk kívül az elnökség és a felügyelőbizottság tagjai, illetve a kajak-kenu szakosztálynál idén is rengeteget dolgozó Petőné Parádi Judit és Pász Péter is átvehetett egy kisebb ajándékot az ünnepségen.

Végezetül Mátyás Gábor, a DKSE ügyvezető elnöke fogalmazta meg gondolatait, majd érdeklődésünkre elárulta, az egyesület eredményei idén is önmagukért beszéltek, ugyanakkor muszáj az év végén egy kicsit megállni, pihenni, beszélgetni és örülni egymásnak. Nagyon fontos ugyanis az, hogy jól érezzék magukat, s ennek az estének éppen az volt a célja, hogy egy kicsit közelebb hozzák a közösséget egymáshoz, hogy jó kedvvel, pozitívan vághassanak neki a 2025-ös esztendőnek is.

Az év utánpótlás sportolói és edzőik

Birkózás: Nyikos Veronika (edző: Kiss Károly), Tombor Benedek (edző: Tombor István)
Kajak-kenu: Bebők Lara (edző: Máthé Krisztián), Györkő Huba (edző: Molnár Gergely)
Röplabda: Takács Nikolett (edző: Gelencsér Balázs), Lampert Ádám (edző: Szabó Gábor)
Torna: Szij Emese Ada (edző: Hunyadi-Turcsik István)
Úszás: Nagy Péter (edző: Berzlánovits Éva), Nagy Emma (edző: Berzlánovits Éva)

Végh Zoltán felvételei

A rovat további hírei: Sport

DSTV: emlékverseny az Arany iskolában

DSTV: emlékverseny az Arany iskolában

2025. feb. 06.

Remek hangulatú viadallal emlékezett meg a sportág helyi legendájáról a DKSE birkózó szakosztálya a mögöttünk hagyott hétvégén. Hangkép.

Mindenki a helyén

Mindenki a helyén

2025. feb. 06.

Pörgős edzéssel zárta felkészülését Sosnowiecben a magyar jégkorong válogatott, amely csütörtök délután Szlovénia ellen kezdi a négycsapatos tornát.

Két vereség Tatabányán

Két vereség Tatabányán

2025. feb. 05.

A listavezető Tatabányától és a Pécstől is három szettben szenvedett vereséget U20-as leány együttesünk az OB II-es pontvadászat középszakaszának újabb fordulójában.

A Fradi nyerte a rangadót

A Fradi nyerte a rangadót

2025. feb. 05.

Egyszer még felállt háromgólos hátrányból, ám a második ferencvárosi meglódulásra már nem volt válasza a DFVE női vízilabda csapatának az OB I keddi rangadóján.

Meglepő, fájdalmas vereség

Meglepő, fájdalmas vereség

2025. feb. 04.

Hiába vezetett két góllal a második felvonás elején, végül 7-5-ös vereséget szenvedett Martonvásáron a Dunaújváros Futsal együttese hétfőn este.

Rangadó előtt a vízilabdázók

Rangadó előtt a vízilabdázók

2025. feb. 04.

Az éllovas Ferencváros otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a DFVE női vízilabda csapata ma este fél kilenctől.

Versennyel emlékeztek a birkózás helyi legendájára (galériával)

Versennyel emlékeztek a birkózás helyi legendájára (galériával)

2025. feb. 03.

Bár a csapatversenyben nem sikerült dobogóra állni, rengeteg érmes helyezéssel zárták a helyi birkózók az Arany iskolában megrendezett Komóczi Gábor Emlékversenyt a mögöttünk hagyott hétvégén.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: mozgalmas iskolai napok

  2. A kiberbiztonságról a Római Civil Házban

  3. DSTV: újra zenélt a cukrászda

  4. Két vereség a megyei rivális ellen

  5. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  5. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő