Az elmúlt években többször is elhangzott már az a mondat a részünkről, mi szerint a különböző sportos közösségek és egyesületek esetében megkerülhetetlen tényező az utánpótlás. Most is erről lesz szó, a DKSE úszó szakosztályánál jártunk. Hangkép.
DSTV: várják a fiatalokat
A rovat további hírei: Sport
Győzött az első hazai bajnokin a DKSE röplabda csapata
A Gamma együttese ellen játszotta első hazai NBI-es meccsét együttesünk, és magabiztosan, 3-1 arányban diadalmaskodott a sportcsarnokban ma este.
Nagy csaták a Diablo Kupáért
A Hangover csapatának sikerével ért véget a hatodik alkalommal megrendezett Diablo Kupa elnevezésű kispályás labdarúgó torna az Arany iskola tornatermében.
Vereséggel kezdte erdélyi túráját a DAB
A Brassó gárdája 5-1 arányú győzelemmel torolta meg a dunaújvárosi pofont az Acélbikák erdélyi sorozatának eső állomásán pénteken este; sajnos a helyzetkihasználás terén még mindig sokat hibázik a Dunaújváros.
Első bajnoki sikerére hajt a DKSE
A Gamma Party.co elleni hazai találkozón gyűjtheti be első bajnoki győzelmét a DKSE felnőtt röplabda csapata az NB I Ligában szombaton este.
Szép győzelmek hazai pályán
A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U17-es és U19-es együttese is sikerrel zárta a Budaörs ellen lejátszott korosztályos bajnokiját.
Erdélyi túrán az Acélbikák
A Brassó elleni találkozóval kezdi meg hárommeccses erdélyi túráját a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél hattól.
DSTV: Ongai Emléktorna
Sporttal, focival hajtottak főt egykori társuk, Ongai Gábor emléke előtt a rendvédelmi dolgozók a közelmúltban. A végig remek hangulatú, immáron negyedik alkalommal megrendezett Ongai Gábor Emléktornán a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet csapata örülhetett a végső sikernek. Hangkép.

