Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 04. Ráhel, Csenge
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Idén is elismerték legjobbjaikat (galériával)

Sport
Mezei Zsolt
Magyar Motoros Vízisport Szövetség
díjátadó

facebook megosztás

spigott - 2025. jan. 20., 14:00

A felnőttek között Horváth Attila, az ifjúságiaknál Mitkus Kemas vehette át az év legjobbjának járó díjat a Magyar Motoros Vízisport Szövetség dunaújvárosi évzáróján.

Ahogy azt már megszokhattuk, a Klub Hotelben tartotta meg díjátadóval egybekötött évzáró és évnyitó ünnepségét a Magyar Motoros Vízisport Szövetség (MMVSZ) a mögöttünk hagyott hétvégén.

Kihozták a maximumot

A fogadáson a 2024-es esztendőben kiemelkedően teljesítő felnőtt, valamint utánpótlás versenyzőit ismerte el a szövetség, mely tavaly is mindent elkövetett azért, hogy szűkös anyagi helyzete ellenére is támogatni tudja versenyzőit, árulta el Tábori Áron alelnök, akitől megtudtuk azt is, mi lesz a legfontosabb céljuk a 2025-ös évben.

– Összességében elmondható a 2024-es évről, hogy a lehetőségeinkhez képest, a versenyzőszámunkhoz képest kihoztuk belőle a maximumot. A pilótáink továbbra is a világ élvonalába tartoznak, folyamatosan dobogós helyeket hoznak a világ- és Európa-bajnoki sorozatokban. Mi ezt a munkát próbáljuk az elnökség és a szövetség részéről szakmailag teljes mértékben támogatni, szóval összességében azt mondhatom, hogy ne legyen soha rosszabb évünk.

Minden versenyzőnkre büszkék lehetünk, felfelé ívelő pályát futnak, de ha valakit ki kell emelnem, akkor Havas Attilát említeném, aki harmadik helyen végzett a világbajnoki sorozatban sikló hajó kategóriában. Ugyan egyre nehezebb a fiatal versenyzőket lekötni folyamatosan, de az utánpótlás programunk természetesen működik és eredményes is, s talán ennek elismerése is, hogy a nemzetközi szövetség felkért minket arra, hogy rendezzük meg a Formula Future világbajnokságot, melynek Dunaújváros ad majd otthont 2025 augusztusában. Itt tíz ország több mint száz ifjú versenyzője bizonyíthatja majd tudását, felkészültségét, s az év első felében az lesz a legfontosabb feladatunk, hogy a lehető legjobban meg tudjuk szervezni a rangos viadalt. Emellett persze továbbra is igyekszünk a lehető legjobb szakmai támogatást nyújtani versenyzőinknek, szervezzük edzőtáborainkat, hogy minden pilótánk tovább fejlődhessen.

Korrekt viszony

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Mezei Zsolt alpolgármester is, aki gyerekkora óta nagy szerelmese a motorsportoknak, s ezúttal is felelevenítette emlékeit, illetve a DSTV kamerája előtt számolt be a szövetség és a város vezetésének kapcsolatáról is.

– Életem nagy élménye volt, mikor itt rendezték meg a formula 1-et, a különböző betétversenyeket, vagy országos kupákat, rendre ott voltam a versenyeken a kikötői öbölben, s elárulok egy titkot is, a szervezésében is részt vettem egy kicsit, segítő voltam, mert jó volt közel lenni a sportolókhoz, benne lenni abba a miliőben, ami körülvette ezeket a versenyeket. Nyilván a világ változott azóta, már nincs meg az a támogatás, ami azt az időszakot jellemezte, de remélem, hogy ez az aranykor egyszer visszatér Dunaújvárosba és az országba is.

A kapcsolatunkat korrektnek lehet nevezni a szövetséggel, mikor versenyt szerveznek az öbölben és kérnek ehhez tőlünk valamit, természetesen megpróbáljuk teljesíteni. Nyilván az anyagi támogatás más kérdés, de hogy megadjuk a helyszínt, vagy segítünk a part rendbetételében, esetleg áramot vigyünk a Duna-partra, ezeket rendre örömmel tesszük meg.
Az ünnepség végén adták át a 2024-ben kiváló teljesítményt nyújtó versenyzők díjait sikló hajó, veterán hajó, sport hajó, motosurf kategóriában, emellett elismerték az ifjúsági kategória legjobbjait is, míg az év versenyzőjének járó díjat ezúttal is Horváth Attila vehette át. A rendezvény végén Dr. Sándor Péter elnök köszönte meg Sárdiné Sumblea Viktória főtitkár éves munkáját, majd a szövetség tagjai egy apró kupával kedveskedtek a sportági vezetés első emberének, aki ugyan tavaly lemondott az elnöki pozíciójáról, ám 2025 tavaszáig mégis elvállalta a szövetség vezetését.

A Magyar Motoros Vízisport Szövetség 2024-es díjazottjai

Sikló hajó kategória
I. Havas Attila – Inter Trim Egyesület tagja (VB 3. hely, EB 4. hely)
II. Kaszás Ákos – Király Yacht Egyesület tagja (VB 4. hely)

Veterán hajó kategória
I. Pálfi László - Tisza-Maros Motorcsónak Club tagja

Sport hajó kategória
I. Horváth Attila – Starthu Teo Egyesületi tag (VB futam 2.hely)
II. Fűke Andor – Fűke Yacht Egyesület tagja (VB 8.hely)
III. Sándor Péter Gellért – Kasza Racing Egyesület tagja (VB futam 12. hely)

Ifjúsági kategória
I. Mitkus Kemas – Dunaújvárosi Vízi Sport Club tagja (VB 2. hely)
II. Mihaldinecz Márkó – Dunaújvárosi Vízi Sport Club tagja (VB 19. hely)

Motosurf szakág
Ábrahám Tibor – Inter Trím Egyesületi tag, magyar motosurf versenyző, aki VB-re kijutott és több, mint 40 indulóból a 21. helyezést érte el.

Az Év Sportolója 2024 – Horváth Attila

2. Galéria
Mezei Zsolt
Magyar Motoros Vízisport Szövetség
díjátadó

facebook megosztás

A felnőttek között Horváth Attila, az ifjúságiaknál Mitkus Kemas vehette át az év legjobbjának járó díjat a Magyar Motoros Vízisport Szövetség dunaújvárosi évzáróján.

(Végh Zoltán felvételei)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség évzáró (2024) - fotó:

doszerk - 2025. jan. 20.

A rovat további hírei: Sport

Hazai éremeső a Gárdonyiban

Hazai éremeső a Gárdonyiban

2022. nov. 07.

Szép eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat a Danubius KSE tollaslabdázói a Gárdonyi iskolában megrendezett országos ranglista versenyen.

Folytatás az éllovas ellen

Folytatás az éllovas ellen

2022. nov. 07.

Nagyon nehéz negyven perc vár a Dunaújváros Futsal felnőtt együttesére a listavezető TFSE ellen az NB II Nyugati Csoportjának újabb fordulójában.

Fontos pontokkal gazdagodtak

Fontos pontokkal gazdagodtak

2022. nov. 07.

Bár az első játékot elbukta, végül magabiztos győzelmet aratott a Szolnok elleni hazai mérkőzésen a DKSE felnőtt röplabda csapata az NB I Ligában.

Gólzáporos győzelem az UTE ellen

Gólzáporos győzelem az UTE ellen

2022. nov. 07.

Remek kezdés után, hibátlan emberelőnyös játékkal aratott 7-4-es győzelmet a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata az UTE elleni hazai találkozón az Erste Ligában.

Kovács Zsófia hetedik a világbajnokságon

Kovács Zsófia hetedik a világbajnokságon

2022. nov. 06.

A hetedik helyen végzett a gerenda világbajnoki szerdöntőjében a DKSE háromszoros Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia.

Szépen csillogó ezüst a Világligában

Szépen csillogó ezüst a Világligában

2022. nov. 06.

Óriás küzdelemben, ötméteresek után veszítette el a Világliga szuperdöntőjének fináléját a magyar női vízilabda válogatott a házigazda spanyolok ellen.

Sima győzelemmel javított a DFC

Sima győzelemmel javított a DFC

2022. nov. 06.

A szezon egyik legjobb játékát nyújtva győzte le négy góllal az Újpest második együttesét a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a stadionban ma délután.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Újra élnek a bajnoki remények

  2. DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

  3. Eb-döntős a magyar válogatott!

  4. DSTV: vereség emelt fővel

  5. Közmeghallgatás a Városházán

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Embedded thumbnail for DSTV: vereség emelt fővel

DSTV: vereség emelt fővel

Embedded thumbnail for DSTV: villanyautók a hidegben

DSTV: villanyautók a hidegben

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

  4. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

  5. Mentálhigiénés segítség az álláskeresőknek

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő