Idegenben javíthatnak a futsalosok
Martonvásáron, a tabellán nyolcadik Mad Dogs ellen folytatja az NB II-es pontvadászat küzdelmeit a Dunaújváros Futsal csapata ma este nyolc órától.
Kép: DO-archív
Nem játszott jól a listavezető Pécs elleni előző heti bajnokin a Dunaújváros Futsal együttese az NB II-es pontvadászat legutóbbi fordulójában, így a PTE-PEAC megérdemelt, 4-1-es győzelmet aratott a Rácalmási Sportcsarnokban. Ez egyben azt is jelentette, hogy a mieink hátránya hat pontra nőtt az éllovas pécsiek mögött a bajnoki tabellán, ráadásul a harmadik ELTE-BEAC és a negyedik Airnergy FC egy pontra megközelítette Tóth Árpád alakulatát.
Melyre ma már újabb feladat vár a másodosztály Nyugati csoportjában, ugyanis este nyolc órától Martonvásáron, a Mad Dogs Futsal ellen lépnek pályára Németh Tamásék, nem titkoltan annak reményében, hogy visszatérjenek a győzelem útjára. Amennyiben a tabellát nézzük erre minden esélye meg is van együttesünknek, mert a házigazdák eddig lejátszott tizenhárom meccsükből csak hármat nyertek meg, s egy döntetlen mellett kilenc vereséget szenvedtek úgy, hogy legutóbbi öt találkozójukon nem tudtak pontot szerezni.
A két gárda rácalmási bajnokiján a mieink örülhettek a 3-0-s győzelemnek, így ezúttal sem lehet más célja a csapatnak, mint a siker megszerzése, ám ehhez lényegesen pontosabban és fegyelmezettebben kell játszani, mint a PTE elleni legutóbbi találkozón.
A rovat további hírei: Sport
Minden éremből jutott a fiataloknak
2025. aug. 18.
Egy első, egy második és egy harmadik helynek örülhettek a DKKA kézilabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Horváth Nikolett Emléktornán a mögöttünk hagyott hétvégén.
BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)
2025. aug. 18.
Szokás szerint remek hangulatban rendezték meg a BMW-sek hagyományos nyári márkatalálkozóját, a Bimmer Parádét a Szalki-szigeten, ahol csütörtöktől vasárnapig várta számtalan izgalmas program a résztvevőket.
Újabb döntetlen, ezúttal idegenben
2025. aug. 18.
Hiába vezetett ismét két góllal, az Érd elleni mérkőzést követően ezúttal a Dombóvár ellen ért el 2-2-es döntetlent a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászatban.
Ötödik helyen végzett a magyar válogatott a vb-n
2025. aug. 17.
Nem okozott gondot a hollandok legyőzése sem, így az ötödik helyen fejezte be a brazíliai világbajnokságot a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott.
DSTV: készülnek a szezonra
2025. aug. 16.
A régi Bánki épülete hétről hétre pingpong labdák pattogásától hangos. A Pentele ASE játékosai elkezdték a felkészülést a következő szezonra, ott jártunkkor is folyt az intenzív munka, az edzésen keményen dolgoztak az egyesület sportolói. Hangkép.
Ötödik helyért játszik a válogatott
2025. aug. 16.
Minden negyedet megnyerve aratott sima győzelmet a brazilok ellen a magyar U20-as női vízilabda válogatott a korosztályos világbajnokságon.
DSTV: táborozók a vízben
2025. aug. 15.
A Fabó Éva Sportuszodában heteken át várták a gyerekeknek – a DFVE vízilabda tábora idén is nagy sikert aratott. Tematikus eseményekkel kedveskedtek a táborozóknak, mindenki garantáltan élményekkel gazdagodva térhetett haza a medence mellől. Az elmúlt időszakot Miskovicz Zsuzsanna értékelte. Hangkép.