Tornával készültek a kispályások

spigott - 2025. február 17. 17:00

A Pizza Paradise csapatának sikerével ért véget a Rácalmási Sportcsarnokban megrendezett XIV. Felkészülési Farsang Kupa elnevezésű kispályás labdarúgó torna.

Újabb tornát rendezett a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, mely ezúttal a Rácalmási Sportcsarnokban várta az amatőr kispályás labdarúgókat február 16-án. A XIV. Felkészülési Farsang Kupán nyolc együttes mérte össze egymással erejét, ám a szervezőknek volt egy kikötése, ugyanis csak a városi kispályás bajnokságban induló harmad- és negyedosztályú csapatok vehettek részt a megméretésen.

A résztvevő együttesek két négyes csoportban kezdték meg a küzdelmeket már reggel nyolc órától, s az elődöntőbe a kvartettek első két helyezettje jutott be, míg a többiek a helyosztókkal folytatták a csatározásokat. A döntőben végül Betyárok és a Pizza Paradise mérte össze egymással erejét, s utóbbi 2-1-es sikerrel szerezte meg a viadal első helyét, míg a harmadikon az Egy Láda Sör végzett.

Ahogy azt a DLSZ rendezvényein megszokhattuk, a legjobb csapatok mellett az egyéni kategóriákban kiemelkedően teljesítő játékosokat is elismerték az eredményhirdetésen. A legjobb játékosnak járó díjat Vászon Gergő (Betyárok) kapta, a legjobb kapusnak járó elismerést Kovács Balázs (Pizza Paradise) vehette át, míg a gólkirályi címet Lendvai Martin (Vascsoki) érdemelte ki a végig kiváló hangulatú torna végén.

Képek forrása: DLSZ/Ihász Martin

Végeredmény: 1. Pizza Paradise, 2. Betyárok, 3. Egy láda Sör, 4. Fast Fox, 5. Vascsoki, 6. Szöglet FC, 7. Tour Mix, 8. Varázs Kép.

Különdíjak
Legjobb játékos: Vászon Gergő (Betyárok)
Legjobb kapus: Kovács Balázs (Pizza Paradise)
Gólkirály: Lendvai Martin (Vascsoki)
DLSZ+ díj: Makó Nándor (Vascsoki)
Miklós István díj: Szántó Patrik (Betyárok)
Carissa díj: Pilka Benjamin (Egy Láda Sör)
DMJV díj: Hepp Miklós (Pizza Paradise)
Szöglet Pub díj: Fast Fox

Részletes eredménysor a DLSZ honlapján

A rovat további hírei: Sport

Megduplázta előnyét az Eger

Megduplázta előnyét az Eger

2025. máj. 10.

Hiába vezetett a harmadik negyedben még három góllal, a bajnoki bronzcsata második meccsét is elveszítette a DFVE női vízilabda csapata.

Idegenben folytatja a DFC

Idegenben folytatja a DFC

2025. máj. 10.

Martonvásáron nyújtaná tovább tizenöt meccse tartó győzelmi sorozatát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Fejér Vármegyei I. osztály újabb fordulójában vasárnap délután.

DSTV: fiatalok sikerei

DSTV: fiatalok sikerei

2025. máj. 09.

Remekül szerepelt a közelmúlt nemzetközi versenyein a DKSE úszója, Kovács-Seres Hunor. A fiatal dunaújvárosi tehetség az ibizai világkupán is letette a névjegyét a felnőttek között, majd a ciprusi Európa-kupán már a dobogóra is felállhatott, miután a harmadik helyen végzett a felnőttek 10 kilométeres mezőnyében. Hangkép.

Nehéz csata vár a DKKA együttesére

Nehéz csata vár a DKKA együttesére

2025. máj. 09.

A bronzéremre hajtó DVSC otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese szombaton este hat órától.

A férfi vízilabda-válogatott nehéz, a női könnyebb csoportba került

A férfi vízilabda-válogatott nehéz, a női könnyebb csoportba került

2025. máj. 08.

A magyar válogatottak közül a férfi nehezebb, a női pedig könnyebb csoportba került a szingapúri vizes-világbajnokság vízilabdatornáin.

Egri előny a vízilabdázók bronzcsatájában

Egri előny a vízilabdázók bronzcsatájában

2025. máj. 08.

A mérkőzés első felében sokkal pontosabb Eger végig vezetve győzte le női vízilabdázóinkat, s került előnybe a három nyert találkozóig tartó bronzcsata első felvonása után.

Remek hangulatú versenyre készülnek

Remek hangulatú versenyre készülnek

2025. máj. 07.

Immáron harmadik alkalommal rendezik meg a Koós Katalin Ajándék Kupát, melynek ezúttal az egyetem sportcsarnoka ad otthont szombaton délelőtt kilenc órától.