Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nem jöttünk ki jól a rohanásból

Sport
kézilabda
DKKA
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2025. már. 30., 07:30

Sokba került a negyed órás rövidzárlat a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese számára a Budaörs elleni fővárosi bajnokin.

Kép: DO-archív

Az Alba FKC elleni szép sikert követően Budaörsön várt nagyon fontos mérkőzés a DKKA felnőtt együttesére a bajnokságban, hiszen egy újabb győzelemmel a középmezőny felé tett volna nagy lépést csapatunk.

A házigazdák azonban visszavágásra készültek, ugyanis a két gárda őszi bajnokiját simán nyerték a mieink, így várható volt, hogy erősen kezdenek Buday Dániel tanítványai. Ez be is jött, mert már az első perctől hatalmas volt az iram, s bár rendre a hazaiaknál volt az előny, a Kohász folyamatosan egyenlíteni tudott. Az első tizenegy percben tizennégy alkalommal találtak kapuba a felek, de még a játék rész derekán is 9-9-es állást mutatott az eredményjelző, s nem utalt semmi arra, hogy bajba kerülhetnének kézilabdázóink. A félidő második felében azonban hatalmas hullámvölgybe került a Kohász, s miközben a Budaörsnek szinte minden, addig a mieinknek gyakorlatilag semmi nem sikerült, így 11-9 után pillanatok alatt ellépett nyolc találattal a vendéglátó (18-10). Ugyan a játékrész hajrája valamivel kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, de a Budaörs így is tudta növelni előnyét, s a szünetre már 21-12-es fórral vonulhatott.

A térfélcsere után óriási változásnak kellett volna történnie ahhoz, hogy visszajöjjön a meccsbe a Kohász, s az első tíz perc után úgy tűnt, erre lesz is esély, mert javuló védekezéssel és hatékonyabb támadójátékkal sikerült ledolgozni négy gólt a kilencből (24-19). Tovább azonban nem jutottak kéziseink, mert újra magára talált a Budaörs, mely 25-20 után egy 3-0-s etappal lépett el ismét nyolccal, így a 46. perchez érve eldőlni látszott a pontok sorsa (28-20). Bár együttesünk ekkor sem adta fel a küzdelmet, reális esélye nem volt már a fordításra, így hiába jött fel ismét öt találatra az utolsó percekben, a meccset a Budaörs nyerte 33-28-ra, amivel – éppen a Kohászt megelőzve – feljött a tabella tizedik helyére.

Moyra-Budaörs Handball – DKKA 33-28 (21-12)

DKKA: Wéninger – Horváth A. 3, Kellermann 2, Popovic 2, Lakatos P., Luchies 4, Agócs 2. Csere: Oguntoye (kapus), Petika 6, Török F. 4, Szalai B., Terzic 1, Gerháth K. 1, Paróczy 2, Arany 1. Vezetőedző: Gulyás Péter.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: újra roadshow a Vasváriban

DSTV: újra roadshow a Vasváriban

2023. szep. 21.

Múlt héten a Vasvári iskolában is toborozták a jövő jégkorong tehetségeit – újabb állomásához érkezett ugyanis a Gyere Hokizni Roadshow. 150 fiatal nyerhetett betekintést a sportág mivoltába, többek között Csúszka, a szövetség kabalája segítségével és Ladányi Balázs egykori válogatott játékos és a Dunaújvárosi Acélbikák képviselőinek közreműködésével. Hangkép.

A hajrát nem bírta a DAB

A hajrát nem bírta a DAB

2023. szep. 21.

Hiába vezetett még öt perccel a lefújás előtt, kétgólos vereséget szenvedett a FEHA19 elleni székesfehérvári edzőmeccsen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Loki-öröm Debrecenben

Loki-öröm Debrecenben

2023. szep. 20.

Az első félidő derekáig tudta megnehezíteni a BL-résztvevő Debrecen dolgát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a két gárda ma délutáni bajnokiján.

Már a rájátszásra készülnek

Már a rájátszásra készülnek

2023. szep. 20.

A Dunaújvárosi Darts Club mindkét csapata biztosította helyét a rájátszásban a negyedik osztályú steel darts bajnokságban.

Vad Lajos lett a DFVE vezetőedzője

Vad Lajos lett a DFVE vezetőedzője

2023. szep. 20.

A csapatot már jól ismerő Vad Lajos váltja Mihók Attilát a DFVE női vízilabdázóinak vezetőedzői posztján a 2023/2024-es szezonban.

Ismét idegenben játszik a Kohász

Ismét idegenben játszik a Kohász

2023. szep. 19.

Debrecenben, az idei szezonban még hibátlan Loki otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata, szerdán délután.

Három dunaújvárosi a vb-csapatban

Három dunaújvárosi a vb-csapatban

2023. szep. 19.

Kovács Zsófia, Czicra Bettina Lili és Mayer Gréta is helyet kapott az antwerpeni torna világbajnokságra utazó női válogatott keretben.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szettsiker összejött, a nagyobb bravúrra most nem volt esély

  2. DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. A Balaton partján sem borult a papírorma

  4. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  5. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Top hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: mozgalmas iskolai napok

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő