Több mint 30 napirendről hoztak döntést
Eltelt egy újabb hónap, és a képviselő-testület megtartotta márciusi ülését. A közgyűlésen több mint 30 napirendről döntöttek a képviselők ma délelőtt.
A tanácskozás napirendje számos fajsúlyos témát érintett. A képviselők különböző önkormányzati rendeletek módosításáról döntöttek, ilyen volt például a Helyi Építési Szabályzatról szóló rendelet is. Döntöttek a településrendezési eszközök módosításának elindításáról a Kistemetőnél és a Gőzmalom utcában. A Kistemető kapcsán Orosz Csaba önkormányzati képviselő felszólalásában elmondta, a terület már most szebb képet mutat, mint azelőtt, de törekednek a további fejlesztésekre, hogy egy nyugalmas, rendezett, emlékezéshez méltó Kistemetővel rendelkezzen Dunaújváros.
Pályázik a város, és támogat is
Szinte havi rendszerességgel számol be az önkormányzat arról, hogy elindult vagy nyert különféle pályázatokon. A márciusi ülésen is döntöttek arról, hogy önkormányzatunk elindul olyan TOP Plusz pályázatokon, amelyek eredményessége esetén például belterületi közútfejlesztéseket valósíthatnak meg, és fenntartható közösségi és közlekedésbiztonsági fejlesztéseket hajthatnak végre. A pályázati csokor, amelyet ma elfogadtak a képviselők, tartalmazza még az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítését, a Dunaújvárosi Óvoda
tagintézményeinek humán infrastruktúra fejlesztését, de a közoktatási intézmények rekonstrukciós munkálataira is kiterjed, ezúttal az Arany János Általános Iskola, a Móra Ferenc Általános Iskola, valamint a Széchenyi István Gimnázium esetében.
A csütörtöki közgyűlésen 5 és fél millió forint vissza nem térítendő bérleti díj támogatást biztosított a testület a DSE Röplabda Akadémia Nonprofit Kft.-nek, hogy a sportolók továbbra is zavartalanul készülhessenek és játszhassák le mérkőzéseiket a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Szoboravatástól a virágosítási versenyig
Még 2022-ben bontott zászlót az a lakossági kezdeményezés, hogy a város tánckultúrája előtt tisztelegve új köztéri szobor készüljön. A kezdeményezés mellé állt Rohonczi István is, aki vállalta a műalkotás elkészítését. A szobor elkészítésének és elhelyezésének költségeit részben önkormányzati támogatás, részben pedig adományok fedezik. A képviselők elfogadták a felhasználói szerződés megkötését Rohonczi Istvánnal, és Pintér Tamás polgármester tájékoztatása szerint hamarosan ünnepélyesen is átadják a Dunaújvárost díszítő újabb alkotást, az ember nagyságú táncoló figurákat.
Az önkormányzat újra meghirdeti a Virágos Dunaújvárosért elnevezésű versenyt, amelynek célja, hogy a lakosságot bevonva virágba boruljanak az erkélyek, ablakok, előkertek, a virágládák és üzletek is. Nevezni áprilistól lehet, a korábbi évekhez hasonló lebonyolítással. A részletekről hamarosan tájékozódhatnak a városlakók.
Az ülésen elfogadták az önkormányzat Gazdasági Programját, amely a következő öt év terveit foglalja magába. Tartalmazza mindazokat a célkitűzéseket és feladatokat, amelyek a helyi társadalmi, környezeti és gazdasági adottságokat figyelembe véve javíthatják az egyes közszolgáltatások színvonalát.
A márciusi közgyűlés a zárt üléssel ért véget.
DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Teljes útzárak a Pentele hídon – figyelem, az első ütem már pénteken kezdődik!
2025. ápr. 08.
A tervekről már zengettünk, most itt a következő időszak egyik meghatározó mérföldköve: teljes pályazárra készülhetnek a közlekedők a Pentele hídon – péntek délutántól várhatóan vasárnap estig.
Betett a zimankó az autóvásárnak vasárnap – de májusban folytatják!
2025. ápr. 08.
Gonosz tréfát űzött a hidegbetörés a dunaújvárosi autóvásár szervezőivel: kevesebben választották vasárnap délelőtti időtöltésük helyszínéül a vásárteret a jeges szélben. Csodák csodája: még így is köttetett üzlet!
A cél az innováció és a város fejlesztése
2025. ápr. 07.
Dunaújvárosnak is szüksége van az Európai Unió finanszírozta pályázatokra. Ezek a források hozzájárulnak ahhoz, hogy városunk fejlődjön és modernebb, szebb otthont biztosítson a lakosságnak. Erről is beszélt Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester az aktuális pályázati ciklus kapcsán.
Vadvirág a városban? Bárkinél lehet ilyen!
2025. ápr. 05.
Vadvirágos parcella minta projekt létrehozását tervezi az ÖKO-Klub Dunaújváros csapata. Az önkéntesek bevonásával futó, a városban önvető virágoskert-szigeteket eredményező közösségi kezdeményezéshez bárki csatlakozhat – már vannak is jelentkezők!
Professzionális fűnyíróval gazdagodtunk
2025. ápr. 03.
Nem lehet azt mondani, hogy elöregedett lenne a város üzemeltetésében dolgozó géppark, hiszen öt évvel ezelőtt gyakorlatilag semmilyen sem volt a városi cégeknek. Így az elmúlt években szépen apránként kellett ezen a téren is fejleszteni. Most új fűnyíró állhat munkába.
A körzetben élőkkel egyeztetve terveznek
2025. ápr. 03.
Dunaújváros életében is fontos, hogy a lakosság a felmerülő kérésekkel bátran fordulhasson a városvezetéshez. Így véli Barta Endre is, aki a 4-es választókerület képviselőjeként az ott élőkkel együtt szépíti az lakóközösséget. A szerdai lakossági fórumán is sok kérdést vitattak meg az egybegyűltek.
DSTV: kutyusokkal a kórházban
2025. ápr. 03.
Rendkívüli együttműködésről számol be a DSTV összeállítása. A Duna Dog Center és a Szent Pantaleon Kórház összefogása nyomán állatasszisztált terápiás módszereket is bevetnek – ráadásul nemcsak a betegek gyógyulásának segítése érdekében. Hangkép.