Dunaújváros Hetilap

Életmentő fiatalok a Kultik Moziban

Terdik Péter - 2025. április 11. 12:30

32 csapat részvételével zajlott az 54. felmenő rendszerű elsősegély verseny a moziban s a mozi előtti téren. A megnyitó alkalmával szervező Vöröskereszt részéről Feth Katalin köszöntötte a fiatalokat, míg az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester osztotta meg a gondolatait.

Dunaújvárosban is volt már példa arra, hogy középiskolások életmentővé váltak – a Vöröskereszt célja az, hogy nagyon sokak rendelkezzenek az ehhez szükséges képességekkel.

Hála és köszönet

Több száz általános és középiskolás gyűlt össze a Kultik Mozi aulájában pénteken reggel. Ekkor rendezték meg ugyanis az 54. felmenő rendszerű elsősegélynyújtó versenyt, ahová szerencsére nagyon sok diákcsapat látogatott el. A "nagyon sok" szám szerint 32 formációt jelent – a jelentkezők számát illetően egyébként rekordot döntöttek idén a szervezők.

Barta Endre alpolgármester a megnyitó utáni interjúban köszönte meg a Vöröskereszt és a megjelent szervek szakembereinek a közreműködést:

– Nem szokatlan, hogy ennyi fiatalt látni a Kultik Moziban, ezért hatalmas köszönettel tartozunk a Vöröskeresztnek, hogy ismét megszervezték ezt az alkalmat. Hálásak lehetünk mindazoknak, akik odafigyelnek arra, hogy a fiatalok ilyen oktatásokon vehessenek részt és ilyen élményekkel gazdagodjanak. Azt gondolom, hogy a XXI. században a fiatalok számára az is fontos, hogy kézzelfogható módon megtapasztalják ezeket a dolgokat. Látva a sok résztvevőt, úgy gondolom, Dunaújvárosban biztonságban érezhetjük magunkat!

Fontos tudásanyag

Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője is hangsúlyozta a rekorddöntést, soha nem koordináltak még ennyi általános és középiskolás csapatot ilyen versenyen. A megnyitó előtti gyors készülődés után minden csapat elvonult egy-egy állomásra, ahol különböző feladatokat (szituációkat és vészhelyzeteket) kellett megoldaniuk. Kitelepült a rendőrség és a mentőszolgálat – az állomásaikon fontos tudásanyaggal gazdagodtak a jövő problémamegoldó életmentői.

A megnyitó után Feth Katalin összegezte a céljaikat, s fogalmazta meg, hogy miről is szólt számukra ez a nap:

– Minket is nagyon meglepett, hogy 32 csapat nevezési lapja érkezett meg. Mindenféleképpen kellett olyan állomást létrehozni, ahol a gyerekek találkoznak a stabil oldalfekvéssel, az újraélesztéssel, a nyílt törésekkel. Ezt próbáljuk olyan kontextusba helyezni, hogy ennek a sérülésnek és balesetnek legyen egy pici története. Nagyon jó kis imitátoraink vannak, akik ezt élethűen eljátsszák.

A "játékról" csak annyit, hogy egy-egy állomáson a gyerekeknek rendszeresen kellett mentőt hívniuk. A kiérkező kollégák pedig pontosan olyan kérdéseket tettel fel a gyerekeknek, amik adott esetben élesben, a telefonban is elhangzanak. A Vöröskeresztnek egyébként fontos célkitűzése, hogy minél több fiatal képes legyen helytállni a veszélyes helyzetekben – Feth Katalin büszke arra (látva a megjelenteket is), hogy a gyakorlatban is meglátszik az általuk végzett munka s a képzések hatékonysága.

A versenyen legjobban teljesítő fiatalok ezt követően a megyei fordulóban adhatnak számot a tudásukról. Bár ne feledjük azt sem: mindenki nyertes, aki képes helytállni a vészhelyzetekben. 

Fotók: Végh Zoltán

A rovat további hírei: Közélet

Kitűnő visszajelzés a hivatástudatra – elsők között a Duna Dog Center

Kitűnő visszajelzés a hivatástudatra – elsők között a Duna Dog Center

2025. júl. 31.

Dunaújvárosban meghatározó szerepe van a Duna Dog Centernek – Czibere Cecília és munkatársai nagy szakértelemmel tesznek többek között a gyermekek fejlődéséért. Állatasszisztált terápiás módszerekkel segítik azokat a fiatalokat, akik az átlagostól eltérő életet élnek.

Panorámapadokat is telepítettek – új utcabútorokat helyeztek ki a Béke városrészben

Panorámapadokat is telepítettek – új utcabútorokat helyeztek ki a Béke városrészben

2025. júl. 30.

Ismét a körzetét érintő fejlesztésekről számolt be Kálló Gergely önkormányzati képviselő. A padok, kukák és kerékpártároló mellett új panorámapadokkal is bővült a körzet, amelyekből hangulatos a kilátás a Cirkusz térre.

Magdi néni a 90 évesek táborába lépett

Magdi néni a 90 évesek táborába lépett

2025. júl. 30.

Újabb szépkorú dunaújvárosi polgárt köszöntettek a napokban: Uhrin Ferencné, Magdi néni nagy családja körében ünnepelte a 90. születésnapját. Barta Endre alpolgármestert és az önkormányzat jókívánságait gyermekei, unokái, dédunokái körében fogadta az ünnepelt.

Boldog születésnap, szép családi körben

Boldog születésnap, szép családi körben

2025. júl. 29.

Újabb szépkorút köszöntött az önkormányzat – Barta Endre alpolgármester Varga Mária Magdolnát, Marika nénit 95. születésnapja alkalmából látogatta meg otthonában. Az ünnepelt egy szelet torta mellett szívesen mesélt életéről és mindennapjairól.

DSTV: gondos tervezés

DSTV: gondos tervezés

2025. júl. 27.

A héten már készült egy összeállításunk az energiaválság nyomán arról, hogy milyen fejlesztések-átalakítások szükségesek ahhoz, hogy csökkentsük az energiafüggésünket. A téma apropóján felkerestük Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármestert is. Hangkép.

Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség

Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség

2025. júl. 26.

Még javában tart a nyár, ám a nehéz körülmények között élők számára ez egyben azt is jelenti, hogy közeleg az iskolakezdés. Pontosabban közeledik egy olyan esemény, amely nagy, s talán egyre nehezebb teher a családok számára. Érkezik azonban a segítség – a közösség összefogásával.

Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron

Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron

2025. júl. 25.

Az Új Esély Központ fontos szerepet tölt be a dunaújvárosi szociális szférában – mentális betegséggel és szenvedélybetegségekkel küzdő ellátottakat gondoz. Számos módszer adódik a problémák kezelésére, többek között a természetben töltött idő is nagy segítség lehet. A régi Bánki udvarán különleges projekt kezdődik – az Új esély közösségi kerttel segítik a városlakókat.