Terjedelmes összeállításban foglalkozik az egyebruhás toborzással a DSTV. Ki is hogyan kerülhet a rendőrség kötelékébe? Milyen álláslehetőséget kínálnak a jelentkezőknek? E kérdésekre is választ találnak az érdeklődők. Hangkép.
A hat éve tartó rezsicsökkentésnek köszönhetően a magyar lakossági fogyasztók körében a korábbi elmaradások 46 százalékára csökkent a közműtartozások összege, a kikapcsolt lakossági fogyasztók száma pedig 57 százalékkal mérséklődött - írja a Magyar Nemzet.
Dunaújváros az elmúlt időszakban nagyon komoly fejlesztésekkel gazdagodhatott, mind a kormány, mind az önkormányzat támogatásának köszönhetően. Ezeket foglalta össze Cserna Gábor polgármester a D+ TV-nek adott interjújában.
Gyurcsányék azzal, hogy folyamatosan támadják és megkérdőjelezik a magyar határvédelmet, még mindig szembe mennek a magyar emberek akaratával - közölte szerdán a Fidesz az MTI-vel.
Izsák Máté, az 5-ös választókörzet képviselője számolt be a körzetet érintő fejlesztésekről a D+ TV-nek.
70 százalék fölé emelkedett a foglalkoztatottsági ráta Magyarországon, a munkában állók száma pedig még soha nem volt ilyen magas, már 4 millió 518 ezren dolgoznak hazánkban – jelentette ki Varga Mihály.
A 2010 előtti baloldali kormányok különböző büntetésekkel sújtották a nyugdíjasokat, mint például a 13. havi nyugdíj elvétele vagy a rezsiárak emelése - mondta a Századvég Alapítvány elemzője az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.
Az Útkereső Segítő Szolgálat idén is megrendezte a már hagyománynak számító Játékfesztiválját.