Kortárs színmű ősbemutatójára készül a Bartók Kamaraszínház, derül ki a DSTV összegzéséből. Lackfi János Három nő, egy eset című darabját viszi színre a társulat, a napokban a szerző jelenlétében kezdődött a próbák sorozata. Hangkép.
Kortárs színmű ősbemutatójára készül a Bartók Kamaraszínház, derül ki a DSTV összegzéséből. Lackfi János Három nő, egy eset című darabját viszi színre a társulat, a napokban a szerző jelenlétében kezdődött a próbák sorozata. Hangkép.
Élvezhettük már Balogh Gyula játékát, sőt vendégük, Hajdu Klára remek hangja sem ismeretlen a dunaújvárosiak előtt. Szombat este kilenc órai kezdettel közösen állnak színpadra a Művész Jazz Klubban.
Szemünk elé tárja a DF-Art Műhely az alkotóik munkáját, ma esti megnyitójukon személyesen is találkozhatnak velük és műveikkel.
Félig a kényszer, félig a lehetőség szülte, formálta, de Vári Bertalan színpadra állította Shakespeare klasszikus drámáját a színházi formanyelvek váltakozása és keveredése révén. Az alapvetően újragondolt és a tánc nyelvén megfogalmazott örök érvényű műben - miként az életben is - mindenki lehet Rómeó és Júlia.
Először a Szilágyi iskolában lehet megtekinteni a régészeti tárgyakról készült plakátokat, de még ebben a tanévben szeretnék eljuttatni minden más iskolába is. Farkas Lajossal, az Intercisa Múzeum igazgatójával beszélgettünk.
Tarjányi Péter és Dosek Rita népszerű történelmikalandregény-sorozatának második részében ismét megdöbbentő összefüggésekről rántja le a leplet: a Forradalmárból megismert Eszterházy grófra és Ritter nyomozóra az első világháború éveiben újabb megbízatások várnak.
Christian Grey (A szürke ötven árnyalata) pedig sokkal több dunaújvárosi hölgy szívét dobogtatta meg, mint Tom Hardy (Mad Max). A Dózsa mozi látogatottságáról, az eddigi és a még várható filmekről is beszélgettünk Verasztó Sándorral, a Dózsa Mozicentrum Kft. ügyvezetőjével.
A terveknek megfelelően sikerült a végleges megállapodást megkötni a múlt héten Belgrádban a Jugoszláv Történelmi Múzeummal – tájékoztatta lapunkat Farkas Lajos az Intercisa Múzeum igazgatója.