Hazai tarolás a DKSE Kupán (galériával)
Remekül szerepeltek a DKSE versenyzői a Pap Zoltán Tornacsarnokban megrendezett utánpótlás viadalon.
A Pap Zoltán tornacsarnok adott otthont a DKSE Kupa elnevezésű utánpótlás leány torna versenynek a mögöttünk hagyott hétvégén. A szombati megméretés rendkívül népszerű volt országosan is, ezért a fővárosból és vidékről is több klub érkezett Dunaújvárosba, ahol a zsebibaba III., a zsebibaba II., valamint a serdülő korosztály képviselői bizonyíthatták felkészültségüket délelőtt tíztől egészen este hat óráig.
A népes mezőnyben természetesen ott voltak a DKSE tehetséges fiataljai is, akik ezúttal is kitettek magukért, ugyanis mindhárom korosztályban remekeltek, sőt, a zsebibaba II-es korcsoportban a DKSE "A" csapata mellett a DKSE "B" állhatott fel a dobogó második fokára, megelőzve a harmadik Békéscsabát. A zsebibaba III-asok mezőnyében szintén a DKSE "A" diadalmaskodott, második helyen az AproGYM együttese végzett, míg a harmadik helyet a Veszprém "A" szerezte meg.
Végh Zoltán felvételei
A serdülőknél nem csapatban, hanem egyéni összetettben pontozták a résztvevőket, s a hazai siker itt sem maradt el, mert a Csalódi Lana 45.20 ponttal végzett az első helyen, a másodikon a Ferencváros versenyzője, Jack Jools Lolia (43.25) végzett, míg a dobogó harmadik fokára a szintén dunaújvárosi Püspök-Ordas Mara (41.20) állhatott fel az eredményhirdetésen.
A rovat további hírei: Sport
Bebők Lara parádézott az ORV-n
2025. szep. 22.
Két aranyéremmel, egy ezüsttel és rengeteg hasznos tapasztalattal zárták a DKSE ifjú kajak-kenusai a Racicéban megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyét.
Bajnokokat avattak a tornászok
2025. szep. 22.
Címet védett a DKSE "B" csapata a Szuper Csapatbajnokságon, míg a szerbajnokság küzdelmeit összesen hat éremmel zárták a dunaújvárosi tornászok.
Továbbra is hibátlan a DFC
2025. szep. 21.
Sorozatban harmadik bajnoki meccsét nyerte meg a Dunaújváros FC női labdarúgó csapat, mely ezúttal Nagykanizsáról hozta el a három pontot.
Három pontért utaznak a Balaton partjára
2025. szep. 21.
A tabellán tizenegyedik Balatonlelle otthonában nyújtaná tovább veretlenségi sorozatát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután négy órától.
Könnyed sikerrel kezdett a DFVE
2025. szep. 20.
Minden negyedet megnyerve aratott sima, 19-10-es győzelmet Szentesen a DFVE női vízilabda csapata a szezon első bajnoki mérkőzésén.
DSTV: szépen csillog az ezüst
2025. szep. 19.
Újabb dunaújvárosi kiválóságot köszönthettünk. Elégedetten tekintett vissza a győri maraton világbajnokságra, illetve az idei versenyszezonra a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára, valamint edzője, Horváth Attila is. Hangkép.
Futsal Eb-pótselejtező - Egygólos előnyben a magyar válogatott
2025. szep. 19.
A magyar férfi futsalválogatott 3-2-re legyőzte Romániát az Európa-bajnoki pótselejtező első mérkőzésén, csütörtökön Debrecenben.