Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Parádés eredmények a szőnyegen

Sport
birkózás
DKSE
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2026. már. 11., 17:00

Több aranyéremmel és dobogós helyezéssel zárták a közelmúlt versenyeit a DKSE és enyingi fiókszakosztályának korosztályos versenyzői.


Meghívásos birkózó gyermek versenyt rendeztek Budapesten a Vasas SC szervezésében március 7-én és a viadalon két versenyzőt indított a DKSE birkózó szakosztálya a 2017-2018-as korosztályban.

Szabó Péter (24 kg) három mérkőzésen lépett szőnyegre és kőszegi, szarvasi és UTE-s ellenfeleit is tussal legyőzve szerzett aranyérmet, csakúgy, mint a 28 kg-osok mezőnyében induló Krisztián Attila, aki enyingi, veszprémi és bükki vetélytársait múlta felül egyaránt tusgyőzelemmel. A viadalon részt vettek az Enying VSE birkózói is, akik Piros Tibor edző szerint remekül teljesítettek, hiszen a jó védekezés mellett rengeteg akciót is végrehajtottak, s végül két arany-, két ezüst- és nyolc bronzéremmel zárták a viadalt.

Ugyanebben az időpontban Cegléden is rendeztek egy meghívásos versenyt, amelyen az U10-es korcsoportban Szloboda Zselyke (50 kg) nyújtott kiváló teljesítményt, s szerzett szépen fénylő aranyérmet a DKSE birkózóinak.


Képek forrása: DKSE birkózó szakosztály

Szintén szombaton rendezték meg Zágrábban a Crotaia Open elnevezésű viadalt az U17-es korosztály számára. A viadalra meghívást kapott a honi szövetségtől a DKSE fiatal, tehetséges versenyzője, Tombor Benedek is, aki nem talált legyőzőre, és remek birkózással szerzett aranyérmet a 48 kg-os súlycsoportban. Benedek végig jó formát mutatott és ez mindenképpen biztató a második hazai válogató verseny előtt, amelyet Cegléden rendeznek meg április 2-án.

Az Enying VSE eredményei

U10
Tóth Elena 1. hely
Birki Alíz 3. hely
Baticz Daniella Vivien 1. hely
Gorzás Csaba Noé 3. hely

U11
Palla Fatima 3. hely
Baticz Daniella Vivien 3. hely (felversenyzett)
Kovács Mercédesz Rubina 3. hely
Potesz Lia Vanda 3. hely

U9
Potesz Fanni 2. hely
Baticz Stella Delani 3. hely
Török Zoltán Ákos 2. hely
Szalai Brendon Patrik 3. hely

A rovat további hírei: Sport

Két nap alatt két rangadó

Két nap alatt két rangadó

2025. máj. 01.

A Fejér Vármegyei Kupában és a bajnokságban is a Sárbogárd csapatát látják vendégül a Dunaújváros FC labdarúgói ma, illetve szombaton.

Sikerrel zárták a felsőházat a serdülők

Sikerrel zárták a felsőházat a serdülők

2025. ápr. 30.

A DFVE serdülő leány vízilabda csapata simán nyert, az ifjúságiak nagy fordítás után szenvedtek vereséget a KSI SE elleni korosztályos bajnokin.

Parádés szezont zárt a Pentele ASE

Parádés szezont zárt a Pentele ASE

2025. ápr. 30.

A Pentele ASE asztaliteniszezőinek első és második számú együttese is egy osztállyal feljebb folytatja a bajnoki küzdelmeket, de az egyesület vezetése nem csak az eredményekre lehetett büszke a 2024/2025-ös szezon végén.

DSTV: sportos múltidézés

DSTV: sportos múltidézés

2025. ápr. 29.

Sporttörténelmi előadás-sorozatot hívott életre az Intercisa Múzeum. Ennek első állomása a motorcsónakversenyzés sikeres és szép múltját idézte meg – elsőként Andics József és Dr. Sándor Péter közreműködésével. Hangkép.

Nagyot léptek az Európa-bajnokság felé

Nagyot léptek az Európa-bajnokság felé

2025. ápr. 29.

A DKSE birkózói közül Nyikos Veronika a második, Pupp Viktória a negyedik helyen végzett a fővárosban megrendezett Baracsi Imre Emlékversenyen.

Minden éremből jutott a tornászoknak

Minden éremből jutott a tornászoknak

2025. ápr. 28.

Egy aranyéremmel, összesen hat dobogós helyezéssel zárták a DKSE tornászai a fővárosban megrendezett országos bajnokság szerenkénti döntőit.

Tovább robog a DFC

Tovább robog a DFC

2025. ápr. 28.

Adonyban is nagyon sima győzelemnek örülhetett a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Fejér Vármegyei Bajnokság legutóbbi fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: mozgalmas iskolai napok

  2. A kiberbiztonságról a Római Civil Házban

  3. DSTV: újra zenélt a cukrászda

  4. Két vereség a megyei rivális ellen

  5. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  5. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő