A második negyed előtt még hátrányban volt, ám végül magabiztos, négygólos győzelmet aratott az oroszok elleni negyeddöntőben a két dunaújvárosi játékossal felálló U20-as magyar női vízilabda válogatott az Európa-bajnokságon.

Főoldali és belső kép forrása: MVLSZ
A csoportkör sima megnyerése után a negyeddöntőben ugrott medencébe az U20-as magyar női vízilabda válogatott a portugáliai Európa-bajnokságon szerdán este. A két dunaújvárosi játékossal, Kardos Dominikával és Kardos Laurával felálló magyar csapat az oroszokkal nézett farkasszemet, ám a kezdés meglehetősen ijesztően alakult, mert hiába szerzett gyorsan vezetést együttesünk, erre sorozatban lőtt négy góllal válaszoltak az oroszok, akik az első negyed végén 4-2-re vezettek. A második felvonásban nagyon összekapta védekezést a Biros-csapat, amely egyetlen találatot sem engedélyezett ellenfelének, míg a túloldalon Varró, Hajdú és Lendvay is betalált egy-egy alkalommal, így a nagyszünetre már 5-4-es magyar fórral vonultak a felek.
A fordulás után is maradt szerencsére a lendületből, s ugyan az oroszok is megtörték gólcsendjüket, támadásban remekelt válogatottunk, amely hatszor is betalált vetélytársa kapujába, így hiába szerzett ebben a nyolc percben három gólt is az orosz csapat, a záró negyed előtt már 11-7-es magyar előnyt mutatott az eredményjelző. Az utolsó etap elején bő egy perc alatt három gólt szerzett együttesünk, végleg eldöntve ezzel a továbbjutás kérdését, így a hajrá hiába volt az oroszoké, a meccset teljesen megérdemelten nyerte 15-11-re a magyar csapat, amely ezzel bejutott az Európa-bajnokság elődöntőjébe, ahol az olaszokkal mérkőzik meg ma este háromnegyed nyolctól.
Magyarország – Oroszország 15-11 (2-4, 3-0, 6-3, 4-4)
A magyar gólszerzők: Varró 4, Hajdú 4, Lendvay 3, Tiba 3, Hetzl 1.