Végig vezetve aratott háromgólos győzelmet a hollandok elleni csoportmeccsen a magyar U18-as női vízilabda válogatott a korosztályos világbajnokságon.

Kép forrása: World Aquatics
Az olaszok elleni sikert követően a hollandok elleni mérkőzéssel folytatta a korosztályos világbajnokság küzdelmeit a három DFVE-játékossal felálló magyar U18-as női vízilabda válogatott.
A mieink nagyon határozottan álltak bele a meccsbe, korán magukhoz ragadták a kezdeményezést, s az első nyolc percben négy alkalommal is bevették vetélytársuk kapuját, s hiába igyekeztek kapaszkodni a hollandok, az első szünetre már 4-2-es magyar fórral vonultak a csapatok. A második felvonásban is megmaradt a mieink fölénye, s bár ezúttal "csak" három gólig jutottak fiataljaink, a hollandok újra megragadtak kettőnél, ami azt jelentette, hogy a félidei pihenőhöz érve már három találattal, 7-4-re vezetett Csicsáky Vince alakulata.
A térfélcsere után láthatóan beleerősített az ellenfél is, igaz ehhez kellett az is, hogy vízilabdázóink játéka valamivel pontatlanabbá vált, ám ez nem vont le semmit az ellenfél érdemeiből. A hollandok a harmadik negyedet 3-2-re megnyerve tették valamivel izgalmasabbá a csatát, ám a záró etapban újra magához ragadta a kezdeményezést válogatottunk, amely 11-9 után ellépett 13-9-re, s végül 13-10-es sikert aratott, így már biztos, hogy az első két hely valamelyikén fejezi be a csoportkört.
A DFVE fiataljai alaposan kivették részüket a mieink második győzelméből, ugyanis Mihók Mandula és Kenéz Kincső is négy-négy találattal zárta a mérkőzést.
Hollandia - Magyarország 10-13 (2-4, 2-3, 3-2, 3-4)
A magyar gólszerzők: Mihók M. 4, Kenéz K. 4, Hetzl A. 2, Alaksza K. 1, Tóth F. 1, Péter N. 1.