Két érmet, egy aranyat és egy ezüstöt szereztek a DKSE ifjú kajak-kenusai a pozsonyi Olimpiai Reménységek Versenyének zárónapján.

Véget ért, és szépen ért véget a Pozsonyban megrendezett Olimpiai reménységek Versenye kajak-kenusaink számára. A magyar versenyzők parádéztak a viadalon, összesen negyvenöt érmet, 16 arany-, 15 ezüst- és 14 bronzéremmel zárták a pozsonyi regattát, amelynek zárónapján három dunaújvárosi versenyző is megmérette magát.
Mészáros Enikő sajnos nem tudta befejezni az U17-es női kajakosok 5000 méteres versengését, mert jó rajtja után ütközött az első forduló előtt, s vízbe borult. Bebők Kitti viszont célba ért az U15-ös kajak egyesek 5000 méteres számában, méghozzá a harmadik helyen, ám a célba érkezést követően kiderült, hogy a második helyezett dél-afrikai versenyző elmulasztotta a mérlegelést, s mivel ezért kizárták a versenyből, így Kitti a második helyen végzett a szám küzdelmeiben.

Képek forrása: DKSE kajak-kenu szakosztály
Az U17-es női kajak négyesben két DKSE-s kajakosért szoríthattunk 500 méteren. A Blényesi Réka, Katona Réka Sára, Andók Petra (KSI), Lengyel Lili (Kovács Katalin Akadémia) összeállítású egység parádésan szerepelt, az elő- és középfutamot is magabiztosan megnyerve jutott be a fináléba, ahol szintén győzelmet aratott, így Sára és Réka nyakába is aranyérmet akaszthattak az eredményhirdetésen.
A DKSE versenyzői így egy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel, valamint két hatodik helyezéssel zárták a négynapos viadalt.