Az 1956. október 23-án kirobbant magyar forradalom és szabadságharc a XX. századi történelem egyik legfelemelőbb és legdöntőbb eseménye volt. A szovjet elnyomás és a kommunista diktatúra ellen fellázadó nemzet a szabadság, a függetlenség és a demokratikus berendezkedés követelésével írt történelmet.
A forradalom előzményei a szovjet mintájú elnyomó diktatúra, a rákosista terror, a gazdasági nyomor és a társadalmi elégedetlenség elmélyülésében gyökereztek. Október 23-án a budapesti egyetemisták békés tüntetésével kezdődtek az események, amely a Bem térről a Parlament elé vonulva százezres tömegmozdulássá terebélyesedett. A tüntetők a 16 pontban megalapozott követeléseiket – köztük a szovjet csapatok kivonását, a szabad választásokat és a szólásszabadságot – kívánták érvényesíteni. A Magyar Rádió épületénél a diktatúra fegyveres szervei, az ÁVH egységei a fegyvertelen tömegre lőttek, ami fegyveres felkelést robbantott ki. A következő napokban a felkelők, a híres „pesti srácok” elkeseredett harcot vívtak a szovjet páncélosokkal és az elnyomó apparátussal, miközben az ország egész területén munkástanácsok és nemzeti bizottságok alakultak a hatalom átvételére.
A népakarathoz alkalmazkodva megalakult az Nagy Imre vezette nemzeti kormány, amely kikiáltotta az ország semlegességét, kilépett a Varsói Szerződésből, és visszaállította a többpártrendszert. A szabadság rövid napjai után azonban a szovjet vezetés nem tűrte el a szocialista tömb megbomlását: 1956. november 4-én a Vörös Hadsereg „Forgószél” hadművelet néven óriási katonai túlerővel általános támadást indított Budapest és a főbb ipari központok ellen. A szabadságharcosok heroikus ellenállása ellenére a forradalmat vérbe fojtották, amit kemény megtorlás, kivégzések és tömeges elvándorlás követett. Noha a forradalmat katonailag eltiporták, erkölcsi és politikai hatása felbecsülhetetlen maradt: megroppantotta a globális kommunista rendszer hitelét, és örökre a szabadság egyetemes szimbólumává vált.
A kép illusztráció
