Az előző szezonban ezüstérmes BVSC elleni dunaújvárosi mérkőzéssel folytatja a bajnoki csatározásokat a DFVE női vízilabda csapata szombaton délután öt órától.

Kép: DO-archív
A Bajnokok Ligája előző heti selejtezője után újra hazai környezetben ugrik medencébe a DFVE felnőtt női vízilabda-csapata, amely ezúttal a BVSC együttesét látja vendégül a Fabó Éva Sportuszodában szombaton délután öt órától.
Vízilabdázóink jól kezdték az idei szezont, az első három fordulóban három győzelmet arattak, ám a legutóbbi játéknapon az UVSE szoros küzdelemben felülmúlta csapatunkat, amely jelenleg a negyedik helyen áll a tabellán.
Az előző idényben ezüstérmes BVSC szintén magabiztosan rajtolt. Előbb a KSI, majd a Győr, aztán a Szeged, végül a III. Kerületi TVE gárdáját győzték le magabiztosan, így négy fordulót követően hibátlan mérleggel a harmadik helyet foglalják el a táblázaton.
A két gárda az előző szezonban kétszer mérte össze erejét: a fővárosban 13-11-re, míg Dunaújvárosban 10-9-re nyert a BVSC, vagyis van miért visszavágnia a DFVE-nek, amelynek hazai medencében nem lehet más a célja, mint a három pont megszerzése – ehhez azonban a játék minden elemében kiegyensúlyozott és hatékony teljesítményre lesz szükség vízilabdázóinktól.