Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 16. Gusztáv
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kajak-kenu: bővítés és felújítás

Sport
kajak-kenu
Dunaferr SE
Pető Zsolt
Hajdu Jonatán
Vass András
Dunaújváros

facebook megosztás

spigott - 2015. szep. 21., 15:32

Sikeres évet tudhatott maga mögött a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztálya, mely a jövőben kiemelt figyelmet szentel az utánpótlás bázis szélesítésére, s a versenyzési lehetőségek javítására. Ebben jelenthet hatalmas segítséget a csónakház felújítása, melynek első üteme már be is fejeződött.

Ugyan a felnőtt versenyszezon véget ért, azt azonban nem állíthatjuk, hogy megállt volna az élet a Dunaferr SE kajak-kenusainál sőt, rendkívül mozgalmas időszak elé néz az egyesület, mely ma délelőtt tartott beszámolót az idei esztendő legfontosabb történéseiről, s a közeljövő programjairól, illetve legfontosabb feladatairól, céljairól. A végig remek hangulatú tájékoztatón Pető Zsolt szakosztályelnök mellett Pász Péter szakosztályvezető, a szakmai stábból Weixl Mónika, Molnár Gergely és Szalóki Győző edzők, illetve két kiváló kenusunk, Hajdu Jonatán és Vass András is jelen volt.

Mint azt Pető Zsolt kiemelte, igen sikeres évet tudhatnak maguk mögött, ám az évad legjelentősebb klubversenye még az egyesület előtt áll, hiszen szeptember 26-án, szombaton rendezik meg Dunaújvárosban a Dunaferr Kupa elnevezésű utánpótlás viadalt. A több mint harminc éves múltra visszatekintő verseny irány hatalmas az érdeklődés, amit a nevezési lista is igazol, hiszen 17 egyesület összesen 431 versenyzője vesz részt a reggel kilenctől egészen este hat óráig tartó megméretésen. Melynek egyértelmű célja – a versenyzési lehetőség biztosításán kívül - az, hogy kedvet ébresszen a fiatalokban a sportághoz, éppen ezért a szakosztály vezetői nagyon bíznak abban, hogy minél többen kilátogatnak majd a viadalra. Már csak azért is, mert a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztálya nyílt nappal is kedveskedik az érdeklődőknek, akik a csónakház megtekintése mellett kipróbálhatják a különböző szakágakat, lehetőségük lesz túrakenuzásra, sárkányhajózásra, s eszmét cserélhetnek a jelen lévő szakemberekkel is. A kajak-kenusaink eltökélt célja ugyanis, hogy tovább bővítsék utánpótlásukat, ezért is szerződtették a közelmúltban Szalóki Győző edzőt, aki a napi szakmai munka mellett az utánpótlás bázis növelésének igen komoly feladatát is megkapta. Jelenleg hetvenöt fiatal készül a Dunaferr SE-nél, mely 2016-ra szeretné száz fő fölé vinni az edzésekre járó gyermekek létszámát, majd idővel meg is duplázni azt.

Egyesületünknél sajnos igen komoly gondot okozott a csónakház állapota az elmúlt években, de most úgy tűnik, hogy ha több lépcsőben is, de végre sikerül teljesen megújítani a sportközpontot. Mint azt Pető Zsolt elárulta, a felújítási munkálatok első üteme már lezárult, így a főépület teljes tetőszigetelését, a nyílászárók cseréjét, illetve a külső szigetelést is befejezték a szakemberek, s emellett a fűtésrendszert is korszerűsítették, ami hatalmas segítséget jelent a szakosztály versenyzőinek. Ezzel azonban még nem értek véget a munkálatok, hiszen a következő két lépcsőben sor kerül még a belső terek és a vizesblokk felújítására, belső burkolatcserére, a konditerem és az épületgépészeti fejlesztések sem maradhatnak el sőt, a tanmedence felújítása mellett egy, a versenyzést is segítő video-elemző rendszert is ki szeretnének építeni. A régóta esedékes felújítás jótékony hatásaitól szintén sokat remél a szakosztályvezetés, hiszen amellett, hogy a rendezett körülmények még több gyermeket és szülőt győzhetnek meg arról, hogy a Dunaferr SE-nél versenyezzenek, lényegesen gazdaságosabban tudják üzemeltetni a létesítményt is.

Az egyesületi tervek és célok után a mögöttünk hagyott versenyévadot értékelte a szakmai vezetés, s mint azt Molnár Gergely edző kifejtette, idén ismét bebizonyosodott, hogy a kemény munka meghozza gyümölcsét. Ezt Vass András, Hajdu Jonatán, valamint Némedi Konrád és a már Győrben készülő Pető Réka Dominika eredményei is bizonyítják, Ezen a kemény és következetes munkán a jövőben sem változtatnak, hiszen a cél az, hogy versenyzőink és a szakosztály is minél sikeresebb legyen. A szakosztály jelenleg pihenőjüket töltő kiválóságai közül Hajdu Jonatán elmondta, hogy a szezon legfontosabb versenyén, a közelmúltban véget ért felnőtt világbajnokságon mindent kiadott magából ahhoz, hogy sikerüljön megszereznie az olimpiai kvótát.

A profi hozzáállás, a megfelelő fizikai és lelki felkészülés meg is hozta az eredményét, hiszen hetedik helyével kvótát szerzett hazánknak a nyári játékokra, s ha jövőre is minden a tereknek megfelelően alakul, akkor ő képviselheti a szakosztály a riói nyári játékokon. Vass András a kenu négyes tagjaként szerzett bronzérmet a milánói vb-n, s bár titkon szebb eredményben reménykedtek, így sem lehettek elégedetlenek szereplésükkel, de a jövőben szeretnének még előrébb lépni. A hazai felnőtt bajnokságon három aranyérmet szerző kenustól megtudhattuk, hogy jövőre is az ezer méteres számokat részesíti előnyben, s továbbra sem tett le arról, hogy részt vegyen a riói olimpián, s ezért mindent el is fog követni.

A rovat további hírei: Sport

Szoros siker a felnőttek között

Szoros siker a felnőttek között

2024. máj. 10.

Végig vezetve, de nagy küzdelemben aratott 32-31-es győzelmet Budaörsön a DKKA U21-es együttese az NB II-es felnőtt bajnokság csütörtöki fordulójában.

Növelte előnyét a Karmacsi

Növelte előnyét a Karmacsi

2024. máj. 10.

Az éllovas hozta a kötelezőt, a második és harmadik helyezett rangadóját viszont biztosan nyerte a Hangover a városi kispályás labdarúgó bajnokság ST Solar Csoportjában.

DSTV: sokan versenyeztek

DSTV: sokan versenyeztek

2024. máj. 09.

Az MMK-ban rendezték meg az Újvárosi Darts Liga második fordulóját a mögöttünk hagyott hétvégén. A Dunaújvárosi Darts Club népszerű saját rendezésű bajnoksága most is sokakat vonzott, 32 férfi és 6 női versenyző állt táblához. Hangkép.

Felemás forduló az utánpótlásnál

Felemás forduló az utánpótlásnál

2024. máj. 09.

A DKKA U19-es csapata kikapott, az U17-es viszont nyerni tudott az Érd otthonában lejátszott korosztályos bajnokin.

Dunaújvárosban dől el a bronzérem sorsa

Dunaújvárosban dől el a bronzérem sorsa

2024. máj. 09.

Remek védekezéssel aratott 7-6-os győzelmet a bajnoki bronzpárharc második, egri találkozóján a DFVE női vízilabda csapata, s ezzel egyenlíteni tudott a két nyert meccsig tartó sorozatban.

DSTV: izgalmas szezon előtt a kispályások

DSTV: izgalmas szezon előtt a kispályások

2024. máj. 08.

A közelmúltban készítettünk interjút Petrás Gáborral. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség főtitkára fontos és örömteli hírekről számolt be: szó volt többek között a kispályás labdarúgó bajnokságról, valamint arról, hogy nagyon várják már az első kapavágást az új pálya projektnél. Hangkép.

Újra egy jó ügyért futnak

Újra egy jó ügyért futnak

2024. máj. 08.

Idén a Móra iskolának segíthetnek azok, akik részt vesznek a DLSZ Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoportjának május 18-i rendezvényén.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Gazdára találtak az elhagyott ruhadarabok

  2. Játékost cseréltek az Acélbikák

  3. Az Országháznál robbantással fenyegetett – vádat emeltek ellene

  4. DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

  5. Kálló Gergely: "...fontos, hogy a döntéseknél az itt élők véleménye érvényesüljön"

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

Embedded thumbnail for DSTV: a szolidaritási adóról

DSTV: a szolidaritási adóról

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő