Dunaújváros
Nemzetek Csatája - Csattanós visszatérések!
Több száz nézőt vonzott a II. Nemzetek Csatája küzdősport gála a Dózsa mozi előtti téren, ahol két nagy dunaújvárosi visszatérő, Győrfi Csaba és Muskotály Bálint meggyőző sikerének örülhettünk.
A sikerek kovácsa
Az elmúlt szezonban Fehér Zsolt vezetőedző irányítása alatt a Dunaferr Renalpin FC csapata két ezüstérmet gyűjtött, mivel a bajnoki második hely mellett a Magyar Kupa végelszámolásánál is a dobogó második fokára állhatott fel.
Vass András: Nem tudom, hol ment el
Sajnos nem jutott be a szegedi válogató C-1 1000 méteres döntőjébe Vass András, a Dunaferr SE versenyzője, így időn nem állhat rajthoz a felnőttek Európa-bajnokságán.
Amikor minden életre kel - Múzeumok Éjszakája
Az Intercisa Múzeum idén is csatlakozott a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatához, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak ma este a Római Kőtárban. Íme a program.
Nemzetek Csatája - Ütős este elé nézünk
Szombaton este 19 órakor csattannak el az első pofonok a Dózsa mozi előtti téren a Nemzetek Csatája küzdősport gálán, ahol a komoly nemzetközi mezőnyben több dunaújvárosi versenyző is ringbe lép.
Nyári diákmunka idén is
Indul a nyári diákmunkára való jelentkezés városunkban. Mint minden évben, így idén is városunk és a Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében a 16. életévüket betöltő, dolgozni vágyó tanulók tereprendezési, takarítási és kertészeti munkák elvégzésére jelentkezhetnek július 15-ig.
Több egyetemi jelentkező
Kedvező előjelekkel indulhat a következő tanév a Dunaújvárosi Egyetemen a duális képzéseket illetően.
Futsal: bíztató jövőkép
A futsal bajnokság küzdelmeit közvetlen közelről, mégis kívülről nézte két alapító tag, Facskó József és Szabó Gergely, akik az utánpótlás nevelésben dolgoznak.
Erős lesz a punk vonal a Rockmaratonon
Egy újabb együttest mutatunk be a Rockmaraton színes palettájáról. A Hatóságilag Tilos dallamos, szókimondó triója kerül most reflektorfénybe.
Petőfi Művészeti Liget - Íme a teljes program
Ma este kezdetét veszi a Petőfi Művészeti Liget programsorozata. Heti három alkalommal, összesen tizenhét estén várják a szervezők a kikapcsolódni vágyó városlakókat a ligetbe.
Amit a Horgász-, Halászlé- és Halfőző versenyről tudni kell
A Szalki-sziget horgászturizmusának nyitórendezvénye lesz a szombati Horgász-, Halászlé- és Halfőző Verseny. Színpadi programok, pecás verseny, főzőverseny, kóstolók, tánc, mulatozás. A rendezvénnyel kapcsolatos összes fontos indormációt egy csokorba gyűjtöttük és hoztunk még egy kis érdekességet is.
Gyakran a szívünk vitt előre minket!
A Dunaferr Renalpin FC csapatkapitánya sikeres évet zárt, hiszen nagypályás csapatával bajnoki, míg a futsal együttessel második helyet ünnepelhetett.

