Dunaújváros
Tíz érem az évadnyitóról
Remekül szerepeltek a Dunaferr SE kajak-kenusai a hétvégén megrendezett Évadnyitó Tolna Maratonon, ahol kiváló körülmények között versenyezhettek a dunaújvárosi fiatalok.
A húrok közé csapott az ügyvezető
Szerteágazó tevékenységet koordinál, miközben önmaga is sokszínű, mozgalmas életet él. Irányít, zenél, bokszol és újabban a hagyományőrző íjászkodással kacérkodik Bánkuti Zsolt. A Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.
„Anya nélkül sír a kaptár”
Három évvel ezelőtt kilenc méhcsaláddal kezdte a méhészkedést Csányi Róbert Perkátán. Ma már harminc családdal számol.
Májusi Mulatság 2016 - A mai program
Lassan kezdetét veszi az idei első nagy városi rendezvény, a Májusi Mulatság a Városháza téren. Programok 9 órától egészen estébe nyúlóan. Irány a tér!
Simán ledolgozható hátrányban a Kohász
Kétgólos, 28-26-os vereséget szenvedett az EHF Kupa döntőjének első mérkőzésén a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia csapata. Zdravko Zovko tanítványai rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtottak a Metzingen ellen, de így is reális esélyük maradt a nemzetközi kupasorozat megnyerésére.
Új járdák a Rómain
Elkészült a Fáy András utca 1. és a Martinovics Utca 17. szám mögött az új járda, utóbbi már egy meglévő játszótéren halad keresztül.
A polgármester is köszöntötte a Széchenyi ballagóit
Ma délelőtt tartották a Széchenyi István Gimnázium ballagási ünnepségét, mely rendhagyó módon egy sétával is kiegészült. A végzős diákok és tanáraik az iskolából átvonultak a Városháza térre, ahol Cserna Gábor polgármester köszöntötte őket.
Labdarúgás: most nem volt esély
Az első félidő végén öt perc alatt három gólt kapott, s végül sima, 4-0-s vereséget szenvedett a Kisvárda elleni mérkőzésen a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata. Dobos Barna tanítványai ugyan becsülettel küzdöttek, de a komolyabb erőkből álló vendégek sikere sajnos ilyen arányban is megérdemelt.
Durvul a pollenhelyzet
Orrdugulás, tüsszentés, viszkető szem-ezek a leggyakoribb, ám de annál kellemetlenebb tünetei a tavaszi hónapok pollen allergiájának. Némi odafigyeléssel és néhány praktikával azonban jól kezelhetőek ezek a tünetek.
Vízilabda: hivatalosak a döntő időpontjai
A fővárosban kezdi meg a bajnoki döntő három nyert mérkőzésig tartó csatározásait május 8-án a DUE-Maarsk Gaphics női vízilabda csapata.
Kajak-kenu: a kicsik folytatják
A 9-18-éves korosztály számára kiírt hagyományos Évadnyitó Maratonon vesznek részt hétvégén a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályának fiatal tehetségei.
EHF Kupa-döntő: helyzetjelentés Németországból
Rendben megérkezett Németországba a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely holnap este nyolc órától játssza az EHF Kupa döntőjének első mérkőzését a Metzingen ellen.

