halottak napja
Gyertyaláng, mindenkiért
2015. nov. 02.
Majd hazafelé beszélgetünk, most szaladok, megyek az enyéimhez, mielőtt rám sötétedik - mondta a jó öreg, Miska bácsi, és elviharzott. Én még időztem a 48-asok emlékművénél. Az első állomás minden évben a Hétkápolna, aztán az emlékmű, majd a Mindenki Keresztjénél a gyertyagyújtás, csak aztán a családi sírbolt.
Ökomenikus megemlékezés a temetőben
2015. nov. 01.
A négy keresztény történelmi egyház tartott meghitt hangulatú megemlékezést Mindenszentek és Halottak napja alkalmából a temetőben.
Közös ima a halottakért
2015. nov. 01.
Mindenszentek ünnepének és a halottak napjának eredetéről, vallási hátteréről beszélgettünk Baltási Nándor római katolikus plébánossal. A vasárnapi szentmise november 1-jén a mindenszentekről szól majd a római katolikus templomban. A halottak napján 18 órakor kezdődik az ünnepi mise.
Útlezárás, terelés, parkolás - minden, amit tudni kell a hétvégi közlekedésről
2015. okt. 28.
Az előző évekhez hasonlóan a Mindenszentek és Halottak napja miatt, forgalmirend-változás lesz Dunaújvárosban a köztemető környékén.
Mindenszentek idején megugrik a tűzesetek száma
2015. okt. 27.
Általános szokás, hogy Mindenszentek napján és az azt követő Halottak napján gyertyát gyújtunk a halottakért, nemcsak a temetőkben, hanem otthon is. A gyertya fénye azonban nemcsak az örök világosságot jelképezi, annak lángja veszélyt is jelenthet.
Hétvégén forgalomkorlátozás lesz a temetőnél
2015. okt. 27.
A városunk Temetőjét üzemeltető Dunaújvárosi Kegyelet BT. felkészült a Mindenszentek miatti megnövekedett látogatószámra. Emiatt a főbejárat mellett használhatóak lesznek a temető egyéb bejáratai is. Az ünnep ideje alatt pedig meghosszabbított nyitva tartással várják a látogatókat.
Inkább koszorút veszünk halottak napjára
2015. okt. 26.
Több standon többféle koszorút, mécsest, virágot vehetünk szeretteink sírjára - a közelgő Mindenszentek, Halottak napja kapcsán körülnéztünk a piacon, milyen a választék.
A méltóságteljes kegyelet napja
2015. okt. 25.
Még az ünnepek előtt sokan látogatnak ki a temetőbe azért, hogy rendbe tegyék elhunyt szeretteik sírhelyét. A Mindenszentek és a Halottak napja közeledtével Palkovics Katalint, a temetőt üzemeltető Kegyelet Bt. ügyvezetőjét a legfontosabb tudnivalókról kérdeztük.
Ünnepek egymás sarkában
2014. okt. 31.
Három jeles nap a kalendáriumban: a protestánsok emléknapja az egyik, a katolikusoké a másik, s a harmadik minden érző emberé. A reformáció napjára ma, Mindenszentek ünnepére szombaton emlékezünk, míg vasárnap elhunyt rokonainkért, barátainkért gyújtunk mécseseket.