kiállítás
Idén az uraké a főszerep
Tavaly nyár végén az Újpart egyesület hölgy tagjai állították ki alkotásaikat a KMI termében, ez alkalommal azonban fordult a kocka és az urak mutatják be műveiket.
Barokk mennyország
A Barokk mennyország – Kincsek, rejtélyek a Szent István-székesegyházból címet viselő nagyívű kiállításból kirajzolódik a székesegyház barokk kori története: a szenvedélyesen prédikáló jezsuitáktól és a szegény özvegyasszony utolsó fillérétől kezdve a Mária Terézia által adományozott ékes főoltárig; a plébániatemplom felépülésétől a püspökség 1777-es megalapításáig. A kiállítást a székesfehérvári Barokk év egyik csúcspontja.
Falvédők a vukovári magyaroktól
Újabb kiállítás nyílt az Intercisa Múzeumban, ezúttal testvérvárosunkból, Vukovárról érkeztek a kiállítás darabjai, melynek mindegyikét kézzel készítették a vukovári magyarok.
Máshogy látják a világot
Különleges kiállításra került sor a Móra iskolában kedden délelőtt. Az aulában ezúttal hat tanuló fotóit láthatják a diáktársak, akiknek egy fotográfus segített elkészíteni a képeket.
Emlékkiállítás a könyvtárban
Évtizedeken át a József Attila Könyvtár lelke volt Vágó Józsefné Héjja Ilona, vagyis a gyermekolvasók Ica nénije. Pénteken délután az ő képeiből nyílt kiállítás egykori munkahelyén, amit sajnos már nem élhetett meg.
A legjobbak egy helyen
Ordas István műgyűjtő, mecénás tulajdonában rengeteg helyi kötődésű művész alkotása található. Az ezekből összeállított válogatás már látogatható a Bartók színházban.
A pudingportól a mirelit pizzáig
Újabb kiállítá nyílt az Intercisa Múzeumban. A második emeleti kiállítóteremben ezúttal a mindenki által jól ismert Dr. Oetker cég múltját és jelenét ismerhetik meg az érdeklődők.
Barangolás a képek világában
A Munkásművelődési Központ folyosógalériája egyre nagyobb népszerűségnek örvend, már a huszonnyolcadik kiállításmegnyitóra is sor került.
Ez feladta a leckét
Két nagyon erős performanszt mutattak be szombaton este a Kortárs Művészeti Intézetben. Míg az egyik a valóságról elmélkedett, a másik a női szerepeket semmisítette meg.
Vizuális játékosság
Egy művész házaspár érkezett Dunaújvárosba azzal a céllal, hogy sajátos absztrakt világukat osszák meg a Bartók színházba látogató érdeklődőkkel.
Portrék és csendéletek a folyosón
Hétfőtől Hevér Rudolf képei díszítik a Munkásművelődési Központ földszinti folyosójának falait, aki főleg csendéleteit mutatja be a tárlaton, Úton címmel.
A mentősök iránti tiszteletből
Folytatódik a két éve elkezdett sorozat, ami a hivatásos állományban dolgozók történetét mutatja be az Intercisa Múzeumban. A Szent Flórián katonái című tárlat után tavaly A pandúroktól napjainkig - A rendészet története című kiállítással folytatódott a sorozat, amit most A mentés története és a dr. Lengyel Árpád hagyatéka című időszaki kiállítások követnek.

