Mezei Zsolt
Folyamatosan harcban állunk a szúnyogokkal!
Vannak helyek, ahol egészen jó a helyzet és bizony vannak olyan zöldterületek, ahol nagyon sok a bestia. A szúnyogokról van szó. A hét elején megint ment a szúnyogirtó autó, és közel ezer hektáron fújta ki a permetet. De a légi irtás engedélyeztetése egyelőre még várat magára.
Hétfőn újra gyérítés
Hogy vannak, és jelen vannak, az nem kérdés. Hogy sok, vagy kevés, arról lehetne vitatkozni. Természetesen a szúnyogokról van szó. Egy biztos, a tervek szerint hétfőn sor kerül városunkban a gyérítésükre.
Tetőzött a Duna, de nagyon lassan apad – késik a szabadstrand nyitása
Bár a korábbi tervek szerint a hét végén startolt volna a szabadstrand szezonja, a Duna másképp gondolta: az árhullám és a lassú apadás miatt már biztosan késik a nyitány!
Amíg a gyerek játszóterezik, a szülő is mozoghat
Most öt dunaújvárosi játszótérre, játszótér mellé kerültek ki felnőtt játékelemek, mondhatjuk úgy is, hogy kondigépek, de leginkább kültéri fitnesz elemek ezek. Az ötlet lényege, hogy amíg a csemete játszóterezik, addig a szülő, akár nagyszülő megmozgathatja saját magát is.
Lezárult a tavaszi lomtalanítási akciósorozat
Már évek óta megszokott Dunaújvárosban, hogy tavasszal és ősszel lomtalanítások zajlanak. Kéthetente, különböző városrészekben adhatják le a városlakók a feleslegessé vált lomjaikat. Az elmúlt hétvégén a belvárosban zárult a tavaszi sorozat, ahol közel 300 köbméter szemét gyűlt össze.
Hasznos a belvárosi lomtalanítás, csökkent a szemét mennyisége
Az elmúlt időszakban ismét lomtalanítás volt városunkban. A már szokásos tavaszi lomtalanítási sorozat utolsó előtti állomásán ezúttal négy helyszínen is várták a városlakókat. Talán a hosszú hétvége, talán a jó idő miatt is, a szokásosnál egy kicsit kevesebben kapcsolódtak be a munkálatokba.
Huszonnyolc játszóterünk van, nagy többségük napvitorlával üzemel
A tavasz nagyon sok mindennek a szezonját hozta el, többek között a játszóterekét is. Városunkban most huszonnyolc játszóteret készítettek fel a gyerkőcök fogadására, többségükbe pedig napvitorlát helyeznek a homokozók fölé.
Kinyitott az élményfürdő, változatlan árakkal!
Belül rend és tisztaságillat, kívül kristálytiszta és meleg víz, ápolt és gyönyörű zöld környezet. Ráadásul a pénztárnál sem lepődünk meg, a tavalyi árakon nyitott az élményfürdő. Állítólag még a büfé sem emelt árakat. Tehát minden változatlan, újra várja a vendégeket a népszerű rekreációs bázis!
Praktikus és hasznos felújítást végeztek a Technikum városrészben
Eddig a füves területen kitaposott ösvények voltak, a lakók kérésének megfelelően most zúzott kővel alakítottak ki gyalogos utakat a Technikum városrészben, az Esze Tamás utca, Vörösmarty utca, Gábor Áron utca által határolt területen.
A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken
Már jó ideje igazi tavasz van, és ez látszik a növényeken is, minden kizöldült. Természetesen nő a fű is. Éppen ezért már jó ideje dolgoznak és nyírják a füvet a szakemberek Dunaújvárosban. Az idei évben több emberrel és több géppel történik a fűnyírás.
Teljesen megújulnak a város padjai
Aki nyitott szemmel jár a városban, annak feltűnhet, hogy az önkormányzat több helyen is új padokat helyezett ki, a régiek pedig teljes felújításon estek át. Az esztétikai benyomásokon túl nyilván a kényelmi szempontok is fontosak.
Kis lépések a város életében, nagyok az emberekében
Aki ismeri Mezei Zsolt alpolgármestert, az tudhatja, láthatja, hogy folyamatos és rendszeres közösségifelület-használó. Ha ott érkezik bármilyen jellegű felvetés, bejelentés, akkor amilyen gyorsan csak lehet, orvosolja, megoldja.

