Mezőfalva
A holttest a mai napig nem került elő
2018. már. 07.
Megismételt első fokú eljárásban - nem jogerősen - 15 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte kedden a Székesfehérvári Törvényszék azt a férfit, aki 2010-ben pénzéért megölte nőismerősét Mezőfalván. A sértett holtteste és a bántalmazás eszköze eddig nem került elő.
Felborult egy autó Sárbogárdnál
2018. feb. 27.
Kisodródott és felborult egy személygépkocsi Sárbogárd külterületén, a Mezőfalva felé vezető úton. A balesethez a sárbogárdi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járművet. Az elsődleges információk szerint az eset során egy ember megsérült, ezért őt a mentők kórházba szállítják. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.
Se műszaki, se kötelező, se jogsi
2018. feb. 09.
A körzeti megbízottak Mezőfalván, a Hadi úton ellenőriztek egy harmincöt éves autóst. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy az autó műszakija lejárt, érvényes kötelezője sincs, a sofőrnek nincs jogosítványa ráadásul korábban el is tiltották a vezetéstől. A rácalmási lakost a járőrök a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra vitték, majd szabálysértési őrizetbe vették. Sz. Istvánnal szemben, szabálysértési eljárás indult.
Emlőszűrés Mezőfalván is
2018. feb. 06.
A következő időszakban Székesfehérváron kívül Mezőfalván és Nagykarácsonyban is mehetnek mammográfiára az érintettek - írja közleményében a Fejér Megyei Kormányhivatal.
Melléképület égett Mezőfalván
2017. dec. 11.
A dunaújvárosi hivatásos és a mezőfalvai önkéntes tűzoltók oltották el a lángokat a Zrínyi Miklós utcában.
Baleset és útzár Mezőfalvánál
2017. dec. 08.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a 6219-es számú út 15-ös kilométerszelvényében, Mezőfalva külterületén.
Halálos baleset Mezőfalvánál
2017. nov. 27.
Két ember életét vesztette, miután összeütközött egy kisteherautó és egy személyautó a Sárbogárd és Mezőfalva közötti úton. A balesethez a sárbogárdi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik három embert feszítővágó segítségével szabadítottak ki a személygépkocsiból.
Hét település fogott össze az új rendőrörsért
2017. aug. 26.
Hét település összefogásával, a rendőrség és a térség országgyűlési képviselőinek közbenjárásával létrehoztak egy rendőrőrsöt Mezőfalván.
Súlyosan megsérült a fának csapódott motoros
2017. aug. 20.
A 6219-es számú útról, Mezőfalva térségéből érkezett bejelentés közlekedési balesetről a rendőrségre tegnap délután. Egy motoros fának ütközött és súlyosan megsérült.
Halálos baleset történt éjjel
2017. jún. 25.
Mára virradó éjjel egy autó az árokba rohant a Mezőfalva és Sárbogárd közötti úton. A balesetben egy ember életét vesztette.
Eltűnt! Aki látta, jelentkezzen a rendőrségen!
2017. jún. 20.
A gárdonyi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy eltűnt férfi felkutatásával kapcsolatban.
Az ország legnagyobb agrárexpója
2017. máj. 31.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége első alkalommal szervezte meg a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow elnevezésű mezőgazdasági szakkiállítást a Mezőfalvi Zrt. telephelyén.