Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 25. Eugénia Karácsony
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nemzetközi mezőnyben bizonyítottak

Sport
birkózás
DKSE
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2025. dec. 19., 12:30

Remekül szerepeltek a DKSE birkózó szakosztályának korosztályos tehetségei a közelmúltban megrendezett nemzetközi versenyeken.


Zágrábban rendezték meg december 13-án azt az U17-es kötöttfogású nemzetközi birkózóversenyt, melyen nyolc ország több mint száz versenyzője lépett szőnyegre. A rangos megméretésen több korosztályos válogatott is képviseltette magát, így a házigazdák mellett görög, szerb, bosnyák, német, moldáv, román csapatokból érkező fiatalok mérhették össze felkészültségüket. A viadalra Dunaújvárosi Központi Sportegyesület három akadémistája kapott meghívást, számukra az alapozási időszak részeként, a jövő évi felkészülés részét képezte a verseny, árulta el Tombor István vezetőedző, aki természetesen beszámolt a versenyen történtekről is. 
– Tombor Benedek 48 kg-ban nem talált legyőzőre, és megszerezte csapatunk egyetlen aranyérmét. A döntőben fontos győzelmet aratott, hiszen visszavágott annak a ceglédi fiúnak, aki az országos bajnokság döntőjében legyőzte. Kaszala Máté 51 kg-ban moldáv, görög és horvát fiúkkal csapott összes, s bár az éremszerzés kevésen múlott, ezúttal meg kellett elégednie a negyedik helyezéssel. 80 kg-ban Parádi László egy vereséggel végül nem végzett pontszerző helyen.


Képek forrása: DKSE birkózó szakosztály

Ugyanezen a napon a DKSE további négy utánpótlás versenyzője vett részt egy nemzetközi versenyen Szabadkán, ahol a szerb csapatok mellett szőnyegre léptek horvát, lett, svéd, román, bosnyák, szlovák és magyar klubok versenyzői is. A megnyitón, a helyi vezetők mellett, köszöntötte a versenyzőket Davor Stefanek, olimpiai bajnok, világbajnok és Európa-bajnoki ezüstérmes is.
Magyarországot két egyesület, a DKSE és a Kaposvári Sportiskola képviselte. Az erős mezőnyben szép eredmények születtek. Krisztián Kira egy súlycsoporttal feljebb indult a versenyen, ám ennek ellenére remekül birkózott és bronzérmet szerzett úgy, hogy az ezüstéremtől csupán egy hajszál választotta el, 6-2-es vezetésnél rászaladt egy dobásra és vereséget szenvedett. Szomorkodásra azonban nincs oka, hiszen ellenfelei 6-7 kilóval nehezebbek voltak. Szloboda Lóránt nem talált legyőzőre és két megnyert mérkőzés után a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Fekete Csanád és Csaba is remekül birkózott, előbbi három győzelem és egy vereség után a második, míg utóbbi a harmadik helyen végzett.

A rovat további hírei: Sport

Könnyed továbbjutás a kupában

Könnyed továbbjutás a kupában

2025. aug. 26.

Már az első felvonásban eldöntötte a nyitott kérdéseket a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata a Paksi SE ellen a Simple Női Kupa második fordulójában.

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

2025. aug. 25.

Mindkét szövetségi kapitány elégedetten értékelte a vasárnap zárult milánói kajak-kenu világbajnokságot, amelyen a gyorsasági válogatott 13 érmet, hat aranyat, két ezüstöt és öt bronzot nyert.

Fiatal csatárok az Acélbikáknál

Fiatal csatárok az Acélbikáknál

2025. aug. 25.

Keresztes Zsombor a FEHA19 együttesétől, míg Vadócz Bendegúz Lengyelországból érkezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz.

Itthon maradt a Kohász Kupa

Itthon maradt a Kohász Kupa

2025. aug. 25.

A Kozármislenyt és a Kisvárdát is legyőzve szerezte meg a hazai rendezésű Kohász Kupát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

Ünnepi foci a DLSZ Arénában

Ünnepi foci a DLSZ Arénában

2025. aug. 24.

A Szil-Ker együttesének sikerével ért véget a DLSZ Arénában megrendezett VI. Augusztális Ünnepi Foci Kupa.

Fájó búcsú a kupától

Fájó búcsú a kupától

2025. aug. 24.

Nem kis meglepetésre egygólos vereséget szenvedett a Magyar Kupa második fordulójában a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az alacsonyabb osztályú Kelen SC otthonában.

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

2025. aug. 23.

Parádés versenyzéssel szerzett világbajnoki címet a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában a Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán Fejes Dániel összeállítású magyar egység Milánóban.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

  2. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  3. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  4. "A közösség ereje ilyenkor válik igazán láthatóvá..."

  5. Csábító üzenetek, súlyos következmények

Videók

Embedded thumbnail for Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Embedded thumbnail for DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Top hírek

  1. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  2. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő