Végül biztos győzelem Budaörsön
Nem játszott tökéletesen, ám ennek ellenére is magabiztos, 33-25-ös sikert aratott a Budaörs elleni bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata. A hazaiak becslettel küzdöttek, sokáig meg is nehezítették a mieink helyzetét, de a DKKA győzelmét nem tudták megakadályozni.
A Budaörs otthonában folytatta a bajnoki küzdelmeket ma este a hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, melyre nem várt könnyű feladat a tabella tizedik helyén álló házigazdákkal szemben, de György László vezetőedző abban bízott a találkozó előtt, hogy a Siófok ellen is mutatott jó játékot megismételve sikerül megszerezni a két bajnoki pontot.
A kezdésre annak ellenére sem lehetett különösebb panasz, hogy a találkozó első gólját a hazaiak szerezték, mert Szalai és Micijevic révén azonnal fordított a Kohász, majd Szalai másodi, illetve Kovács első találata után már hárommal mentek a mieink, akik emberhátrányban is többször eredményesek voltak (3-6). Az első tíz perc végéhez érve több helyzetet elhibázott csapatunk, így a vendéglátók minimálisra csökkentették hátrányukat, ám Micijevic ellen nem volt ellenszere a budaörsieknek, így a 15. percben ismét ellépett hárommal a Kohász (7-10).
Ekkor jött újra egy kisebb hullámvölgy a DKKA támadójátékában, de György László azonnal időt is kért, hogy rendezze a sorokat, s a pauza segített is, mert Vincze első és Micijevic negyedik gólját követően már 12-8-ra vezettek a mieink. Innen ugyan még egyszer visszajöttek kettőre a hazaiak, ám a játékrész hajrája egyértelműen a Kohászé volt, mely sorozatban szerzett négy találatával erősítette meg vezetését, s a szünetre 18-13-as előnnyel vonulhattak György László tanítványai.
A második felvonás ígért ezzel együtt még izgalmakat, főleg úgy, hogy a fordulás után nagyon bizonytalanul, sok támadási hibával játszottak a mieink, hat percen keresztül gólképtelenek voltak, cserébe kettőt is kaptak, így nem volt meglepő, hogy újra időt kért a szakvezetés (15-18). A gólcsendet végül Kovács Anna törte meg, majd Micijevic és újra Kovács volt eredményes, így a 40. percben ismét valamivel nyugodtabban figyelhettük a mérkőzést (15-21).
Micijevic kilenc góllal vette ki részét a sikerből (Képek: DO-archív)
A budaörsiek azonban továbbra sem adták fel a küzdelmet, s mivel játékosaink újra visszaestek támadásban, a 47. percre megfelezték hátrányukat, így újra teljesen nyílt volt meccs (19-22). Szerencsére nem sokáig, mert Micijevic nyolcadszor is megvillant, s mikor Takács Dusmáta is bevette a hazai kaput, ismét hattal ment a Kohász (21-27). A vendéglátók ugyan becsülettel végighajtották a mérkőzést, ám a hajrá már nem hozott izgalmakat, Klujber időntúli hetese ráadásul azt jelentette, hogy a mieink 33-25-re nyertek, így szép győzelemmel hangolhattak a Magyar Kupa négyes döntőjének hétvégi küzdelmeire.
Budaörs – DKKA 25-33 (13-18)
DKKA: Csapó – Klujber 2, Kovács 6, Cifra 1, Szalai 4, Micijevic 9, Rácz-Vincze 4. Csere: Pálinkás (kapus), Takács D. 4, Kudor 2, Grosch 1, Karnik, Gindeli. Vezetőedző: György László.
A rovat további hírei: Sport
Visszajutott a harmadosztályba a DFC
2025. jún. 16.
Szombathelyen is 2-1-es győzelmet aratva nyerte meg az ISA Haladás elleni osztályozót a Dunaújváros FC labdarúgó csapata, mely ezzel visszajutott az NB III-ba.
Ismerős visszatérő az Acélbikáknál
2025. jún. 15.
Szécsi Patrik az elmúlt három szezonból kettőt külföldön töltött, de a 2025/2026-os évadot már a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatánál kezdi meg.
Felkészülten várják a visszavágót
2025. jún. 15.
Idegenben is győzni szeretne a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az ISA Haladás ellen az NB III-ét vívott osztályozó második felvonásán.
DSTV: letette névjegyét a felnőttek között
2025. jún. 14.
A közelmúltban ismét remek sportsikereknek örülhettünk. Városunk vezetése is köszöntötte az élete első felnőtt Európa-bajnokságán hatodik helyezést elérő Kovács-Seres Hunort a Fabó Éva Sportuszodában. Hangkép.
Dunaújvárosi éremeső a Vidék Bajnokságon
2025. jún. 14.
Két arany-, négy ezüst- és két bronzéremmel fejezték be a DKSE gyermek és serdülő fiú tornászai Budapesten megrendezett csapatbajnokság második fordulóját, mely egyben Budapest-Vidék Bajnokság is volt.
DSTV: szezonzáró a kempingben
2025. jún. 13.
A Dunaújvárosi Kempingben tartotta meg szezonzáró ünnepségét a DSE Röplabda Akadémia. A remek hangulatú eseményen Tomanóczy Tibor ügyvezető köszönte meg az éves munkát az egyesület edzőinek és versenyzőinek, majd kameránk előtt értékelte a 2024/2025-ös szezont. Hangkép.
Fiatalos lendülettel
2025. jún. 13.
Kuminka Zsombor újabb szezont kezdhet meg Dunaújvárosban, míg Balázs Olivér a KHL Sisak csapatának mezét cseréli az Acélbikák szerelésére.