A döntőbe jutás a tét
Ma eldől, hogy söpréssel be tud-e kerülni a bajnoki döntőbe a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata, vagy harmadik mérkőzésre kerül sor a BVSC elleni párharcban.
Ma délután fél négytől a DUE-Maarks Graphics felnőtt női vízilabda csapata az elődöntő második mérkőzését játssza idegenben a BVSC-Zugló Diapolo együttese ellen. A valamely csapat két győzelméig tartó párharc első felvonását óriási csatában nyerte 10:9-re a Dunaújváros, így Mihók Attila együttese ma este már a döntőbe jutásért játszik. Biztosak lehetünk abban, hogy hihetetlen csata várható a Szőnyi úti uszodában, hiszen ellenfelünk egyértelmű célja a győzelem megszerzése, ezzel együtt egy harmadik, mindent eldöntő mérkőzés kiharcolása lesz.
Mint azt a dunaújvárosi találkozó után tett Petrovics Mátyás nyilatkozatban olvashattuk, véleménye szerint a Dunaújváros azzal nyert, hogy szerkezetileg gyorsabb volt, és négy lefordulás utáni gólt is tudott lőni, így mára valószínűleg leginkább ezekre készítette fel csapatát a BVSC vezetőedzője. Mivel mindkét csapat nagyon jól ismeri a másik erősségeit, gyengéit egyaránt, így előre lehetetlen megjósolni, mi döntheti majd el a párharcot. Lehet, hogy egy eddig nem alkalmazott taktika lesz majd a siker kulcsa, de az is előfordulhat, hogy esetleg egy eléggé be nem gyakorolt taktikai húzás valamely csapat vereséghez vezet majd. Az biztos, hogy a dunaújvárosi együttes a válogatott összetartáson, majd az azt követő hazai edzéseken mindent elkövetett azért, hogy minél jobban felkészüljön a csatára, akik ma szeretnék lezárni a párharcot.
Képek: DO-archív
Csapatunk kiváló formában van, melyet azok az úszás felmérők támasztanak alá, melyeket szerdán úsztak a lányok, akik közül 100 méteres távon többen is megjavították eddigi legjobb idejüket. Jó hír még a DUE háza tájáról, hogy a hét közepén már ismét a lányokkal együtt edzett szemműtéte után, igaz védőszemüvegben Gurisatti Gréta, de arra, hogy ő bevethető lesz-e, csak ma délután kapunk majd biztos választ.
A bajnoki elődöntő második, budapesti összecspaását élőben is megtekinthetjük a DFVE TV közveítésében, melyet az alábbi linken találnak meg a sportág szerelmesei.
A rovat további hírei: Sport
Az utolsó fordulóban dől el a DFC sorsa
2024. máj. 20.
Bő fél órát emberhátrányban játszva szenvedett 3-0-s vereséget az éllovas Szentlőrinc elleni bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.
Ifjú hosszabbítók az Acélbikáknál
2024. máj. 19.
Négy fiatal játékosa is szerződést hosszabbított a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatával.
Elhozta a két pontot Kisvárdáról a Kohász
2024. máj. 19.
Kiváló védekezéssel, valamint Wéninger Alexa parádés kapusteljesítményével aratott 23-18-as győzelmet a DKKA felnőtt együttese a Kisvárda ellen szombaton este.
DSTV: sportágat választottak
2024. máj. 18.
A dunaújvárosi oktatási intézmények igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni arra, hogy a fiatalok lehetőség szerint sportoljanak, vagy legyen valami sportos hobbijuk. Nagy hagyománya van a BIROK Szabó Magda Tagintézményében a sportágválasztó napnak is – a közelmúltban kilenc különböző mozgásformával ismerkedhettek meg az alsósok. Hangkép.
Nehéz hatvan perc előtt a DKKA
2024. máj. 18.
A kiesés elkerüléséért küzdő Kisvárda otthonában lép pályára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata szombaton este.
Tóth Gergely a DAB első érkezője
2024. máj. 17.
Az előző Erste Liga szezonban még a Budapest Jégkorong Akadémia színeiben játszó, dunaújvárosi születésű Tóth Gergely a DAB jégkorongozóinak idei első szerzeménye.
Kovács-Seres Hunor újra nemzetközi mezőnyben bizonyíthat
2024. máj. 17.
Olaszországban, Piombinoban ugrik tengerbe a DKSE úszója, Kovács-Seres Hunor az Európa Kupa első fordulójában.