MPrint Kupa – Elsőre remek volt

spigott - 2017. május 2. 7:55

A Rozé Fröccs csapatának sikerével ért véget az első alkalommal, de nem titkoltan hagyományteremtő jelleggel megrendezett MPrint Kupa elnevezésű kispályás labdarúgó torna.

A Dunaújvárosi Sportcsarnok melletti műfüves labdarúgó pályán rendezték meg hétfőn az MPrint Kupa elnevezésű kispályás labdarúgó tornát, melyre összesen tizenöt együttes nevezését fogadta el a viadalt szervező Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. A résztvevő csapatok délelőtt kilenc órától, a csoportküzdelmekkel kezdték meg a csatározásokat, ahonnan a csoportok első két helyezettje mellett a két legjobb harmadik jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba. A negyeddöntők meglehetősen érdekesen alakultak, hiszen aki gólt szerzett, az gyakorlatilag már a továbbjutásnak örülhetett (persze ezt ekkor még nem tudták a csapatok), ugyanis ezúttal a vesztesek egyike sem tudott kapuba találni a legjobb négy közé jutásért lejátszott mérkőzéseken.

Az elődöntők közül a Steelworkers és a Babád Brigád csatája csak büntetőkkel dőlt el előbbi javára, míg a Rozé Fröccs gárdáját nem tudta meglepni a Kinder Surprise: a borosok 2-0-ra nyertek, így az első alkalommal, de nem titkoltan hagyományteremtő jelleggel megrendezett tornán ők küzdhettek meg az aranyéremért. S, ha már bejutottak a fináléba, meg is nyerték azt, miután 4-1-re legyőzték az acélmunkásokat, míg a torna harmadik helyét a Kinder Surprise gárdája szerezte meg a Babád Brigád 3-1-es legyőzésével.

Ahogy azt már a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség rendezvényein megszokhattuk, a dobogós csapatok mellett az egyéni kategóriák legjobbjait is díjazták az eredményhirdetés alatt. Az I. MPrint Kupa legjobb játékosának ezúttal Dorogi Viktort (Steelworkers), a legjobb kapusnak Jurinka Zoltánt (Steelworkers) választották, a döntő legjobbjának járó díjat Szurma Péter (Rozé Fröccs) vehette át, a torna legszebb találatát a Pál Dániel (Babád Brigád) szerezte, míg a gólkirálynak járó elismerést a négy találatot szerző Balogh Dávid (Rozé Fröccs) érdemelte ki.

Petrás Gábor DLSZ főtitkár: - Szép időben, fantasztikus hangulatot, remek mérkőzéseket és igazi fociélményt hozott a műfüves sporttelepen megtartott I. MPrint Kupa, melyet közösen szerveztünk a dekorációs stúdióval. Több budapesti csapat is érkezett a kupára, ami mutatja, hogy nagyon népszerű a rendezvényünk és rengeteg emberhez eljut a szövetség célja, ami nem más, mint hogy minél többen válasszák az amatőr kispályás labdarúgást, az öt plusz egyes játékrendszert szabadidejükben. Ezúttal minden csapat tíz darab ajándék mezzel gazdagodott, valamint a dobogós csapatok kupát, érmet és díszokleveleket kaptak. A kupa legjobbjait is elismertük, ezzel is értékeltük tehetségüket, tudásukat. Köszönetet kell mondanom a torna játékvezetőinek, szervezőinek, támogatóinak, hogy munkájukkal, támogatásukkal új hagyományt teremtettünk városunkban. Gratulálok a csapatoknak és a játékosoknak az elért eredményekért!

Az I. MPrint Kupa dobogósai: 1. Rozé Fröccs, 2. Steelworkers, 3. Kinder Surprise.

Egyéni díjak
Legjobb játékos: Dorogi Viktor (Steelworkers)
Legjobb kapus: Jurinka Zoltán (Steelworkers)
Gólkirály: Balogh Dávid (Rozé Fröccs, 4 gól)
A döntő legjobbja: Szurma Péter (Rozé Fröccs)
Legszebb gól: Pál Dániel (Babád Brigád)

A rovat további hírei: Sport

Önzetlen segítség a szőnyegen

Önzetlen segítség a szőnyegen

2025. júl. 29.

A súlyos betegséggel küzdő, mindössze másfél esztendős Balogh Nolen Botond gyógyulásának elősegítéséért rendezett jótékonysági eseményt a Fox SE a mögöttünk hagyott hétvégén.

Motorcsónak vb az öbölben

Motorcsónak vb az öbölben

2025. júl. 29.

Dunaújvárosban rendezik meg a Formula Future Gyermek és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokság küzdelmeit szerdától szombatig.

Nem volt esély a franciák ellen

Nem volt esély a franciák ellen

2025. júl. 29.

Három szettben szenvedett vereséget a francia csapat ellen a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a jereváni Európa-bajnokságon.

Szerelmük a Duna és a túrázás

Szerelmük a Duna és a túrázás

2025. júl. 28.

Dunaújvárosban is megpihentek a hatvannyolcadik Nemzetközi Dunatúra mezőnyének összetartó tagjai, akik bő két hónap alatt közel kétezerötszáz kilométert töltenek a Dunán.

Elkészült a DAB felkészülési programja

Elkészült a DAB felkészülési programja

2025. júl. 28.

Négy edzőmérkőzés vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatára a nyári felkészülési időszakban.

Győzelemmel kezdett a DFC

Győzelemmel kezdett a DFC

2025. júl. 28.

Megérdemelt sikert aratott a Pénzügyőr elleni bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászat első fordulójában vasárnap este.

Újra bizonyítottak sárkányhajósaink

Újra bizonyítottak sárkányhajósaink

2025. júl. 27.

Összesen hét érem megszerzéséből vették ki részüket a Dragon Steel SE sárkányhajósai a Brandenburgban megrendezett Nemzetek Közötti Világbajnokságon.