Gurisatti Gréta nagyon várja az újabb kihívásokat!
A dunaújvárosiak egyik kitűnősége, Gurisatti Gréta fantasztikus akaraterővel harcolta ki, hogy bekerüljön a magyar női vízilabda válogatott vb-csapatába.
Bíró Attila szövetségi kapitány június 27-én hirdette ki a magyar női vízilabda válogatott keretét, melyben nagy büszkeségünkre három dunaújvárosi sportolót található. Köztük van Gurisatti Gréta is, aki már több éve készült arra, hogy a korosztályos válogatottságok után a felnőttek mezőnyében is bemutatkozhasson. Gréta az idei szezonját és minden szabadidejét rááldozta arra, hogy a maximumot nyújtsa, hiszen még akkor sem hagyott fel a munkával, amikor szemsérülése miatt akár heteket is kihagyhatott volna. Mint elmondta, családjával együtt nagy boldogsággal fogadta, amikor a szövetségi kapitány az ő nevét is a legjobb tizenhárom vízilabdázó között említette.
- Nagy csalódásként éltem meg, hogy tavaly nem sikerült bekerülnöm az olimpiai keretbe, ezért elhatároztam, hogy sokkal keményebb munkába fogok, mint az előző években. A konditeremben végigedzettem az egész nyarat, hiszen nagyon bíztam abban, hogy ennek a bajnokság és a nemzetközi torna során meg lesz az eredménye. Örültem, hogy ott lehettem a Világliga sorozatban a válogatottban, ahol az első meccs kivételével, hiszen akkor az Euroligában voltunk érdekeltek, mindegyiken lehetőséget kaptam. Jó előjele volt annak, hogy számít rám a szövetségi kapitány, hogy sokat voltam játékban. Ez kicsit megváltozott akkor, amikor Kínából egy hét után hazaküldött Bíró Attila, mely elbizonytalanított kissé, hiszen a szuperdöntőben nem számított rám. Ekkor azonban végiggondoltam, hogy nekem eddig is mindenért kőkeményen meg kellett dolgozom ahhoz, hogy elérjem céljaimat, így összeszedtem magam, és itthon még keményebb edzésmunkába fogtam, hogy legközelebb is tudásom legjavát tudjam nyújtani. Ezt követte a kerethirdetés, amikor nagyon izgultam, hiszen az utolsó pár napban ismét úgy éreztem, sikerülhet bekerülnöm a vb csapatba. Ezt sugallta a szövetségi kapitány a szavaiból, az edzések is jól mentek, de akkor, amikor kimondta a nevemet Bíró Attila, hatalmas örömet éreztem.
- Téged ismerve jól tudom, hogy új célokat tűztél ki. Melyek azok?
- Igen, ez így van. Az első állomás a keretbe kerülés volt, hiszen világbajnokságot csak úgy tudok nyerni, ha a csapat tagja vagyok. Az pedig hatalmas öröm, hogy hazai rendezésű világbajnokságon játszhatom először a felnőttek között. Magamat ismerve azonban tudom, hogy a csapatba kerülés nekem nem elég, hiszen most jött el az ideje annak, hogy be is bizonyítsam, ez nem a véletlen műve! A csapat minden tagjával azon leszek, hogy a hazai szurkolótábor támogatásával megnyerjük a világbajnokságot. Nem akármilyen érzés lesz a több ezres szurkolótábor előtt játszanunk, mely nekem nem terhet, hanem plusz motivációt ad. Biztos vagyok abban, hogy óriási hangulat lesz, és minden egyes jó megmozdulást jutalmazni fog a közönségünk. Kinézve a szurkolókra nagy erőt ad, ha érzem szeretetüket, látom, ahogyan bíztatnak bennünket.
Mint az Gréta elmondta, profi körülmények között dolgozik a válogatott, hiszen az edzések folyamatos orvosi ellenőrzések mellett zajlanak, és egy kiváló pszichológus, Dr. Csernus Imre segíti a mentális felkészülésüket.
A rovat további hírei: Sport
Hazai siker a DLSZ Arénában
2025. jún. 17.
A Dunaújváros PASE labdarúgóinak sikerével ért véget a DLSZ Arénában megrendezett Avon Női Kispályás Labdarúgó Kupa a mögöttünk hagyott hétvégén.
Mindenki nyert az Ovi Foci Kupán (galériával)
2025. jún. 16.
Nagy sikerrel rendezték meg az Ovi Foci Kupa 2025-ös kiírásának első fordulóját az Aprók Háza Tagóvodában, ahol tizenkét intézmény óvodásai mérhették össze egymással erejüket.
Visszajutott a harmadosztályba a DFC
2025. jún. 16.
Szombathelyen is 2-1-es győzelmet aratva nyerte meg az ISA Haladás elleni osztályozót a Dunaújváros FC labdarúgó csapata, mely ezzel visszajutott az NB III-ba.
Ismerős visszatérő az Acélbikáknál
2025. jún. 15.
Szécsi Patrik az elmúlt három szezonból kettőt külföldön töltött, de a 2025/2026-os évadot már a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatánál kezdi meg.
Felkészülten várják a visszavágót
2025. jún. 15.
Idegenben is győzni szeretne a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az ISA Haladás ellen az NB III-ét vívott osztályozó második felvonásán.
DSTV: letette névjegyét a felnőttek között
2025. jún. 14.
A közelmúltban ismét remek sportsikereknek örülhettünk. Városunk vezetése is köszöntötte az élete első felnőtt Európa-bajnokságán hatodik helyezést elérő Kovács-Seres Hunort a Fabó Éva Sportuszodában. Hangkép.
Dunaújvárosi éremeső a Vidék Bajnokságon
2025. jún. 14.
Két arany-, négy ezüst- és két bronzéremmel fejezték be a DKSE gyermek és serdülő fiú tornászai Budapesten megrendezett csapatbajnokság második fordulóját, mely egyben Budapest-Vidék Bajnokság is volt.