Küzdelmes siker az újonc ellen
Hullámzó játékkal aratott 5-3-as győzelmet a Debrecen elleni bajnokin a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata a sportcsarnokban ma este. Schrancz Balázs együttese nem játszott tökéletesen, de a kulcspillanatokban pontosabb volt ellenfelénél, s ez szerencsére most három pontot ért.
Az egyre jobb formát mutató, az Aramis otthonából győzelemmel hazatért, negyedik helyen álló Dunaferr ezúttal az újonc Debreceni Egyetem AC együttese ellen lépett pályára a futsal bajnokság első osztályának hatodik fordulójában. A találkozó esélyese egyértelműen a Dunaújváros volt, de mivel a vendégek az utóbbi meccseken egyre jobb formát mutattak, nem lehetett félvállról venni az összecsapást. A mieink célja azonban egyértelműen a győzelem megszerzése, ezzel együtt a három pont begyűjtése volt. Az első percek nem hoztak sem túl nagy iramot, sem izgalmakat, kissé kocogósra vették a játékot a fiúk. Pál Patrik szabadrúgása lehetett volna az első kapura tartó lövés az ötödik percben, de a labda elakadt az egytagú sorfalban. A közepes tempó a vendégek számára volt megfelelő, akik akár a vezetést is megszerezhették volna, ha nem lép ki kapujából a játékot jól olvasva Reveland Zoltán. Nem tudni, hogy mire várt a Dunaferr, miért nem gyorsított játékán, mivel a nyolcadik percig még kapura tartó lövése sem volt.
Ezt próbálta megtörni Fekete Róbert, aki egy debreceni védelmi hiba után maradt szemben a vendégek kapusával, ám nem tudott túljárni a hálóőr eszén. Varga Dániel dolgoztatta meg a Dunaferr kapusát, aki lábbal hárított, majd Németh Péter eladott labdája után ismét Revelandra volt szükség, aki ezúttal vetődve védett. A hazai ritmusváltás helyett Buka próbálkozását láthattuk, majd Pál Patrik helyzetét, de az Újváros fiatalja nem találta el a kaput. A 14. percben kiváló helyről végezhetett el szabadrúgást a Debrecen, de elpuskázták lehetőségüket. A hazai feltámadáshoz időkérésre volt szükség, amely ezúttal sikeres volt, hiszen a 15. percben megszerezte a vezetést a Dunaferr. Fridrich távoli lövésébe jól ért bele a kapu előtt álló Fekete Róbert (1:0), majd majdnem a középkezdés után egyenlítettek a vendégek, de a hazai kapufa ezúttal segített. A vezetés megszerzése után fél perccel már a második hazai találatnak örülhettünk, amikor Horváth Norbert a kapus által kitenyerelt labdát látványos mozdulattal lőtte vissza kapásból a bal felső sarokba (2:0). A kétgólos vezetés megnyugtatta, egyben felszabadultabbá tette a Dunaferrt. Szép gurítgatás után Varga Csaba bombázott, de ahelyett, hogy tovább nőtt volna az előny, szinte a semmiből szépített a Debrecen. Varga Dánielt nem vették komolyan védőink, aki remek mozdulattal vette át a labdát, mellyel azonnal helyzetbe került, és pontosan lőtte ki a hosszú alsó sarkot (2:1).
A félidő végét jelző dudaszó előtt Revaland reflexmozdulattal hárította Varga Dániel sarkazását, majd Fekete lövését védte lábbal Dobi Attila. Fordulás után nagyot változott a játék képe, de nem azért, mert Rigó László váltotta a hazai kapuban Reveland Zoltánt, hanem azért, mert végre folyamatosan jöttek a hazai helyzetek. Fekete Róbert csele után tapsolhatott joggal a hazai közönség, majd fél perccel ezt követően Fridrich Dávid sarokrúgása pattant ki a vendégek kapusáról, melyet játszi könnyedséggel lőtt a hálóba Fekete (3:1). Varga Csaba bombázott kétszer egymás után, melyből az elsőt Dobi hárította, míg a második a keresztlécet súrolta. A sorozatos hazai lehetőségek után felgyorsultak az események. A kósza vendég akciók egyikéből Szentes Bíró Tamás tréfálta meg védelmünket, ezzel egygólosra faragva a hátrányt (3:2), majd Rigó remek helyzetfelismerése után Hosszú Ádámnak sikerült visszaállítania a kétgólos különbséget (4:2). Ez azonban nem tartott sokáig. Ismét fellazult hátul a Dunaferr védőinek a figyelme, melyet Kasuba használt ki (4:3).
A gyors gólváltások után megpróbálta megbecsülni a labdákat a hazai együttes, ettől függetlenül megköszönhettük Szentesnek, hogy nem talált be az üres kapuba. Kántor is egyenlíthetett volna, akinek lapos lövését rúgta oldalra Rigó kapus. Arról, hogy kissé nyugodtabban várhassuk a végjátékot Horváth Norbert gondoskodott, aki pontosan lőtte ki a debreceni kapu alsó sarkát (5:3). A kapusa helyett mezőnyjátékost harcba küldő Debrecen sokra nem ment létszámfölényével, miközben a hazaiak többszöri próbálkozásuk ellenére sem találták el az üres kaput, de ez a végelszámolásnál szerencsére nem hiányzott. A látottak alapján a vártnál nehezebben, de végül győzött a Dunaferr.
Dunaferr DUE Renalpin FC - Debreceni Egyetemi AC 5:3 (2:1)
Dunaferr DUE Renalpin FC: Reveland Zoltán - Horváth Norbert 3, Németh Péter, Fekete Róbert 2, Hosszú Ádám. Cserék: Rigó László - Schrancz Balázs, Fridrich Dávid, Bánfalvi Balázs, Boldizsár Csaba, Pál Patrik, Gorjánácz Márió, Varga Csaba, Csányi Dávid István. Edző: Schrancz Balázs.
Debreceni Egyetemi AC: Dobi Attila - Kasuba Máté Zoltán 1, Varga Dániel 1, Buka Bence, Esztergomi Ádám. Cserék: Faragó Ádám - Bun Roland, Sándor Bence, Kántor Tamás, Tóth Attila, Szentes Bíró Tamás 1, Szabó Péter. Vezetőedző: Elek Gergő.
A rovat további hírei: Sport
Férfi vízilabda Eb - Nehéz ágon a magyar válogatott
2025. szep. 14.
A világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott Montenegró, Franciaország és Málta együttesével került össze a férfi vízilabda Európa-bajnokság csoportjainak szombati sorsolásán.
Hazai vereség a gólzáporban
2025. szep. 14.
Hiába szerzett harmincnégy gólt a tavalyi bronzérmes ellen, végül 34-43-as vereséget szenvedett a vendég Esztergomtól a DKKA felnőtt női kézilabda csapata a bajnokság második fordulójában szombaton este.
Világkupa-főpróba és válogató a vb-re
2025. szep. 13.
Három dunaújvárosi versenyző is részt vesz a tornászok szombathelyi világkupáján, mely egyben válogatót is jelent az októberi világbajnokságra.
A remek kezdés ellenére kikapott a DAB
2025. szep. 13.
Hiába vezetett bő két perc elteltével már két góllal, végül 6-2-es vereséget szenvedett Miskolcon a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga pénteki nyitányán.
Felszabadult, jó játékban bízva
2025. szep. 12.
A tavalyi harmadik Esztergom elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a DKKA felnőtt női kézilabda csapata szombaton délután öt órától.
DSTV: sporttal az ovisokért
2025. szep. 12.
Dunaújvárosban jól tudjuk, a jó cél érdekében képes megmozdulni a város. Szó szerint. Emlékeznek még a Jót, Fut a Város – Dunaújváros rendezvényre? A közösségi megmozdulás nyomán nagyon sok támogató fogott össze, hogy kialakíthassanak egy különleges szobát az Aprók Háza Tagóvodában. Hangkép.
Miskolcon rajtol a DAB
2025. szep. 12.
Nehéznek ígérkező mérkőzéssel kezdi meg szereplését a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga alapszakaszában ma este fél héttől.