A kormány teljes egészében megvásárolná a Dunaferrt

doszerk - 2017. november 7. 15:01

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságának keddi ülésén több fontos kérdést érintett, melyek között a Dunaferről is szó esett.

Éves meghallgatásán a tárcavezető hangsúlyozta, hogy a tárolókban 23 százalékkal több gáz van jelenleg, mint tavaly ugyanilyenkor. Kiemelte, hogy a magyarországi gázhálózat maximális napi betáplálási kapacitása jelentősen meghaladja a legmagasabb napi fogyasztási szükségletet.

Seszták Miklós hozzátette, hogy 2017 őszéig a családok több mint 1100 milliárd forintot spórolhattak meg a rezsicsökkentésnek köszönhetően. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) elmúlt éves tevékenységei és eredményei közül kiemelte az Otthon melege programot, amelynek keretében csaknem 29 milliárd forintnyi pályázatot hirdettek meg, a támogatások 130 ezer háztartás energiakorszerűsítését - többek között háztartási nagygépek cseréjét és fűtéskorszerűsítést - tették lehetővé.

A szupergyors internet programról szólva elmondta, hogy a hálózat kiépítése a terveknek megfelelően 2018 év végére befejeződhet, a kevésbé fejlett régiókban 44 milliárd forintból 410 ezer háztartás bekötését biztosítják. Emellett 2019 végéig 31 milliárd forintból a köznevelési és szakképzési intézményekben 1,3 millió tanuló és pedagógus számára biztosítják az internetes oktatáshoz szükséges infrastruktúrát.

Seszták Miklós közölte, hogy az NFM feladatokat kapott a fogyasztóvédelemben is, ennek érdekében szorosan együttműködik a rendőrséggel és az adóhatósággal. A jogsértő webáruházak arányát 54 százalékról 14 százalékra sikerült csökkenteni és jelentősen visszaesett a termékbemutatók miatti panaszok száma is - mondta. Kiemelte továbbá, hogy a közlekedési infrastruktúra fejlesztését összesen 2588 milliárd forint értékű támogatási szerződés biztosítja, idén folytatódik a megyei jogú városok bekötése a gyorsforgalmi úthálózatba.

Ismertette azt is, hogy a Nemzeti Eszközkezelő 2017 augusztusáig több mint 41 ezer ingatlan felajánlást fogadott és csaknem 32 ezer ingatlant vásárolt meg, így 152 ezer ember lakhatását biztosítja. Az ülésen Szakács László (MSZP) kifogásolta, hogy a vizes világbajnokságra 24,5 milliárdos kerettel számoltak, ám a végösszeg csaknem 170 milliárd forint lett, de a létesítményfejlesztések nélkül is megközelítették a 40 milliárdot a költségek. Fölvetette emellett, hogy az MVM Magyar Villamos Művek több mint 500 millió forinttal támogatta a Civil Összefogás Fórumot (CÖF).

Válaszában a miniszter ismertette, hogy az NFM mint tulajdonosi jogokat gyakorló intézmény nem szólhat bele az MVM társadalmi szerepvállalásába, így tehát a tárcának ezzel kapcsolatban nincs teendője. A világbajnokság során - mint fogalmazott - nem történtek olyan beruházások, amelyekre ne lett volna szükség a verseny nélkül is, ezek költségeit pedig el kell különíteni a szervezés költségeitől. Emelkedtek a biztonsági kiadások és a kommunikációs költségek is a két évvel korábban tervezetthez képest - tette hozzá. Közölte, hogy a záró elszámolás még készül, így a végleges költségadat még nem ismert.

Volner János (Jobbik) többek között a buszgyártás és a kötöttpályás közlekedési eszközök gyártásának bővítését sürgette, továbbá aggasztónak nevezte a dunaújvárosi Dunaferr helyzetét. A minisztert emellett a kormány álláspontjáról is kérdezte az Északi áramlat 2, valamint az elektromos autókra kivetett jövedéki adó kapcsán. Kifogásolta továbbá, hogy az állami tulajdonú záhonyi terminált a fejlesztési koncepció hiánya miatt elkerüli a keleti áruforgalom.

Válaszában Seszták Miklós kiemelte, hogy a buszgyártás bővítése továbbra is a kormány stratégiai céljai között szerepel, a kötöttpályás közlekedési eszközök gyártásába szeretnék bevonni a dunakeszi üzemet, a Dunaferrt pedig a kormány akár teljes egészében megvásárolná, a tulajdonosok azonban egy megkeresésre sem jelezték eladási szándékukat.

A kérdésekre válaszolva hangsúlyozta, hogy a záhonyi áruforgalom a korábbi évekhez képest erősödött és további intézkedésekkel segítik az átmenő forgalom növekedését. Az Északi áramlat 2 megépítésében rejlő lehetőségeket a kormány szeretné minél jobban kiaknázni - tette hozzá.

Az elektromos hajtású járművekről egyelőre nincs egységes kormányzati álláspont, így nem tudni, hogy az áramot mint üzemanyagot jövedéki adó fogja-e terhelni - jelezte Seszták Miklós.    Manninger Jenő (Fidesz) többek között a közutak működésének finanszírozásáról kérdezte a tárcavezetőt.

Seszták Miklós közölte, 2020-ig 400 milliárd forintot költenek közutak működtetésére, karbantartására, az útfejlesztések hatását a lakosság is érezni fogja. Hozzátette, hogy a komplex útfelújítások összege a tavalyi 69 milliárd forintról idén és jövőre 100 milliárd forintra emelkedik.

-MTI-
 

A rovat további hírei: Dunaferr

DSTV: hogyan tovább, vasmű?!

DSTV: hogyan tovább, vasmű?!

2024. szep. 18.

"Áll a gyár! Hogyan tovább?" – szlogennel rendezett demonstrációt a Vasas Szakszervezeti Szövetség hétfőn, derül ki a DSTV összegzéséből. A megjelent munkavállalók továbbra is válaszokat szeretnének – de még inkább dolgozni, és azt, hogy újra termeljen a térség legnagyobb foglalkoztatója. Hangkép.
 

Munkásgyűlésen folytatódott a bérkövetelés – de végre megérkeztek a fizetések

Munkásgyűlésen folytatódott a bérkövetelés – de végre megérkeztek a fizetések

2024. aug. 13.

Napokkal a törvényben rögzített határidőn túl ugyan, de megérkeztek a júliusi bérek a LIBERTY Dunaújváros munkavállalóihoz. A vasmű főkapu előtt ma munkásgyűlés formájában folytatódott a bérkövetelés, a beígért bónuszra még várnak.

"Meg kell nyomni a gombot – és jöjjön a pénz..." (FRISSÍTVE)

"Meg kell nyomni a gombot – és jöjjön a pénz..." (FRISSÍTVE)

2024. aug. 12.

Több százan demonstrálnak a LIBERTY Dunaújváros igazgatóságánál ma reggel – az ok egyszerre nagyon prózai és vészjóslóan szomorú: a munkavállalók nem kapták meg a júliusi bérüket. Pénz még nem jött, holnap reggel munkásgyűlés lesz! (Frissítve: 19:30)

Nyílt levél a LIBERTY Dunaújváros menedzsmentjének

Nyílt levél a LIBERTY Dunaújváros menedzsmentjének

2024. júl. 31.

"A Vasműnek, Dunaújvárosnak és Magyarországnak az az érdeke, hogy a gyár termeljen, méghozzá teljes spektrumban, teljes kapacitással." Szepesi Attila vendégposztja.

Pintér Tamás a kokszoló leállításáról: "... aljas kampánytrükk"

Pintér Tamás a kokszoló leállításáról: "... aljas kampánytrükk"

2024. jún. 10.

Terjedelmes összegzésben reagált a kokszoló bezárásnak hírére a város (tegnap nagy fölénnyel újraválasztott) polgármestere a nagy közösségi portálon. Pintér Tamás szerint "ilyen aljas kampánytrükk még a Fidesztől is sok(k)."

Bezárja a kokszolót a LIBERTY Dunaújváros

Bezárja a kokszolót a LIBERTY Dunaújváros

2024. jún. 10.

Hetek óta rebesgették, hogy a választások után komoly karcsúsításba kezd a vasmű új tulajdonosa – így is lett: a kokszoló kemencék leállításáról adott hírt a cégvezetés.

A vasmű vezetésével tárgyalt Pintér Tamás polgármester

A vasmű vezetésével tárgyalt Pintér Tamás polgármester

2024. már. 13.

A vasmű a LIBERTY Steel Group tulajdona és LIBERTY Dunaújváros néven üzemel tavaly október óta. A héten a cég indiai vezetésével tárgyalt Pintér Tamás polgármester.