A Kisvárda érkezik
Hazai környezetben, a Kisvárda elleni mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket szombaton este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.
Kilenc lejátszott mérkőzést követően a hetedik helyen áll a K&H női kézilabda liga tabelláján a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, mely szombaton este hat órától hazai környezetben, a Kisvárda ellen folytatja a bajnoki küzdelmeket. Csapatunk hétvégi vetélytársa remek játékosokkal erősítette meg keretét a nyáron, ugyanakkor ezt nem feltétlenül tükrözi a tabellán elfoglalt helyezése, ugyanis Mátéfi Eszter vezetőedző gárdája jelenleg csak a tizedik helyen áll a pontvadászatban úgy, hogy eddigi nyolc meccséből hármat nyert meg, s egy döntetlen mellett négy alkalommal szenvedett vereséget.
Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy könnyű találkozó várna a mieinkre, abban ugyanis biztosak lehetünk, hogy egy bizonyítani vágyó, motivált csapat érkezik szombaton este a Dunaújvárosi Sportcsarnokba, mely ellen a maximumot kell nyújtani ahhoz, hogy sikerüljön megszerezni a remélt két bajnoki pontot. A nagy csatából sajnos nem veheti ki a részét együttesünk fiatal irányítója, Bouti Fruzsina, aki még az MTK elleni felkészülési mérkőzésen szenvedett keresztszalag szakadást, most szerdán megműtötték, s mivel felépülése minimum fél évet vesz igénybe, így rá csak a következő szezonban számíthat a szakvezetés.
A többiek ugyanakkor harcra készek, s nagyon elszántan várják a szombati összecsapást, melyen György László vezetőedző fegyelmezett, jó játékot, s természetesen győzelmet vár a Kohász kézilabdázóitól.
Képek: DO-archív
- Becsülettel készülünk a találkozóra, melyen nagyon fontos lesz a támadásból való visszarendeződés, ez egyértelműen meghatározhatja a mérkőzés végkimenetelét, mert a Kisvárda nagyon gyors, rohanós csapat, melynek szélsői kiválóan élnek a gyors indulások adta lehetőségekkel, vagyis erre nagyon oda kell figyelnünk. Az utóbbi időben a kapusteljesítményünk jónak volt mondható, erre is szükség lesz szombaton, ugyanakkor védekezésben sokkal több kell annál, amit a Ferencváros ellen mutattunk, sokkal keményebb, az ütközéseket felvállaló teljesítmény kell a játékosoktól. A Kisvárda egy jó csapat, veszélyes játékosokkal, mindenképpen el kell kerülnünk azt, hogy könnyű gólokat szerezzenek vendégeink, míg nekünk a kemény védekezés mellett fegyelmezett támadójátékot kell nyújtanunk ahhoz, hogy itthon tartsuk a bajnoki pontokat.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: jó úton haladnak
2025. okt. 24.
Már látható eredménye is van a DLSZ Aréna fejlesztésének, jól haladnak az építési munkálatok. A szövetségnek nemsokára egy hatalmas álma valósul meg, s mi lehetőséget kaptunk arra, hogy újra és újra bemutathassuk az oda vezető utat. Hangkép.
Újabb erdélyi túrán az Acélbikák
2025. okt. 24.
A tabella második helyén álló Brassó otthonában folytatják szereplésüket az Erste Liga alapszakaszában a DAB jégkorongozói ma este fél hattól.
Egyéni összetettben döntőztek a tornászok
2025. okt. 23.
Tizennyolcadik helyen végzett a jakartai tornász világbajnokság egyéni összetett fináléjában a DKSE kiválósága, Mayer Gréta.
Hozták a kötelezőt vízilabdázóink
2025. okt. 23.
Felemás játékkal, de magabiztos győzelemmel tartotta itthon a három pontot a Győr elleni bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.
Újabb dupla siker
2025. okt. 22.
A DFVE serdülő és ifjúsági vízilabdázói is magabiztos győzelemmel zárták a Tatabánya-Semmelweis OSC elleni mérkőzésüket a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.
Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit
2025. okt. 22.
A Gurics György Birkózó Centrumban köszöntötte a közelmúltban véget ért világbajnokságokon szereplő dunaújvárosi birkózókat Barta Endre alpolgármester.
Három döntős hely Jakartában
2025. okt. 21.
Székely Zója és Mayer Gréta is bejutott az egyéni összetett csütörtöki fináléjába a tornászok jakartai világbajnokságának selejtezőjéből.








