Diadalmas évzáró

spigott - 2018. december 30. 20:14

Szoros első félidőt követően magabiztos, 32-27-es győzelmet aratott az Alba FKC elleni megyei rangadón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

Az idei esztendő utolsó bajnoki mérkőzését játszotta ma este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely a tabella hatodik helyén álló Alba Fehérvár KC ellen lépett pályára a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A mérkőzés elején mindkét csapaton látszódott, hogy közel két hónapja nem játszott tétmeccset, így kissé nehezen lendültek formába a felek, s bár az első két gólt a vendégek szerezték, Szalai, Grosch és Szekerczés találatai után már a Kohásznál volt az előny a 10. percben (3-2). A folytatásban felváltva szerezték góljaikat a csapatok, s ugyan a fehérváriak Temes révén még egyszer magukhoz ragadták a vezetést, ám Szekerczés és Sirián révén ismét magához ragadta a kezdeményezést a DKKA, mely a játékrész derekán először "lógott meg" két góllal ellenfelétől (8-6).

Igyekezett a megyei rivális, mely akkor sem adta fel, mikor György László tanítványai 11-8-ra elléptek, s elég volt két-három apróbb hazai hiba, s öt perccel a félidő vége előtt ismét egált mutatott az eredményjelző (11-11). A félidő hajrája fordulatos csatát hozott, hol a mieink, hol az FKC vezetett, ám a szünetre igazságosnak mondható 14-14-es állással vonultak a felek.
A szünetben kisebb ünnepségre került sor, ugyanis a hazai csapatvezetés és a szurkolók ekkor búcsúztak el a pályafutását a Ferencvárosban folytató Klujber Katrintól, aki meghatódva, könnyek között mondott búcsút a dunaújvárosi közönségnek és a csapatnak.

A fordulás után az volt a legnagyobb kérdés, hogy melyik együttes tudja stabilizálni védekezését, valamint javítani kapusteljesítményén, s ezt szerencsére a mieink oldották meg jobban. A Kohász játékosai nagyon bekezdtek, Szekerczés, Monori és a fiatal Mihály Petra találataival húztak el vetélytársuktól, s hiába kért időt a 41. és a 45. percben is Deli Rita, a félidő derekára eldőlni látszott a találkozó, mert a támadásban és védekezésben, valamint Csapó Kyra révén a kapuban is kiválóan teljesítő DKKA 24-17-re vezetett.

A fehérváriak is gyorsítottak támadójátékukon, ám hiába sikerült egy-két gólt lefaragni hátrányukból, a kulcspillanatokban mindig volt valaki, aki betalált a házigazdáktól, így nem csökkent jelentősen a Kohász előnye (29-24). A véghajrára szerencsére már nem maradt izgalom, így kézilabdázóink végül magabiztos, 32-27-es sikerrel búcsúztak a 2018-as esztendőtől.

György László: - Nagyon fontos volt számunkra ez a győzelem. küzdöttünk, hajtottunk hatvan percen át, s úgy gondolom, hogy összességében megérdemelten szereztük meg a két bajnoki pontot, amiért jár a gratuláció a csapat tagjainak.

DKKA – Alba FKC 32-27 (14-14)

DKKA: Csapó – Kazai 2, Ferenczy 3, Cifra, Sirián 3, Szekerczés 11, Grosch 1. Csere: Szalai 3, Monori 5, Nick 1, Mihály 3, Bouti, Molnár, Dombi. Vezetőedző: György László.

Alba FKC: Mistina - Pelczéder 5, Mendy 4, Zhilinskaite 3, Temes 2, Gorshenina 1, Boldizsár. Csere: Györkös (kapus) 1, Májer, Nascimento 6, Sztankovics 2, Szarka 3. Vezetőedző: Deli Rita.

A rovat további hírei: Sport

Éremeső a legkisebbek között

Éremeső a legkisebbek között

2024. dec. 04.

Összesen harmincegy dobogós helyezéssel zárták hétvégi versenyüket a DKSE és a Gurics György DBSE ifjú birkózói.

Jó hangulatú versennyel zárták az évet

Jó hangulatú versennyel zárták az évet

2024. dec. 04.

Remekül szerepeltek a dunaújvárosi "Mozdulj, Diák!" DSE versenyzői a Pap Zoltán Tornacsarnokban megrendezett országos tornaversenyen.

Nyolcvan fős magyar csapattal számol a Nemzeti Versenysport Szövetség

Nyolcvan fős magyar csapattal számol a Nemzeti Versenysport Szövetség

2024. dec. 04.

Nagyjából 80 fős versenyzői küldöttséggel számol a jövő év augusztusában sorra kerülő csengtui Világjátékokra a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ).

DSTV: sportnap a Rudasban

DSTV: sportnap a Rudasban

2024. dec. 03.

Évtizedes hagyományt folytatva idén is Rudas iskola adott otthont a Magyar Speciális Olimpia Szövetség, valamint a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény által szervezett Regionális Mozgásélmény Sportnapjának. Ez az a rendezvény, ahol mindenki győztesként távozott a nap végén. Hangkép.

Kiütéssel zárták az évet

Kiütéssel zárták az évet

2024. dec. 03.

Kilenc gólt szerezve hozta el a három pontot Tatabányáról is a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II Nyugati Csoportjának idei utolsó fordulójában.

Dunaújvárosi érem Csehországból

Dunaújvárosi érem Csehországból

2024. dec. 03.

Harmadik helyen végzett felemáskorláton az Olimpiai Reménységek Versenyén a DKSE tehetséges tornásza, Szij Emese Ada.

Női kézilabda Eb - Százszázalékos teljesítménnyel csoportelső a magyar válogatott

Női kézilabda Eb - Százszázalékos teljesítménnyel csoportelső a magyar válogatott

2024. dec. 03.

A magyar női kézilabda-válogatott 29-19-re legyőzte Észak-Macedóniát a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, hétfőn, így csoportelsőként, a maximális két ponttal lép tovább a középdöntőbe.