Bajnok az U17-es csapat!
A Dunaújváros PASE U17-es és U19-es labdarúgói is könnyed sikereknek örülhettek a korosztályos bajnokságok szombati fordulójában.
Hazai környezetben, a Balatonfüred elleni mérkőzésekkel folytatta a bajnoki küzdelmeket szombaton a Dunaújváros PASE U17-es és U19-es labdarúgó csapata. Komolyabb tétje előbbi számára volt a hétvégi összecsapásnak, hiszen a mieink már egy döntetlennel is bebiztosíthatták volna bajnoki címüket a harmadosztály Közép-Nyugat Csoportjában. Lőrincz Emil együttese azonban nem akart semmit sem a véletlenre bízni, s már az első félidőben négy gólt szerezve döntötte el a pontok sorsát. Ugyan a fordulás már csökkent a koncentrációs, s a vendégek két alkalommal is bevették a dunaújvárosi kaput, a mieink így is sima, 5-2-es győzelemmel szerezték meg a bajnoki címet jelentő három pontot.
Kép: DO-archív
A harmadik helyen álló U19-esek valamivel nehezebb meccsre számíthattak az ötödik Balaton-partiak ellen, ám már az első felvonásban sikerült megszerezni a vezetést fiataljainknak, akik a szünetig meg is tartották minimális előnyüket. A térfélcsere után pontosabban, jobban játszottak ellenfelüknél a DPASE labdarúgói, s Farkas Béla mesterhármasának, valamint remek védekezésüknek köszönhetően meggyőző, 4-0-s sikerrel tartották itthon a bajnoki pontokat.
Eredmények, gólszerzők
U17 (III. osztály Közép-Nyugat)
DPASE – Balatonfüredi USC 5-2 (4-0)
Gólszerzőink: Kovács Barnabás, Szabó Richárd Gábor, Gaál Milán, Slett Kristóf Ferenc, Ságodi Levente.
U19 (III. osztály Közép-Nyugat)
DPASE – Balatonfüredi USC 4-0 (1-0)
Gólszerzőink: Farkas Béla 3, Vajda Roberto 1.
A rovat további hírei: Sport
Döntöttek a licencekről
2025. júl. 07.
A Magyar Kézilabda Szövetség első fokú döntést hozott a 2025/26-os bajnoki idényre benyújtott NB I-es és NB I/B-s klublicenc-kérelmekről.
Volt KHL-es bekk az Acélbikáknál
2025. júl. 07.
A 29 esztendős Alekszandr Mikulovics az orosz másodosztályból érkezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz a 2025/2026-os szezonra.
Végleges a vb-csapat
2025. júl. 06.
A DKSE tizenkilenc esztendős úszója, Kovács-Seres Hunor tartalékként utazhat el a szingapúri világbajnokságra.
Pupp Viktória is lemaradt a dobogóról
2025. júl. 05.
Nem sikerült érmet szereznie, de összességében jól szerepelt Pupp Viktória az Olaszországban megrendezett U20-as birkózó Európa-bajnokságon.
DSTV: Hajdu Jonatán már újra munkában
2025. júl. 04.
Szép teljesítménnyel, negyedik hellyel zárta a racicei kajak-kenu Eb-t Hajdu Jonatán. A versenyző teljesítményét Molnár Gergely edző is értékelte, míg Motyovszki Mátyás a város nevében köszöntötte a sportolót. Hangkép.
Lemaradt a dobogóról Nyikos Veronika
2025. júl. 04.
Negyedik helyen végzett Nyikos Veronika a olaszországi U20-as birkózó Európa-bajnokságon, melyen Pupp Viktória a bronzéremért küzdhet meg ma este.
Bronzérmes a magyar csapat
2025. júl. 04.
Óriási küzdelemben aratott egygólos győzelmet az olaszok ellen, s ezzel a harmadik helyen végzett az isztambuli Európa-bajnokságon az U16-os magyar női vízilabda válogatott.