Készüljünk a télre, a biztonság legyen az első
A fűtési szezonnal összefüggő lakástüzek és a téli időszakra jellemző sérülések, veszélyhelyzetek megelőzése érdekében sajtótájékoztatót tartott a Fejér Megyei Tűzmegelőzési Bizottság november 15-én Székesfehérváron.
A katasztrófavédelem és a mentőszolgálat vezetője a gépjárművek téli felkészítését és a szén-monoxid-mérgezések megelőzését hangsúlyozta. A kéményseprő-ipari közszolgáltató vezetője a fűtőberendezések és a kémények időszakos ellenőrzésére, valamint a nyílt égésterű kazánok, kályhák, kandallók üzemeléséhez szükséges levegő- utánpótlásra hívta fel a figyelmet.
Magosi Lajos tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató, a Fejér Megyei Tűzmegelőzési Bizottság elnöke elmondta: az elmúlt két évben Fejér megyében nem volt olyan havazás, jegesedés, amely összehangolt intézkedést igényelt volna. Ugyanakkor csupán a korábban szerzett tapasztalatokra nem lehet hagyatkozni, ezért minden évben fontos a felkészülés a lakosság részéről is. A közlekedés biztonsága érdekében a téli gumiabroncsok használatára, a járművek megfelelő világítására hívta fel a figyelmet az ezredes. Hosszabb út során az indulás előtti tájékozódást, az üzemanyagtankok feltöltését és meleg ruházat bekészítését javasolta. Az elmúlt évek fűtési időszakának statisztikáját áttekintve Magosi Lajos tűzoltó ezredes kiemelte, hogy télen megemelkedik a lakástüzek száma, hiszen az emberek több időt töltenek otthon, gyakrabban főznek, és fűteni is kell. Minden ötödik lakástűz a kéményből indul. A kéménytüzekhez jellemzően a fűtési szezon végén riasztják a tűzoltókat, amikor már a nem megfelelő tüzelőanyag használata miatt a füstelvezetőkben lerakódott égéstermék begyullad.
Bartos Tamás, a Kémény Zrt. vezérigazgatója kiemelte: bár a fűtési időszak már elkezdődött, de még mindig nem késő szakemberekkel ellenőriztetni a tüzelőberendezéseket és a kéményeket. Fontos, hogy minden esetben megfelelő tüzelőanyaggal fűtsék a kazánokat, kályhákat, kandallókat, ne égessenek kommunális és építési hulladékot, lakkozott, festett fát, régi bútorlapokat. A száraz tüzelőanyag használatát hangsúlyozta, hiszen, ha valaki nedves fával fűt, akkor az égéssel távozó nedvesség a kémény falán rakódik le, ahol egy kátrányos réteg alakul ki, ami később könnyen kéménytűzhöz vezet. A füstelvezetőkben fokozott koromlerakódást eredményez a levegő-utánpótlás hiánya is, ezért nagyon fontos, hogy a meglévő szellőzőket ne fedjék el, és új nyílászáróknál is figyeljenek a résszellőzök beépítésére. A levegő-utánpótlás fontossága a szén-monoxid-mérgezések megelőzése érdekében is kulcsfontosságú. Mindemellett tilos olyan depressziót keltő szag- és páraelszívót használni a lakásba, amely gyakorlatilag elszívja a nyílt égésterű kazánok biztonságos működése elől a levegőt.
Reszegi Imre, Fejér megyei vezető mentőtiszt rámutatott, hogy a szén-monoxid-mérgezés már idén, év elején is követelt áldozatot Fejér megyében. A mérgezés tüneteiről elmondta, hogy a „csendes gyilkos” kezdetben, alacsony koncentrációban fejfájást, szédülés hányingert okoz, amely könnyen összetéveszthető a megfázásos, influenzaszerű megbetegedésekkel. A legfontosabb, hogy ilyenkor elhagyják a lakást és segítséget kérjenek a 112-es segélyhívószámon. Ám, ha a szén-monoxid hirtelen és nagyobb koncentrációban jelentkezik, akkor sok esetben már nincs idő a menekülésre, ezért nagyon fontos a megelőzés.
A szakemberek minden olyan lakásba, ahol nyílt égésterű fűtőberendezés üzemel (gázkazán, bojler, átfolyós vízmelegítő, konvektor, szilárd tüzelésű kályha, kandalló) megfelelő szén-monoxid-érzékelő alkalmazását javasolják. Bartos Tamás hozzátette, hogy a váratlan meghibásodások mellett olyan szélsőséges időjárási, légköri körülmények jelentkezhetnek, amelyek kéményeknél a szén-monoxid visszaáramlását eredményezik. Erre pedig csak a szén-monoxid-érzékelő figyelmeztetheti a lakókat.
Az alábbi linken található érzékelők megfelelő biztonságot nyújtanak:
http://www.katasztrofavedelem.hu/letoltes/piacfelugyelet/1_CO_Pozitiv_li...
A másik életmentő készülék a füstérzékelő. Egy lakástűz esetén csak percek állnak a lakók rendelkezésére, hogy biztonsággal elhagyják otthonukat. A tűz kezdeti szakaszában általában először füst képződik, ezt észlelve a füstérzékelők átlagosan egy percen belül jeleznek, riasztásukkal az alvó embert is felébreszthetik, így adva nagyobb esélyt a menekülésre, esetleg a kisebb tüzek, izzások eloltására.
A rovat további hírei: Sziréna
Bíróság elé állhat a trafikrabló
2025. feb. 14.
Késsel fenyegetett, majd mintegy 300 ezer forinttal spurizott; a nagy port felvert ügy főszereplője ellen ráadásul gyorsított eljárásban hozott indítványt a Dunaújvárosi Járási Ügyészség, értesült a DO.
Kigyulladt egy lakóház Rácalmáson (FRISSÍTVE)
2025. feb. 09.
A tűzoltók három vízsugárral oltják a lángokat a Barackvirág utcában, a nyolcvan négyzetméteres ingatlan teljes terjedelmében égett, értesült a DO. (FRISSÍTVE)
Állatkínzásért felelhet a lelketlen gazda
2025. feb. 06.
A dunaújvárosi rendőrök hallgatták ki gyanúsítottként az 51 éves férfit, aki a felső Duna-parton kirakta és magára hagyta kutyáját. Állatkínzás vétsége miatt kezdtek eljárást ellene, értesült a DO.
Milliárdos csalás – vármegyei érintettséggel
2025. jan. 29.
Nagyszabású pénzmosási ügy végére kerülhet pont hamarosan a Mátrix Projekt keretében, értesült a DO. A Fejér vármegyei nyomozók a közel másfél milliárd forintos kárból eddig több mint 100 millió forintot visszaszereztek. Két külföldi és egy magyar állampolgárságú férfit már letartóztattak – további két magyar "cégvezető" bűnügyi felügyelet alatt áll.
Nehogy bedőljön a gondosórás csalóknak!
2025. jan. 28.
Új típusú csalási módszerre figyelmeztették az időskorúakat és hozzátartozóikat a nagy közösségi portálon: a csalók gátlástalanul élnek vissza az érintettek jóhiszeműségével.
Zöldbe borult a táj – na jó, nem, csak a lakás
2025. jan. 24.
Dunaújvárosi gyanúsított ellen emelt vádat a járási ügyészség: a rendszeres kábítószer-fogyasztó férfi cannabis növényt termesztett a lakásán – komoly mennyiségi mutatókkal. Jeles botanikai képzettségről tett tanúbizonyságot, de nagyon bután bukott le, értesült a DO.
Drága lett a neten szőtt szerelem
2025. jan. 22.
Az érzelmekkel játszott, dunaújvárosi nőt húzott le több mint hétmillió forinttal a magát amerikai katonának kiadó csaló. A megkárosított hölgy feljelentést tett a rendőrségen, a csalás ellen tipptárral is szolgálunk!