A héten két mérkőzést játszik a női jégkorong-válogatott

doszerk - 2020. augusztus 26. 8:27

Edzőtáborba vonult és csütörtökön, valamint szombaton Dániával barátságos mérkőzést játszik a Tüskecsarnokban az A csoportos világbajnokságra készülő magyar női jégkorong-válogatott, amelynek kispadján ekkor debütál az új szövetségi kapitány, a kanadai Lisa Haley.

Főoldali és belső kép forrása: MTI

A szövetség beszámolója szerint a felkészülést azok után lehetett elkezdeni, hogy valamennyi játékos és stábtag koronavírustesztje negatív lett. Összesen öt jeges edzés vár a csapatra, emellett a fizikális és a taktikai felkészülés is kiemelt szerepet kap. A keretben ezúttal 26 játékos szerepel, köztük a svédországi légiósok, akik az első táborban még nem vettek részt. Változást jelent majd, hogy Kreisz Emmára csatárként, Rónai Alexandrára pedig hátvédként számít a szakmai stáb. A dánok elleni mindkét összecsapás zárt kapus lesz, de online videós közvetítést biztosít a magyar szövetség a szurkolóknak. Dánia ellen a legutóbbi két meccsét megnyerte a válogatott: a tavalyi vb-n 6-2-re, ősszel a szlovákiai Nagymihályon pedig 3-1-re.

A kanadai válogatottal olimpiai és világbajnok Lisa Haley kiemelte, az első edzőtáborban elkezdtek dolgozni a támadójátékon, valamint az emberelőnyös és emberhátrányos helyzeteken, ezen a héten viszont más területekre is fókuszálnak, a letámadásra, a semleges harmadbeli játékra és a korong-elhozatalokra. "Az előnyökkel és hátrányokkal is folytatjuk a munkát, mert a speciális játékhelyzetek kihasználása vagy kivédekezése döntő az A csoportban is. Most kevésbé foglalkozom Dániával, jobban érdekel, hogyan teljesítenek a mi játékosaink ilyen helyzetben" - mondta a kanadai szakvezető.

A női jégkorong-válogatott kerete

Kapusok: Németh Anikó (MAC Budapest), Szabó Fruzsina (MAC Budapest), Tóth Zsófia (KMH Budapest)

Védők: Faggyas Lilla (KMH Budapest), Grkovic Jelena (KMH Budapest), Kiss-Simon Franciska (KMH Budapest), Knee Sarah (KMH Budapest), Németh Bernadett (MAC Budapest), Odnoga Lotti (Dartmouth College, amerikai), Rónai Alexandra (MAC Budapest), Tóth Enikő (KMH Budapest)

Csatárok: Dabasi Réka (KMH Budapest), Gasparics Fanni (MAC Budapest), Gowie Alexandra (MAC Budapest), Horváth Imola (MAC Budapest), Huszák Alexandra (KMH Budapest), Jókai-Szilágyi Kinga (Vienna Sabres, osztrák), Jókai-Szilágyi Zsófia (Lulea HF, svéd), Kiss Andrea (MAC Budapest), Kreisz Emma (MAC Budapest/Stanstead College, kanadai), Pintér Hanna (SDE Stockholm, svéd), Pintér Lili (SDE Stockholm, svéd), Pázmándi Zsófia (MAC Budapest), Somogyi Vivien (KMH Budapest), Szamosfalvi Petra (KMH Budapest), Szick Dorka (KMH Budapest)

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

DSTV: darts nyáron is

DSTV: darts nyáron is

2025. júl. 18.

Dunaújváros egyik legaktívabb és legösszetartóbb közössége a dartskedvelők tábora. Nyári helyzetjelentést kértünk a Dunaújvárosi Darts Clubból. Hangkép.

Álom maradt az elődöntő

Álom maradt az elődöntő

2025. júl. 18.

A második félidőben sokkal pontosabb dánok egy góllal legyőzték a magyar női junior kézilabda válogatottat a montenegrói Európa-bajnokság negyeddöntőjében.

DSTV: szezonzáró a DLSZ-nél

DSTV: szezonzáró a DLSZ-nél

2025. júl. 17.

Ismét sikeres szezont tudhat maga mögött a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. Egészen elképesztő az a játékos és csapatmennyiség, amely a szövetség kötelében sportolhat – volt kiket, és volt mit ünnepelni a szezonzáró ünnepségükön. Hangkép.

Elkészült a labdarúgók sorsolása

Elkészült a labdarúgók sorsolása

2025. júl. 17.

A Pénzügyőr elleni hazai összecsapással vág neki az NB III-as pontvadászat 2025/2026-os kiírásának a Dunaújváros FC labdarúgó csapata július 27-én este hat órától.

Strandon is eredményesek

Strandon is eredményesek

2025. júl. 16.

Több éremmel zárták a Kiskőrösön megrendezett Strandbirkózó Országos Bajnokság első fordulóját a DKSE tehetséges versenyzői a mögöttünk hagyott hétvégén.

DSTV: tábor a háló két oldalán

DSTV: tábor a háló két oldalán

2025. júl. 16.

A nyári sporttáborok közül először a DSE Röplabda Akadémia röplabda táborába látogattunk el. Már akkor is szó volt arról, hogy a tábor idén is nagy sikerrel zajlott.

Sokba került a rövidzárlat

Sokba került a rövidzárlat

2025. júl. 16.

Hiába vezetett szűk háromnegyed óráig, egy komolyabb hullámvölgy miatt kétgólos vereséget szenvedett a dánoktól magyar U19-es női kézilabda válogatott az Európa-bajnokságon.