ICA-D: Csákány-mű a kirakatkiállításon
Érzékeny és sokatmondó témát boncolgató művel, Csákány István Suspended című, 2010-ben készült alkotásával folytatja a kirakatkiállítások sorozatát a Kortárs Művészeti Intézet. Mit üzen a Kígyóölő? És egyáltalán: mit látunk a képen?
A közelmúltban kezdett, heti rendszerességgel más-már munkát felvonultató sorozat harmadik darabja a Suspended című fametszet – az intézménytől kapott rövid összegzés szerint a mű erőteljes fekete-fehér színkontrasztjával és nyugtalanítóan geometrizáló vonalhasználatával kivitelezett csoportjelenete első pillantásra egy verekedés, egy lincselés pillanatát idézi.
Ki bánt kit? És miért?
Mintha megpróbálná feltartóztatni a bottal lesújtani készülő férfialakot az őt körülvevő három figura. A képen látható, meglehetősen drámai helyzet azonban ennél sokkal különösebb – a csoport tagjai között ugyanis egy szobor férfialakja csapja be a szemünket: valójában a kép férfi szereplői a kígyóra lesújtó bronzkolosszust igyekeznek egy faládába bevonszolni. Erőszakról, lincselésről, tehát szó sincs – drámáról, emberi bűnről viszont annál inkább.
A fametszet alapjául egy archív fotó szolgált, mely azokról a munkásokról készült, akik elmozdítják Pátzay Pál szobrászművész Kígyóölő (1947) című szobrát Budapesten. 1949 áprilisában, néhány órával a hivatalos szoboravató ünnepség előtt a művet a városvezetés utasítására eltávolították a neki szánt helyéről, majd éveken keresztül raktárban tartották.
Pátzay kígyóval viaskodó férfialakját Raul Wallenberg emlékművének szánta; a II. világháború alatt Budapesten dolgozó svéd diplomata zsidók ezreit mentette meg a deportálástól. Ekkor Pátzay Pál is részt vállalt az emberéletek megmentésében: üldözötteket bújtatott kőbányai műtermében, melyért később (csak úgy, mint Wallenberg) megkapta Izrael állam nem zsidóknak adható egyik legnagyobb kitüntetését, a Világ Igaza elismerést. A szobrot, mely az emberiség gonosz feletti győzelmét szimbolizálja a hatalom cenzúrázta, és elpaterolta a fővárosból. (Érdekes adalék, hogy a Kígyóölőt 1952-ben Debrecenben állították fel, a Biogal – ma TEVA – Gyógyszergyár épülete előtt, megfosztva az eredetileg hozzá tartozó Wallenberg-dedikációtól, hogy senki se tudja, kinek állít emléket, s miért. A feliratot napjainkra duplán pótolták: a gyógyszergyár megbízásából a szöveg felkerült a szobor talapzatára és az eredeti Pátzay-féle dedikáció reliefje is visszakerült a szobor mellé.)
A felelősség terhe
Csákány István művének fontos eleme a jelenet mellett olvasható szöveg: a fametszet méretarányával vetekedő, vörös képmezőbeli fehér felirat: SUSPENDED – jelentése: felfüggesztve, mely a fosztottság, az inaktivitás kényszerű állapotára, egy merev, élhetetlen, jogtalan státusz felelősségének terhére is figyelmeztet.
Csákány István 1978-ban született Sepsiszentgyörgyön, 2006-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, jelenleg Düsseldorfban él és dolgozik, a hazai képzőművészeti színtér egyik fontos alakja. Műveivel rangos közgyűjteményekben találkozhatunk; 2018-ban a dunaújvárosi közönséget is elvarázsolta a Robert Olawuyi képzőművésszel közös, nagyszabású kiállításán – sokan emlékezhetnek a szenzációs élményt nyújtó Sivatag című, hatalmas, ugyanakkor aprólékos gonddal kidolgozott, fából készült installációra.
(Fotó: ICA-D – facebook)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: Szoborváros V.
2025. okt. 24.
Újabb érdekes epizóddal folytatódott a DSTV köztéri szobrokat ismertető városjáró sorozata. A Szoborváros című magazin V. epizódjában két, a Béke téren található köztéri alkotást mutatnak be Hodik Mónika történész-muzeológus közreműködésével. Hangkép.
Vastapsot érdemelt, csodás matinékoncert a Viadanával a Magyar Nemzeti Galériában
2025. okt. 22.
Remek ősbemutató és a régi repertoár nagy kedvencei, gyerekkari közreműködés és parádés finálé: emlékezetes hangversenyt adott a főváros ikonikus koncerthelyszínén a Viadana Kamarakórus múlt vasárnap. És már készülnek a folytatásra – az is nagyon erősnek ígérkezik!
DSTV: 22 éves a Cimbora Klub
2025. okt. 21.
Ünnepi eseményről tudósít a gyermekkönyvtárból a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban működő Cimbora Klub fennállásának 22. évét ünnepelte a közelmúltban – ahogy szokták, a közösség tagjai idén is "Ki mit tud?" produkciókkal és tortával köszöntötték egymást. Hangkép.
Nagy László nyomában a József Attila Könyvtárban
2025. okt. 20.
"Öntörvényű konok csillag" – ezzel a címmel rendeznek a Nagy László 100 emlékév keretében irodalmi estet a József Attila Könyvtárban kedden délután.
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Csillagokban bízva"
2025. okt. 19.
A nápolyi asztrológusnak, Lucianának megvan a biztos módszere arra, hogy ügyfeleit hozzásegítse vágyaik teljesüléséhez. Cosodás filmmel folytatódik a Szabad Szemmel sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden.
DSTV: találkozás a gyermekkönyvtárban
2025. okt. 19.
A gyermekkönyvtárban is sok-sok elfoglaltságot rendeztek az Országos Könyvtári Napok színes programsora keretében, derül ki a DSTV összegzéséből Először fogadták például Schmöltz Margit írónőt, aki az alkotás műhelytitkaiba is beavatta az ifjú könyvbarátokat. Hangkép.
Tiszta forrásból – Ravasz Erzsébet elfelejtett öröksége a festészet napján
2025. okt. 18.
A festészet napja október 18. – az alkalomból Pásztor Bertalan 2002-ben született írását közöljük, amelynek fókuszában a kivételes tehetségű, ám jelentőségéhez mérhető elismerést sem életében, sem 1991-ben bekövetkezett halála óta nem kapott helyi alkotó, Ravasz Erzsébet életműve áll.









